Jövőre jönnek a nagyok

Publikálás dátuma
2017.07.03. 07:51
Bár az utolsó pillanatig úgy tűnt, Mexikóé lesz a bronz, az Európa-bajnok portugáloknak sikerült fordítani FOTÓ: GETTY IMAGES/FR
Rengeteg világklasszis hiányzott az idei labdarúgó Konföderációs Kupáról, akik azonban szinte biztosan pályára lépnek jövőre, az oroszországi világbajnokságon.

Több komoly hendikepje is volt az idei Konföderációs Kupának. Az első, hogy Oroszországban rendezték. A hivatalos körök megnyilvánulásai szerint újra baráti ország válogatottja soha nem volt olyan hátul a FIFA világranglistáján, mint mostanában, és hatvanharmadik helye hűen bizonyítja, hogy a jelenlegi alakulat az utóbbi fél évszázad leggyengébb „komandája”. Abból, sajnos, nem lehet kiindulni, hogy az együttes nemrégiben simán, 3:0-ra győzött a magyar csapat ellen az Üllői úti stadionban, mert a KK csoportmérkőzései is megmutatták: számottevő vetélytárssal szemben fegyvertelen a garnitúra. Az Új-Zéland legjobbjai fölött aratott 2-0 után két vereség és kiesés következett, minek nyomán a helyi érdeklődés még inkább megcsappant (addig sem volt különösebben lázas).

A világ figyelme sem fordult Moszkva, Kazany, Szentpétervár vagy Szocsi felé. Leginkább azért nem, mert a Konföderációs Kupa csak akkor tarthat igényt széles körű kíváncsiságra, ha Európát és Dél-Amerikát a legattraktívabb együttesek képviselik. Ám az Eb-t a múlt évben a portugálok nyerték, s bár Cristiano Ronaldo igazi világsztár és a csapat is kitűnő, a gárda nem annyira vonzó, mint a spanyol, az olasz vagy a német válogatott. Hogy az utóbbi végigjátszotta a tornát? Igaz is, nem is. Mert a világbajnoki címvédő Németország valóban képviseltette magát az eseményen, ám csupán a B csapatát szerepeltette. Ha csak Manuel Neuer, Benedikt Höwedes, Jerome Boateng, Mats Hummels, Sami Khedira, Toni Kroos, Ilkay Gündogan, Mesut Özil, Mario Götze, Thomas Müller, André Schürrle nevét említjük a megannyi hiányzóé közül, akkor is 696 válogatottság maradt távol.

Az más kérdés, hogy ezúttal is igazolódott: a német futball játékoskészlete hallatlanul gazdag, és az oroszországi keret tagjai nemhogy nem outsiderek, de Joachim Löw szövetségi kapitány azt mondta: két-három játékos akár a kezdő tizenegybe is bekerülhet a jövő évi vb-n. Hogy kire gondolt? A világbajnok Julian Draxleren, Matthias Ginteren és Skodran Mustafin, valamint az eddig is jól bevált, sőt klasszis kvalitású Joshua Kimmichen túl talán Leon Goretzkára, Lars Stindlre, Timo Wernerre, de hát ott van még a török gyökerű Emre Can, a szenegáli származású Leroy Sané és – miként a régi filmek stáblistáján olvasható – sokan mások.

Dél-Amerikából Chile korántsem a tartalékjaival, éppen ellenkezőleg: olyan együttessel érkezett, amelynek hét tagja – Claudio Bravo, Alexis Sanchez, Gonzalo Jara, Gary Medel, Jean Beausejour, Mauricio Isla, Arturo Vidal – foglalja el az ország válogatottsági örök rangsorának első hét helyét. Becsülendő adat, miként az is, hogy a legutóbbi két Copa Americát egyaránt Chile csapata nyerte, igaz, mindkétszer a gól nélküli döntetlent követő tizenegyes-párbajban. (A kárvallottak – miként a KK mostani, szintén 0-0-ás elődöntőjében a portugálok – 2015-ben és 2016-ban, a CA centenáriumi külön kiadásában is a felnőtt tornán majd negyedszázada nyeretlen, lassanként örök veszteseknek mondható argentinok voltak). Ám Chile bármennyire sikeres, a földkerekség futballrajongóira gyakorolt hatás tekintetében nem vetekedhet az előző három Konföderációs Kupa győztesével, a brazil válogatottal, amelynek szereplése más dimenzióba helyezi a tornát a chilei részvételhez képest. (Pláne olyan gálaműsorok esetén, mint az argentinok elleni 4-1 2005-ben vagy a spanyolok 3-0-ás legyőzése 2013-ban.)

De ne aggódj, világ és Oroszország: jövőre jönnek a nagyok.

Németország a győztes
Az oroszországi torna szentpétervári döntőjében a világbajnok együttes vasárnap Lars Stindl 20. percben szerzett góljával 1-0-ra múlta felül a Copa America-győztes chilei csapatot.

Németország nyerte a Konföderációs Kupát

Publikálás dátuma
2017.07.03. 01:42
FOTÓ: Getty Images, Dean Mouhtaropoulos
Az oroszországi torna szentpétervári döntőjében a világbajnok együttes vasárnap Lars Stindl 20. percben szerzett góljával 1-0-ra múlta felül a Copa America-győztes chilei csapatot - írja az atv.hu.

Konföderációs Kupa, döntő:
Németország-Chile 1-0 (1-0)

Szentpétervár, 57 268 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
gólszerző: Stindl (20.)
sárga lap: Kimmich (59.), Can (90.), Rudy (92.), illetve Vidal (59.), Jara (66.), Vargas (75.), Bravo (91.)

Németország:
Ter Stegen - Mustafi, Rüdiger, Ginter - Kimmich, Rudy, Goretzka (Sule, 92.), Hector - Stindl, Draxler - Werner (Can, 79.)
Chile:
Bravo - Isla, Medel, Jara, Beausejour - Aranguiz (Sagal, 81.), Diaz (Valencia, 53.), Vidal - P. Hernandez - Vargas (Puch, 81.), Sanchez

A mérkőzés elején egyértelműen a dél-amerikai csapat játszott veszélyesebben, Ter Stegennek többször is védenie kellett. A chileiek kihagyott helyzetei pedig megbosszulták magukat, ugyanis egy hatalmas védelmi hiba után Werner passzából Stindl guríthatott az üres kapuba. A bekapott gól alaposan megzavarta a Copa America bajnokát, a szünetig hátralévő időben a világbajnok németek akarata érvényesült és növelhették volna előnyüket.

A folytatásban az egyenlítésért küzdő chileiek játszottak fölényben, de a hetvenedik percig a németek viszonylag simán őrizték minimális előnyüket. A hajrára fokozódott a nyomás Ter Stegen kapuján, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, vagy a német kapus védett, így ha nehezen is, de a németek megúszták kapott gól nélkül az összecsapást és elhódították a trófeát, amely negyedszer került az aktuális világbajnokhoz.

Szerző

Súlyosan megsérült Lázár Zoltán fia

A nebanicei fogathajtóverseny szombati maratonhajtásán Lázár Zoltán kocsija felborult, segédhajtóként segítő fia súlyos sérülést szenvedett, őt még az éjjel megoperáltak Győrben. "Zolika súlyos kézsérülést szenvedett. Csehországban amputálni akarták az ujját, ezért az elsősegély után inkább azonnal hazaindultunk. A győri kórházban plasztikai műtétet hajtottak végre rajta" - mondta az MTI-nek a nyolcszoros világbajnok hajtó, aki elárulta, a díjugratóként is versenyző fia agyrázkódást is szenvedett.

Lázár Zoltánnak a válla és a csuklója sérült meg, de egyelőre nem tudja mennyire súlyosan, mert hétfőn vizsgálják meg a vállát, hogy szükség van-e műtétre. "Meg akartuk nyerni a maratonhajtást és nagyon jó időket értünk el. Magamra vállalom, én hibáztam. Az egyik akadályban nagyobb tempót választottam a kelleténél, emiatt oszlopnak hajtottunk. A kocsi felborult, mi leestünk róla. Sajnos aztán a kocsi helyre állt, így a fogat elszabadult és csak 500 méter múlva tudták megfogni, amikor ismét felborult a kocsi" - idézte fel a történteket a 44 éves sportember. Lázár Zoltán arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy a történtek miként befolyásolják az idény hátralévő részét. Hozzátette, három lova is megsérült, de nem tudja milyen súlyosan, ugyanis még nem értek haza az állatok.

Szerző
Témák
fogathajtás