oktatás;ombudsman;fogyatékos gyermekek;

2017-07-04 15:13:00

Több "Taigetosz" is van - A fogyatékos gyerekek is magukra vessenek

Jórészt a Népszavának is köszönhetően, már szinte szállóige lett az új köznevelési törvény lex Taigetosz elnevezése ( nem véletlenül)  ám az Orbán kormány regnálásának kezdete óta több ízben törvényileg is kinyilvánította: nemigen hajlandó törödni a szegényekkel, fogyatékosokkal, bármi okból hátrányos helyzetben vergődő gyerekekkel, családokkal, idősekkel. Sőt. 

A még megkapaszkodók kezére is rátapos a kormány - írtuk ma a Menhely Alapítvány és A Város Mindenkié csoport közleménye alapján, most pedig itt az ombusmann figyelmeztetése: A magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek.

Székely László szerint egyszerre szükségesek alapvető információk, ismeretek és a szabályozás, valamint a személyi és tárgyi feltételrendszer felülvizsgálata annak érdekében, hogy meg lehessen állítani e tanulók oktatásának teljes kiüresedését.

 

Egy civil jogvédő szervezet fordult beadvánnyal a biztoshoz több súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek szülőjének panaszával. A szülők azt tették szóvá, hogy gyermekeik számára – kellő személyi és tárgyi feltételek hiányában – az alapfokú oktatás sem nem hozzáférhető, így ők kiszorulnak a köznevelés rendszeréből. A gyermekek, illetve a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelméért külön is felelős biztos vizsgálatot indított. Jelentésében az ombudsman felidézi a köznevelési törvényt, annak azt az előírását, hogy állami közszolgálati feladat a hátrányos megkülönböztetést elutasító, befogadó oktatási rendszer működtetése, amelyhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak, így a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekeknek is. 

A biztos arra is rámutat, hogy a törvény sajátos nevelési igényű tanulóra vonatkozó értelmező rendelkezése hiányos a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók tekintetében, így eleve ismeretlen a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók pontos létszáma. Elégtelen az a diagnosztizálási feltételrendszer, amely biztosítaná, hogy a tanulók hozzáférhessenek az állapotuknak megfelelő oktatáshoz. Székely László ezzel kapcsolatosan felhívta arra a figyelmet, hogy a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulói létszám ismeretének hiányában nincs mód a létszámukhoz igazított intézményi hálózat kialakítására, a szükséges férőhelyek megteremtésére. Aggasztó, hogy ezért nekik csak az otthoni vagy az ápoló-gondozó intézményben zajló fejlesztő nevelés-oktatás lehetősége marad.

 

Hiányos a fejlesztő nevelés-oktatáshoz szükséges feltételrendszer, nem felel meg a követelményeknek a fogyatékosság típusához igazított szakirányú felsőfokú pedagógusképzés sem. Emellett sokszor még annak a feltételei sincsenek meg, hogy a tankötelezettségüket iskolába járással teljesíteni kívánó súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók eljussanak az iskolába. A köznevelési törvény a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók számára önálló oktatási formában írja elő a tankötelezettség teljesítését, amelynek intézményi formája nem az általános iskola és középiskola, hanem az azoktól elkülönülő fejlesztő nevelés-oktatás. 

Székely László mindezek ismeretében felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének, a tényleges oktatás feltételeinek biztosítására.