Előfizetés

Green Holidays - Hazahozták a károsultak első csoportját

 Hazaérkeztek az első törökországi károsultak az Uniqa Biztosító által finanszírozott géppel - közölte a biztosító társaság.

Az érkezőket a társaság munkatársai a helyszínen tájékoztatták a kárbejelentés módjáról, emellett folyamatosan tartják a kapcsolatot a Törökországban ragadt utasokkal is, hazajuttatásukon a magyar nagykövetséggel, valamint a helyi partnerirodákkal együtt dolgoznak.

Az Uniqa Biztosító kiemelten kezeli azok kárrendezését is, akiknek már befizetett utazásuk van a csődbe ment utazási irodánál - írták. A kártalanítás menetéről cég honlapján tájékozódhatnak az érintettek.

A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik.

Patthelyzet a XV. kerületben

Határozatképtelenség miatt félbeszakadt a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testületének ülése, miután Móricz Eszter szocialista képviselő felszólalása után elhagyta az üléstermet, így megszűnt a határozatképességhez szükséges minimális képviselői létszám. A testület így nem dönthetett a kerületi polgármester ellen kezdeményezett fegyelmi eljárásról.

A rendkívüli ülés napirendjén szerepelt az a javaslat is, amelyben Hajdu László (Demokratikus Koalíció) polgármester ellen óvodai és bölcsődei felújításokról szóló határozat végrehajtásának elmulasztási miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett Agárdi János (Fidesz-KDNP) képviselő. Az eljárást lefolytató bizottság tagjai - a javaslat szerint - Agárdi János, Móricz Eszter és Bodó Miklós (Jobbik) lettek volna.

Riasztották a magyar Gripeneket

 Szlovén légtérsértés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit kedden - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A közleményben felidézték: a Magyar Honvédség légiereje látja el Szlovénia légterének légtérrendészeti feladatait is.

A NATO Integrált Légivezetési Központ kedden egy Belgiumból Ugandába tartó, Airbus A330 típusú utasszállító repülőgép miatt riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatban lévő repülőgépeit. Az utasszállító a repülési tervtől ugyan nem tért el, de nem létesített kapcsolatot a szlovén polgári légiforgalmi irányítással.

A készenléti szolgálat repülőgépei a horvát légtér átlépéséig kísérték az utasszállítót, amely ott felvette a kapcsolatot a horvát polgári légi irányítással - írta a HM.