Osztályfőnöki óra

Kedves gyerekek, az irodalom órán megismerhettétek Petőfi Sándor gyönyörű költeményét, a Nemzeti dalt, bizonyára megrendítő esztétikai élményben volt részetek. Most osztályfőnöki óra következik, ez sokkal prózaibb, itt nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. (Ezt a szállóigét előbb-utóbb latinul is hallani fogjátok.)

Ma az úgynevezett manipulációval foglalkozunk. A biológia órán már elmondták nektek (vagy mégsem?), hogy állítólag még emberré válásunknak is a manipuláció volt a legfőbb mozgatórugója. Nagyon okossá kellett válnunk, mert nekünk nem holmi rókákat meg denevéreket kell átvernünk naponta, hanem magunkfajta dörzsölt homo sapienseket. Nektek is meg kell tanulnotok rábeszélni a többi embert erre-arra, s főleg észre kell vennetek mások beszédében a manipulatív szándékot, hogy hosszú életűek legyetek ezen a földön. Vegyük mindjárt azt az ismert verset, amely így kezdődik:

Talpra magyar, hí a haza! Ilyen és hasonló esetekben már az első mondatnál közbe kell vágnotok. Kérjetek az illetőtől írásos felhatalmazást, hogy valóban a Haza nevében hív benneteket. Két tanú aláírása nem elég, a dokumentumon ott kell legyen a Haza körpecsétje is. A manipulátor ebből már gyaníthatná, hogy ti igenis a talpatokon álltok, de azért tovább kísérletezik:

Itt az idő, most vagy soha! Mondjátok neki: hohó, tisztázzuk csak az időhatározókat! Miből gondolja, hogy éppen most következett el az ideje valaminek, s pláne ha nem most, akkor már soha többé? Hátha holnapután vagy éppen jövő karácsonykor is időszerű lehet a – mi is? Az, hogy:

Rabok legyünk vagy szabadok? Figyeljétek, mennyire sarkítva fogalmaz, csak szélsőségeket ismer. Ha igaza volna, szerte az országban csak kétféle embert látnátok, az egyiknek bilincs van kezén-lábán, a másik felegyenesedve jár-kel, tekintete tiszta és derűs, szeme előtt biztos és boldog jövő lebeg. De mielőtt észbe kapnátok, a manipulátor már le is csap rátok:

Ez a kérdés, válasszatok! Hát, ami azt illeti, léteznek fontosabb kérdések is, például hogy a szüleitek ebédet vegyenek-e nektek vagy inkább tankönyvet, és még ennek eldöntése is gyakran meghaladja az erejüket, nem is döntenek róla most vagy soha, legfeljebb holnap… A manipulátor ezért, mielőtt köpni-nyelni tudnátok, maga válaszol helyettetek, odamennydörgi:

A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

Okvetlenül fel kell hívnotok a figyelmét, hogy miként a Hazától nem kapott felhatalmazást az esküdözésre, tőletek még annyira sem, így a többes szám első személyt tekintse tárgytalannak… Számítva erre az ellenvetésre, a fószer bedühödik, és gyalázkodni kezd:

Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer…

Vegyétek észre, hogy rátok gondol. Jó szorosan fogjátok meg a kabátgombját, és ide-oda csavargatva, míg csak le nem szakad, meséljétek el neki a példabeszédet, miszerint „óvakodj az olyan embertől, aki meg akar halni a hitéért, mert feltehetően azt akarja, hogy te is halj meg vele… avagy előtte… avagy helyette”. És kérjétek ki magatoknak, hogy bárki lesehonnaizzon, lebitangozzon benneteket mint olyan embert,

Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.

Ez tényleg behatóbb elemzésre érdemes, fel is adom nektek házi feladatnak: találjátok meg az összefüggést alany, állítmány, jelző, birtokviszony, előzmény és következtetés között, mielőtt a szónoklatban terjengő köd leereszkedik, és mindent tejfehér maszatba burkol. Az a lényeg, hogy a haza becsületéért, vagyis egy tökéletesen értelmezhetetlen fogalomért kéne meghalnotok: itt, Isonzónál, Doberdónál vagy bárhol.

A történelem órán már elmondták nektek (vagy mégsem?), hogy amikor bizonyos ifjú emberek Pesten, az akkoriban még nem túl jelentékeny, német nyelvű városban nagy ribilliót csaptak, Kossuth apánk ezt verébcsiripelésnek nevezte. Később ő is elgaloppírozta (eltrónfosztásozta) magát, ettől meg Széchenyi kapott frászt, holott őt éppen Kossuth nevezte a legnagyobb magyarnak. Merthogy nekik sem sikerült tisztázniuk a haza becsülete fogalmát. Tehát felháborodottan utasítsátok vissza, ha a ti saját megismételhetetlen és igenis értékes életeteket bárki is minősíteni próbálja, ha pedig éppenséggel rongynak merészeli nevezni, keverjetek le az ipsének egy nagy büdös pofont.

No de csöngetnek, vége az osztályfőnöki órának. Szellőztessétek ki a fejeteket, és aztán el ne mulasszátok az etika órát, ahol is olyan szép dolgokat mesélnek majd nektek, mint hogy:

Édes és felemelő meghalni a hazáért!

Latinul ez is meggyőzőbben hangzik.

Szerző

Brit bánat, magyar bú

Dominic Cummings legendásan tekintélyes brit választási szakértő, az Európai Unióból való kilépésről döntő népszavazás előtt is az övé volt a legjobb húzás. Egy nagy, emeletes, piros londoni buszra ráírta, hogy "Heti 350 millió fontot küldünk az EU-nak, költsük inkább az egészségügyre!" A fogás remekül működött, a sajtó tele volt a busszal, az ablakon kidobott heti 350 millió font a Brexit egyik jelmondata lett. A decens lapok hiába írták meg, hogy a szám légből kapott, és nyilván nem lehetne az egészet a kórházakra költeni, a britek kis többséggel mégis a távozás mellett döntöttek. Cummings mai véleménye szerint szerint ez az egész "garantált kudarc", a referendum "ostoba ötlet" volt, a kilépés pedig "hiba".

A guru ért hozzá, miért vitatkoznánk vele. A brit gazdaság növekedési üteme máris lassult, és lehet, hogy egyszer kevesebb pénzt kell majd Brüsszelbe küldeniük, mint eddig, de az egészségügyük ettől garantáltan nem fog jól járni. Az Európai Unió költségvetésén nagyjából húszmilliárd eurós lyukat üt a britek távozása, ezt nyilván senki sem fogja pótolni, vagyis ennyivel csökkenteni kell a kiadásokat. Ennek a francia gazdákon kívül a felzárkózási alapból hasznot húzó "új" tagállamok lesznek a legnagyobb kárvallottai. De lesznek politikai áldozatok is.

A Brexiten a népszavazásba azonnal belebukott David Cameronon kívül még két miniszterelnök veszthet sokat: Theresa May és Orbán Viktor. Előbbinek a széke nem pusztán inog, hanem egyenesen tántorog, mint őfelsége haditengerészetének legrészegebb matróza. A Konzervatív Pártban már fenik a késeket. Ugrásra kész két természetes rivális, a kemény Brexit híveként David Davis főtárgyaló és a puha kiválást szorgalmazó Philip Hammond pénzügyminiszter. A gyors buktatásnak is van azonban kockázata, mert akkor könnyen a "brit Trumpra", azaz Boris Johnson külügyminiszterre és a sokak számára túlságosan is baloldali Jeremy Corbynra, a Munkáspárt vezérére szűkülne a választék, s a mérleg nyelve, főleg a fiatalok voksaival, most az utóbbi felé mutat.

Ami Orbánt illeti, ő elveszítette egyik legfontosabb szövetségesét, akivel idáig együtt sürgették az unió "reformját", azaz visszabontását. A britek nélkül és Emmanuel Macron választási győzelmével még gyorsabb sebességre kapcsol a pont az ellenkező irányba tartó Párizs-Berlin expressz. Orbán pávatáncának lassan vége, választania kell az európai pénz és ennek feltétele, az európai alapelvekhez való visszatérés, illetve a leginkább csak az orosz érdekeket szolgáló különutasság között. A döntés bárki másnak egyszerű lenne, de neki láthatóan nem az.

Minket, magyarokat persze mindebből leginkább a gyerekeink sorsa érdekel: maradhatnak-e az Egyesült Királyságban, vagy hazaküldik őket. Ez egyéni sorsokban is jelentős dilemma, de a gazdaság szempontjából sem mindegy, hiszen nagyjából a GDP három százalékát a kint dolgozók hazautalásai adják, nélkülük aligha lehetne szó bármiféle növekedésről. Úgyhogy a magyar érdek az lenne, ha a britek, mint azt néhányan javasolják, még egyszer meggondolhatnák, biztos-e, hogy menni akarnak. Hátha mégis maradnak.

Szakoktalanság

"Kipi, kopi kalapács, kicsi kovács, mit csinálsz?" - szólt az egykori gyermekmondóka. De ennek legkevesebb 60 éve. Mégis, mintha Orbán Viktor "oktatáspolitikája" ma is ezen az alapvetésen nyugodna.

Ám ahol még lenne némi értelme ennek az elavult és hasznavehetetlen szemléletnek, a nagyjából 200 különböző iparos foglalkozás utánpótlásában, ott a rezsim nem ad annyi támogatást, hogy az amúgy is túladóztatott kisvállalkozók még az inasképzés, elegánsabban iparitanuló-képzés költségeit is magukra vegyék. Így különösen a kis falvakban sorra szűnnek meg a lakosság számára fontos szolgáltatások. A multik pedig - jó okuk lehet rá - nem kérnek az állami szakoktatásból. A kecskeméti Mercedes gyár például inkább maga képzi a szakember utánpótlását, de nem ez a világcég az egyedüli.

Miközben ma már Magyarországon is alapvető fontosságú az informatikai, legalább alapfokú idegennyelv tudás - főleg az angol, de a német is -, az úgynevezett szakgimnáziumokban mikroszkóppal kell keresni a közismereti tárgyakat. A rezsim erre szakosodott megmondó emberei állandóan a német duális képzésre hivatkoznak, csak azt az apróságot nem teszik hozzá, hogy ott többnyire a középiskola után, a szükséges informatikai és nyelvtudás birtokában választanak szakmát a fiatalok, korszerű eszközökön, jól fizetett, magasan kvalifikált oktatók segítségével elsajátítva jövendő hivatásukat. Amely életük során többször változhat is. Mert a "hanyatló" Nyugaton evidencia, hogy a magas átlagos képzettségű, a tanulást jól megtanuló polgárok képesek életük során akár 3-4 szakmaváltásra is.

Magyarországon mindez hiányzik. Rosszul fizetett és sokszor a versenyszférából már kihullott szakik tanítják elavult ismeretekre a fiatalokat. Mellesleg nem tudom, hogy a hatalom birtokosai közül hány politikus gyermeke jár magyarországi szakmunkásképzőbe vagy szakgimnáziumba. A svájci idegenforgalmi tanoda nem ez a kategória évi 17 millió forintért, saját lábon állva.

Orbánék megint jól el...vetették a kalapács nyelét, de ennek az árát is mi fizethetjük évtizedekig.

Szerző
Bihari Tamás