Horn Gyuláról emlékezett meg az MSZP és Gyurcsány

Publikálás dátuma
2017.07.05. 17:50
FOTÓ: Népszava
Horn Gyula, Magyarország volt miniszterelnöke ma lenne 85 éves. A 2013-ban elhunyt egykori kormányfőről a XIII. kerületben, az Újpesti rakpart 11. számú épületnél, majd a Gyermek téren álló egész alakos szobránál emlékeztek meg a szocialisták. Az angyalföldi önkormányzat vezetői, a képviselő-testület tagjai, a kerületi civil szervezetek képviselői, és Horn Gyula tisztelői mellett a megemlékezésen részt vett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László és Molnár Gyula pártelnök is. A harmadik magyar köztársaság 3. miniszterelnökének születésnapján Gyurcsány Ferenc is lerótta tiszteletét. A Demokratikus Koalíció elnöke felidézte, hogyan ismerte meg Hornt, és megerősítette véleményét, miszerint a volt kormányfő ma a DK tagja lenne.

A politikus domborműves emléktáblájánál megrendezett koszorúzás Papp János színművész szavalatával kezdődött, a jelenlévők József Attila:  Hazám című költeményét hallgatták meg. A megemlékezésen beszédet mondott Hiszékeny Dezső, a kerület országgyűlési képviselője, aki arra emlékeztetett, hogy Horn a Horthy-korszakban  született, nagyon szegény munkáscsalád sarjaként. "Egész életében elkísérte őt a nélkülözés, az éhezés, és a fázás emléke, amitől gyermekként sokat szenvedett. Életútja során a XX. századi magyar történelem minden poklát megismerte. Angyalföldi proliból világszerte elismert, számos nemzetközi kitüntetésben részesített államférfivá vált, de soha, egyetlen percre sem felejtette el, hogy honnan indult" - méltatta Magyarország egykori miniszterelnökét.

A megemlékezésen részt vett Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula pártelnök is.

A megemlékezésen részt vett Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula pártelnök is.

A Gyermek téren, Horn Gyula szobránál megrendezett ünnepi eseményen szintén Papp János szavalt, ezután József Attila: Thomas Mann üdvözlése című költeménye hangzott el, majd Földes György történész osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. A megemlékezés Horn Gyula szobrának megkoszorúzásával zárult - olvasható a XIII. kerületi önkormányzat honlapján.

Botka László és Molnár Gyula Horn Gyula szobránál

Botka László és Molnár Gyula Horn Gyula szobránál

Gyurcsány: "Nyugodj békében Gyula"

Horn Gyula születésnapjáról nem feledkezett meg Gyurcsány Ferenc sem. A DK-elnök Facebook-oldalán elmesélte, hogyan ismerte meg a volt miniszterelnököt. "Havonta lementem a parlamenti irodájába beszélgetni vele. Mindig felkészült volt. Legendás ákom-bákom nagybetűivel hosszú jegyzeteket készített, hogy mit akar nekem elmondani. Türelmes volt és én sem siettem. Nem volt benne tolakodás, számonkérés, végképp nem akart nyomást gyakorolni. Elmondta, hogy ő miként látja az éppen aktuális helyzetet, de rám bízta, hogy döntsek. Bátorított és támogatott. 

Horn akár lehetett volna régi vágású szocáldemokrata is. De nem az volt. Korábbi önmagát is meghaladó, határokat és falakat döntő, balközép európai demokrata lett. Nyilván emlékeznek: Szinte istenkáromlás volt, hogy elsőként felvetette a NATO-hoz való csatlakozás szükségességét és az Európai Unióba történő felvételünk történelmi követelményét. Nem tudom kategorizálni őt, de nagy pontatlansággal azt mondanám, hogy plebejus európai demokrata volt. Munkáspolgár. Ez is, az is. 
Nem akarok aktuálpolitizálni, de amikor pár hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy ez a baloldaliságát őrző, mégis a világot jól értő pragmatista ember ma inkább a DK tagja lenne, komolyan gondoltam. Mert távol tartaná magát múltidéző politikai handa-bandázásoktól. Ismerte a múltat és értette a jövőt. 
Nyugodj békében Gyula. Nagy ember voltál" - emlékezett meg Hornról Gyurcsány Ferenc.

Szerző
Frissítve: 2017.07.05. 19:34

Eltűnt Orwell 1984-e a MEK-ről

Publikálás dátuma
2017.07.05. 15:58
Fotók: Getty Images
A Momentum Mozgalom hétfő este megosztotta a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán keresztül Orwelltől az 1984-et - vette észre a 24.hu.

A superanalyzeme Tumblr oldala pedig ma észlelte, hogy ez a dokumentum már nem érhető el a MEK gyűjteményében. A könyvet 2003-ban változtatták utoljára, 94744-szer töltötték le. Azt írják, tegnapig ezzel semmi baj nem volt.

A 24.hu információ szerint a dokumentumot szerzői jogi aggályok miatt távolították el a rendszerből. A Momentum Mozgalom az üggyel kapcsolatban a portálnak elmondta, hogy nekik sincs több információjuk az ügyről. Viszont most beszerzünk néhány példányt az 1984-ből, hogy a Nyitás Fesztiválon osztogassuk. Reméljük, a könyvesboltokban még kapható - tették hozzá. 

Az Index -  amely azt is közölte, hogy George Orwell Állatfarm c könyve is eltűnt az elekrtonikus könyvtár kínálatából - azt írta: egyesek mindjárt cenzúrát gyanítottak, de mivel mindkét regényt az a Szíjgyártó László fordította, akinek az 1983-as halála óta még nem járt le a védelmi idő (70 év), ezért valószínűsíthető, hogy a hirtelen jött megosztások miatt terelődhetett a figyelem arra, hogy jogvédett anyagot tettek ingyenesen elérhetővé a MEK-en. Később az OSZK sajtóosztálya megerősítette és pontosította az információt: a két Orwell-regényt a jogtulajdonos Európa Kiadó július 4-i megkeresésére távolították el a MEK rendszeréből.

Szerző
Témák
Orwell 1984 MEK

Röszkén és Tompán vizsgálja a menekülek helyzetét az ET delegációja

Claude Janizzi, az Európa Tanács (ET) Lanzarote-bizottságának elnöke és delegációja a röszkei és a tompai tranzitzónában a 14-18 év közötti menekültek helyzetét vizsgálja háromnapos magyarországi látogatásán. Erről az elnök számolt be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen - az MTI híradása szerint azt is közölte: a delegációt a kormány hívta meg, hogy tagjai személyesen győződjenek meg a gyerekek védelméről a tranzitzónákban.

Claude Janizzi elmondta: azért vannak aggályaik a tranzitzónák miatt, mert azt a tájékoztatást kapták, hogy a kísérő nélkül érkezett 14-18 év közötti kiskorúakat felnőttként kezelik a tranzitzónákban. A bizottság elismeri az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország az elmúlt években tett, de aggódik, hogy ezek a kiskorúak, akik már egyébként is rendkívül nehéz helyzetben vannak, szexuális kizsákmányolásnak lehetnek kitéve a tranzitzónákban - közölte a delegációvezető. Hozzátette: növelni kellene a gyermekek védelmét, nem csökkenteni.

Janizzi felidézte: kérdéseket intéztek a kormányhoz, hogy milyen intézkedéseket tesznek a gyermekek védelmében, hogyan előzik meg a szexuális kizsákmányolásukat.  A kormány válaszában azt közölte, hogy az eljárás idejére a 14-18 év közöttieknek jogi segítséget biztosítanak, tapasztalt szakemberek segítenek nekik, folyamatosan szociális munkások állnak rendelkezésükre, naponta háromszor kapnak enni, továbbá egészségügyi ellátást, ruhát, oktatást kapnak, és a szabad vallásgyakorlást is biztosítják.

Az öttagú delegáció találkozik Székely László ombudsmannal, az Igazságügyi Minisztérium, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Menekültügyi Főbiztosság és civil szervezetek képviselőivel. Látogatásukat követően a tapasztalataik alapján jelentést készítenek, amelyet nyilvánosságra hoznak.

A Lanzarote-bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a bizottság az úgynevezett lanzarotei egyezmény betartását felügyeli. Az egyezmény célja a gyermekek szexuális kizsákmányolásának megelőzése, az áldozatok védelme, a gyermekbarát eljárások támogatása, továbbá a nemzetközi és nemzeti együttműködés ösztönzése ezen a területen. Claude Janizzi hozzátette: az egyezmény 2010 óta érvényes, mind a 47 ET-tagállam aláírta és 42 ratifikálta, de nem csak az ET tagjai csatlakozhatnak hozzá. Az elnök  márciusban Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében arra szólította fel Magyarországot, hogy vizsgálja felül új migrációs törvényét, mert az - a strasbourgi testület szerint - azt a kockázatot hordozza magában, hogy a bevándorló kiskorúakat szexuális kizsákmányolásnak teszik ki.

Szerző