magyar zsidók;Talmud;

2017-07-06 07:46:00

Hitmagyarázat a párbeszéd jegyében

Izrael állam főrabbijának jelenlétében tartották meg a zsidó gondolkodást legautentikusabban ismertető Talmud új magyar fordításának bemutatóját, a kötet kiadását összefogás jellemezte.

Nagy napnak nevezte a tegnapit Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Károly körúti Keren Or Központ zsinagógájában, ahol dugig telt az imaház azokkal, akik az új magyar Talmud-fordítás bemutatójára érkeztek. Köves azt is mondta, mindazok a sajtóképviselők és hívők, akik eljöttek a rendezvényre, jelenlétükkel is történelmet írtak, majd hozzátette: a Talmud újrafordítása azért is jelentős, mert a bemutatóig húsz év fordítás és lektorálás vezetett. Emlékeztetett rá, a Talmud a Tórához, a zsidóság szent könyvéhez írott magyarázatokat, vitákat és történeteket tartalmaz, valamint a zsidó gondolkodás bölcsője. A mostani fordítás kétkötetes, terjedelmét tekintve valamivel hosszabb ezer oldalnál. „A most lefordított tizenkilenc egység kicsivel több, mint egy cseppnyi ebből a nagy műből. Ha valaki csak azért veszi a kezébe, hogy belekóstoljon, az is remek, de a szöveg most először mutatja meg magyarul a jogi disputákat, ugyanakkor a Talmud mélységét is átadjuk” – fogalmazott a harmincnyolc éves ortodox rabbi.

Az EMIH gondozásában készült új Talmud-fordítás kapcsán tartott beszédében kiemelte, a zsidó nép az örök tanulást és tanítást tartja a legfőbb értéknek. Magyarországon háromszáz éves hagyománya van a Talmud-tanulásnak, a második világháborúig több száz Talmud-iskola működött, emlékeztetett rá. Mint mondta, noha a világháborút követően úgy tűnt, a magyarországi zsidó vallási-kulturális eredmények eltűnnek, jelenünket ezen a téren reneszánsz jellemzi. A rabbicsalád sarjaként felnőtt David Lau, Izrael állam főrabbija (édesapja, Israel Méir Lau szintén a zsidó állam főrabbija volt) kizárólag a kötetbemutatóra érkezett hazánkba, hangzott el a rendezvényen. Beszédében azt fogalmazta meg, hogy annak ellenére van értelme a művek könyvalapú kiadásának, hogy a társadalom jelentős része az internetet választja, ha információra, szórakozásra vágyik. „A zsidóság kultúrájában kiemelt szerepet kapott a könyv. Mellette szól az is, hogy az elektronikus formával szemben van egy tapintásbeli különbség, egyébként sábeszkor nem is nézhetnénk a számítógépmonitor kijelzőjét” – mondta Lau.

A Talmud-fordítás bemutatóján Köves Slomó többször hangsúlyozta, hogy remek párbeszéd jellemzi a zsidóságot és kereszténységet, azonban a Szentírás más értelmezése miatt kétezer éven keresztül konfliktus volt köztük. Soltész Miklós, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is megerősítette az együttműködést, zsidó szervezetek és hívők mellett a magyar kormány is támogatta a munkát. A Talmud két hét múlva kerül kereskedelmi forgalmazásba, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége már kilenc évvel ezelőtt rendelt hatszáz példányt belőle, oktatási célra.