Előfizetés

Angliába menekültek a fájdalom elől a negyedikről kizuhant kislány szülei

Publikálás dátuma
2017.07.06. 10:32
Illusztráció/Thinstock
A szülők ugyanabban a gyárban, éjszakai műszakban dolgoztak május huszadikán, ezért megbeszélték Panni keresztanyjával, hogy amíg távol vannak, ő vigyáz a kislányra. A nő azonban előbb eljött a lakásból, a gyereket magára hagyta. A pici felriadt a tetőtéri lakásban. Felvette a gumicsizmáját, egy széket tolt az ablakhoz, felállt a radiátorra, aztán kizuhant a negyedik emeleti tetőablakból. A gyereket munkából hazatérő édesapja találta meg az épület előtti betonon. 

A szülők abban bíznak, hogy ez a drasztikus környezetváltozás segít, hogy feldolgozzák gyermekük halálát. A tragédia után a család minden kapcsolatot megszakított a keresztanyával, akire rábízták szemük fényét, és, aki, a gyanú szerint magára hagyta a kicsit a negyedik emeleti lakásban. Amellett, hogy hallani sem akarnak az asszonyról, aki miatt, álláspontjuk szerint, elveszítették egyetlen gyermeküket, a pár be is perli a nőt, akit a rendőrség korábban gyanúsítottként hallgatott ki az eset kapcsán. A Blikk információi szerint a család húszmillió forintot követel.

Ám a rendőrségi ügy és a kártérítési per mellett nagy valószínűséggel a gyámhivatal vizsgálatával is szembe kell majd néznie a keresztanyának. A védőügyvéd ugyanis megbízást kapott arra is a gyászoló szülőktől, hogy a gyámhivatalhoz forduljon, hogy a szakemberek vizsgálják felül, hogy aki ilyet tett, képes-e a saját gyermekét megfelelően felügyelni és ellátni.

Balog Zoltánék hazudtak a gödi Topház pokláról

Publikálás dátuma
2017.07.06. 10:15
Gödi speciális otthon - Forrás: Google Street View
Sokkoló volt, amikor egy civil szervezet jóvoltából kiderült: a gödi Topház Speciális Otthonban embertelen állapotok uralkodnak. Nagy volt a felháborodás, amihez csatlakozott az illetékes minisztérium is, noha a hvg.hu által megszerzett dokumentumok szerint egy fél évvel korábbi hatósági jelentés már feltárt hasonló problémákat az intézményben, ahol száznál több értelmi fogyatékossággal élő, mozgás- és halmozottan sérült gyereket gondoznak.

Május elején hozta nyilvánosságra az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó gödi intézetben uralkodó állapotokról szóló, nagy felháborodást kiváltó riportját a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nevű szervezet, azóta viszont nagy a hallgatás a gödi Topház Speciális Otthon ügyében - írja a hvg.hu.

Semmit nem tudni arról, mire jutott az Emmi által kezdeményezett rendkívüli vizsgálat, és bár a jelentés a hírek szerint elkészült, azt eddig még nem hozta nyilvánosságra a tárca. Mindössze annyit lehet tudni, hogy a jelentéshez kapcsolva a minisztérium készített egy 30 pontos intézkedési tervet is, ami május végén lett nyilvános. Ez alapján úgy tűnhet, az MDAC jelentése nyomán kialakult botrány hatására az Emmi elszánta magát, hogy rendbe tegye a gödi intézetet: azonnali hatállyal megszüntetik a civil szervezet és az ombudsman által is kifogásolt korlátozó intézkedések használatát, otthonosabbá teszik a lakószobákat és az intimszobát, megkezdik az intézet felújítását, pótolják a hiányzó WC-ülőkéket, kilincseket stb. (Igaz, az akciótervben semmi sem utal arra, hogy bezárnák az intézetet, ami a civil szervezet – és általában véve a szakma – legfontosabb követelése volt.)

Szél Bernadett, az LMP társelnöke nemrég közérdekű adatigénylés révén megszerzett egy fenntartótól származó dokumentumot, amely egészen más megvilágításba helyezi az Emmi mostani akciótervét. Ebből az derül ki, hogy bár a gödi intézet fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság már 2016 végén súlyos hiányosságokról és jogsértésekről számolt be, semmi sem történt annak érdekében, hogy megszüntessék az embertelen körülményeket.

A fenntartó 2015. január és 2016. június között, másfél éven át monitorozta az intézetet. Ennek során megállapították, hogy az intézetben „megengedhetetlen mértékben sérülnek” az ellátottak jogai, ennek okai pedig a gyenge szakmai munkában és az otthon lepusztultságában keresendőek. Az intézményvezető például hazudott arról, hogy alkalmaznak-e kényszerítő eszközöket; több lakószobában találtak vasrácsos ágyakat, illetve ráccsal lezárt szobákat. Olyan lakóval is találkoztak, akit lepedővel kötöztek le, hogy ne mozoghasson szabadon a keze. A jelentés szerint az intézet és túlzsúfolt; kicsik a lakószobák, nincs elég WC, fürdőszoba, ami van, az is sokszor beázik, penészes. Egyes ellátottak matrac nélkül, az ágyak vas- vagy farácsán aludtak.

A fenntartói jelentés október végén készült, vagyis kb. fél évvel azelőtt, hogy az MDAC munkatársai bejutottak az intézetbe. 

Szél Bernadett szerint a gödi Topházzal kapcsolatban kikért dokumentumok alapján teljesen egyértelmű a kép: az Emmi már egy ideje pontosan tudta, hogy az intézményben súlyosan sérülnek az ellátottak jogai, a fenntartó által előírt intézkedések végrehajtásához azonban egy forintot sem adott. A botrány kirobbanása után elrendelt azonnali vizsgálat csak színjáték volt, amivel csak azt a látszatot akarta kelteni a minisztérium, hogy nem tudott semmiről, ami egyszerűen nem igaz.

A gödi eset ráadásul nem egyedi, közel 100 olyan intézmény van, aminek a működése nem felel meg a törvényeknek, nincs is rendes működési engedélye. Az Emmi tudja ezt, mégsem tesz semmit, és a kitagolás sem halad előre. Ezért súlyos felelősség terheli Balog Zoltánt.

lásd még: Gödi otthon - Gyalázatos állapotokat talált Székely László