Gyurcsány Ferenc;zsarolás;svájci bankszámla;

2017-07-06 19:55:00

Százmilliós Gyurcsány-bizonyítékok

Megállapodott Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktor elleni titkos bizonyítékok áráról. Ha az információk hitelesek, kifizeti a nagyjából 300 millió forintot és nyilvánosságra hozza a papírokat. 

A volt miniszterelnök a Magyar Narancsnak elárulta, a dokumentumok felajánlójával egy budapesti lakáson találkozott, hárman voltak jelen: egy közvetítő, az információ birtokosa és ő. 

A dokumentumokat a második találkozón látta először. "Ha az ember lát dokumentumokat, amelyek azt igazolják, hogy a magyar miniszterelnök köztörvényes bűnöző, onnantól kezdve az, hogy miként kell eljárni, érdemi politikai és emberi kihívás" - jelentette ki, hozzátette, hogy az említett dokumentumok ellenőrzése nem egyszerű feladat. Már több ajánlatot tett a dokumentumokra, de még egyiket sem fogadták el. A dokumentumok vásárlása előtt van egy olyan átmeneti időszak, amikor még nincsenek a birtokában az említett papírok, mert még több független fél hitelesíti őket. A pénzbeli ajánlat nagyjából 1 millió euró - derült ki az interjúból, amit - ha hitelesek az információk - ki is fizet. 

Gyurcsány azt is elmondta, hogy neki ez az ügy nem boldogságot, hanem kockázatos feladatot jelent. A DK elnöke szerint jelenleg kormányváltó hangulat van, így ezt ki kell használnia az ellenzéknek. Szerinte a pártpreferenciákat félre kell tenni, mert ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy elégedettek-e az emberek azzal, ahogy az országban mennek a dolgok, akkor az ország kétharmada azt fogja mondani, hogy nem.

A napokban Gyurcsány az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy újra találkozott titkos tárgyalópartnerével, akinek bizonyítékai vannak Orbán ellen. A DK elnöke akkor azt is elmondta: a kormányfő svájci bankszámláinak létezését bizonyító dokumentumok áráról már megállapodtak.

Emlékezetes, hogy Gyurcsány Ferenc először áprilisban beszélt arról, azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök "legfőbb pártfogója", mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált. Erről egy titkos informátor tájékoztatta, aki dokumentumokat is mutatott.