szélsőjobb;Budapest Pride;Pride felvonulás;

2017-07-08 19:23:00

Szélsőjobbosok állták el a Pride-on vonulók útját a Lánchídnál

Miután a Budapest Pride szervezői a rendezvény előtt új útvonalat jelentettek be, hogy kordonok nélkül vonulhassanak, a szélsőjobbosok egy csoportja a Lánchídnál gyülekezett, hogy elállja az arra haladó felvonulók útját - tudósított munkatársunk. A rendőrök eltávolították, azaz elkísérték a rendbontókat a helyszínről. 

A szervezők nem sokkal a bejelentett rendezvény kezdete előtt módosították az eredetileg tervezett útvonalat, amit azzal indokoltak, hogy nem szeretnének kordonok között vonulni. 

A Budapest Pride 2017 szervezője újabb bejelentést tett szombaton a rendőrségen: amennyiben a rendezvény eredeti útvonalán kordont látnak, úgy attól eltérnek - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján szombaton. Nem sokkal a rendezvény kezdete után a police.hu-n azt közölték: a vonulás új útvonala a Kossuth tértől az Alkotmány utcán keresztül a Bajcsy Zsilinszky, a József Attila úton, majd a Lánchídon át a Várkert Bazárig, azaz az Ybl Miklós térig tart.

Lásd még: Alternatív útvonalat jelentettek be

A Pride-ról készített összeállításunkért kattintson ide!