büntetőper;Mengyi Roland;csalás;Voldemort;

2017-07-12 14:16:00

Magasra nyúló árnyak a Voldemort-ügyben

Az ügyészség csak a fideszes Mengyi Rolandot vádolta meg a döntéshozók közül, ám a vallomásokból úgy tűnik, hogy másnak is tudnia kellett a csaláskísérletről. Mengyiék szerint az egész csak félreértés.

„Annyit mondtak, hogy álljak bele, tisztázzam magam a bíróság előtt" - mondta Mengyi Roland fideszes képviselő a Fővárosi Törvényszék folyosóján arra a kérdésünkre, hogy a Fideszben mit mondtak neki útravalóként. Mengyi ugyanis az első olyan kormánypárti képviselő, aki 2010 óta korrupciós váddal bíróság előtt találta magát. A többi hat vádlott közül hárman, így az elsőrendű E. Zsolt is azt vallotta: 2015-ben ő és társai arra kérték a képviselőt, segítsen, hogy az ő szociális szövetkezeteik megnyerhessenek egy 500 millió forintos uniós pályázatot, Mengyi pedig cserébe kenőpénzt kért és hogy „osszák vissza" neki a pályázati források jelentős részét. „A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy mi érdeke van E. Zsoltnak abban, hogy ezeket állítsa" - mondta nekünk Mengyi Roland. Szerinte az egész ügy csak egy „tévedés".

Az ügyészség szerint viszont nem az: a szerdán ismertetett vádirat szerint a régóta szociális szövetkezetek szervezésével foglalkozó vádlottak 2015 tavaszán keresték meg egy helyi ismerősüket, a Mengyivel jóban lévő K. Pétert, hogy az járjon közbe az érdekükben a képviselőnél. Ezután a vádlottak többször is találkoztak egy Parlamenthez közeli kávézóban Mengyivel. Mengyi - akit a vádlottak egymás között csak "Voldemort nagyúrnak" emlegettek - ajánlotta a pályázók figyelmébe a Fideszhez a cég tulajdonosa révén közeli szálakkal kötődő, szociális szövetkezetekkel kapcsolatos pályázatokkal másutt is jeleskedő Public Sector Consulting nevű céget és B. Szilvia pályázatírót. A közösen létrehozott, az ügyészség szerint erősen kamuszagú pályázati projektjavaslatukat eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumába (EMMI) Köpeczi-Bócz Tamás azóta lemondott fejlesztéspolitikai államtitkárnak, akivel Mengyi tartotta a kapcsolatot, majd 2015 októberében kiírták a pályázatot. Mengyi cserébe kétszer ötmillió forintot kért készpénzben a pályázóktól a "döntéshozók" meggyőzésére. Emellett az elnyert pályázati forrás felét kellett volna visszafolyatni a képviselőnek, ám az később vérszemet kapott és már a 90 százalékra tartott igényt. Azzal kecsegtette a pályázókat, hogy ha ebbe belemennek, akkor 2020 után már milliárdos pályázatokat is megnyerhetnek és ott már csak ötven százalékot kell visszafizetniük.

Időközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megneszelte a készülő csalást és titkos vizsgálatot indított. Bár a vádlottak kezdettől tudtak arról, hogy lehallgatják őket, azt remélték, hogy "fentről" elsimítják az ügyet így továbbra is - igaz virágnyelven -, de hosszan trécseltek egymással az ügyről. A hatósági jelzések nyomán az EMMI viszont megváltoztatta a pályázat kiírási feltételeit, így a vádlottak szövetkezetei később nem is lettek a nyertesek között, a rendőrség pedig ügyészségre adta az ügyet.

A vádlottak közül hárman a rendőrségen Mengyire és B. Szilviára vallottak, mondván: ők a kamupályázatos-visszaosztásos csalás irányítói. A Mengyi barátjaként jellemzett K. Péter a bíróság előtt visszavonta a korábban Mengyire tett terhelő vallomását, mondván: előzetes letartóztatásban „odamentek hozzá, hogy a képviselőre terhelő vallomást tegyen.

B. Szilvia továbbra is védte a képviselőt: szerinte szó sem volt semmiféle korrupcióról. A lehallgatási jegyzőkönyvekben a vádlott társai azért beszéltek „visszaosztásról” mivel „nincsenek tisztában az uniós pályázatok szabályaival” a 90-10 százalékos „visszaosztás” arra vonatkozott, hogy a majdan elnyert pályázati pénz kilencven százalékából kell a majdan nyertes szövetkezetnek szolgáltatásokat megrendelnie és tíz százalékban árut. A bíróság csütörtök reggel hallgatja meg Mengyi Rolandot az ügyben.