Előfizetés

Zöld-fehér álom az Európa-liga csoportköréről

Hatos Szabolcs
Publikálás dátuma
2017.07.13. 07:52
FORRÁS: FRADIMÉDIA
Csütörtökön a Ferencváros és a Videoton is folytatja szereplését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében. A nehezebb feladat a fővárosiakra vár.

A Szlovákiából hazaigazoló 60-szoros válogatott Priskin Tamás második zöld-fehér mezben lejátszott mérkőzésén betalált. A csatár a tavaly a Videotont búcsúztató dán együttes, a Midtjylland elleni Európa-liga selejtezőn is hasonló folytatásban bízik.

- Az 1. selejtezőkör visszavágóján megszerezte első gólját az FTC játékosaként. Volt önben drukk, hogy ez mielőbb meglegyen?

- Minél előbb szerettem volna gólt szerezni, hiszen egy csatárnak mindig fontos, hogy mielőbb betaláljon, ha új helyre szerződik. Örülök, hogy nekem ez a második mérkőzésen sikerült, ráadásul a gólomnak köszönhetően győzni tudtunk. Bízom benne, hogy ez ugyanígy fog folytatódni.

- Feszített a tempó, szünet nélkül jön a folytatás az Európa-ligában. Készen állnak a Midtjylland elleni selejtezőre?

- Természetesen, már a hét elejétől kezdve csütörtöki mérkőzésre készülünk.

- Hol lehet hibára késztetni a dánokat, mi lehet a gyenge pontjuk?

- Azt, hogy mi lehet a gyenge pontjuk, nehéz volna előre megmondani, ám abban biztos vagyok, hogy a stáb teljes mértékben fel fogja készíteni a csapatot.

- A Jelgava ellen egyértelműen az FTC volt az esélyes, a dán ellenfél viszont magasabb szintet képvisel. Lehet előzetesen az esélyekről beszélni?

- Szeretnénk továbbjutni a párharcból, más nem is lehet a célunk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés a csütörtöki, de érzem a csapatot annyira erősnek, hogy elérjük a célunkat.

- Számít, hogy Budapesten rendezik az első mérkőzést?

- Nem szoktam ezzel foglalkozni. A legfontosabb az, hogy előnyt szerezzünk a visszavágóra.

- Alig másfél hónapja csatlakozott a Ferencvároshoz, amely több új labdarúgót igazolt. Hogy érzi, kezd összeállni a csapat?

- Nagyon jó a csapategység, remek játékosok csatlakoztak a csapathoz. Mindig kell egy kis idő, mire az új játékosok beilleszkednek a csapatba, de a Jelgava elleni párharc alapján úgy érzem, senki nem vallott szégyent. A magam részéről elmondhatom, hogy örülök a lehetőségnek, s bízom benne, hogy sikeres szezon elébe nézünk.

Észtországban a Videoton
Tegnap délelőtt elindult Észtországba, a Nomme Kalju elleni selejtező első mérkőzésének helyszínére a bajnoki ezüstérmes Videoton. Az első fordulóban a máltai Balzant 5-3-as összesítéssel búcsúztató székesfehérvári csapat kapitánya, Juhász Roland a klub honlapjának azt mondta, örül, hogy idegenben kezdenek, s szerinte az észtországi találkozó az ő támadásaikról szól majd.

- Mennyire motiválta a váltásban, hogy a Ferencváros az Európa-liga selejtezőben szerepelhet? Csalódott volna, ha nem jutnának el a rájátszásig vagy a csoportkörig és „csak” a bajnokság és a kupa maradna?

- Minden játékosnak fontos, hogy nemzetközi kupamérkőzéseken játszhasson, így természetesen a legfőbb cél az, hogy a Ferencvárossal minél tovább eljussunk az El-ben. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog. Nem lesz egyszerű, de ez volna az egyik legfőbb célunk amellett, hogy a bajnokságban is szeretnénk ott lenni a végéig az aranyéremért folytatott csatában.

- Sikerülhet szintet lépni a nemzetközi porondon?

- A legnagyobb álom az volna, ha sikerülne az Európa-ligában a csoportkörig eljutni. Ez kell, hogy legyen a szemek előtt. Ha ezért tudunk küzdeni, úgy érzem, sikerülhet.

- Sűrűsödik a programjuk, hiszen két Európa-liga meccs között a hétvégén megkezdik szereplésüket a hazai bajnokságban is. Előnyt jelenthet, hogy addigra már három tétmeccset játszanak?

- Szerintem minimális előnyt jelenthet, hogy az Európa-liga miatt korábban elkezdtük a szezont, de abban is biztos vagyok, hogy azok a csapatok, akiknek a bajnoki rajt jelenti az első meccset, olyan felkészülési mérkőzéseket játszottak, amelyeken hasonlóképpen fel tudtak készülni.

- Lehetne két mérkőzéssel több is a „lábában”, ám a trénerek egyeztetésének eredményeképpen kihagyta a magyar válogatott júniusi találkozóit. Az oroszok és az andorraiak elleni eredmény ismeretében talán tudott volna segíteni…

- Mindig szeretnék ott lenni a nemzeti csapatban, akkor is, ha pozitív vagy negatív eredményeket érünk el. A legtöbb játékosnak a legfőbb célja a válogatott szereplés, így ez nekem is szívügyem, bármilyen mérkőzésre szívesen megyek.

- Mit gondol, a hazai mezőnyben kik lehetnek a Ferencváros riválisai?

- A legutóbbi idény alapján a Videotonban biztos vagyok, hogy az idén is a bajnokságért fognak harcolni. A Honvéd az elmúlt szezonban megmutatta, hogy mire képes, velük is számolni kell, ám szerintem mellettük is lesz több olyan csapat, amely jelentős játékerőt fog képviselni.

Karád sem hisz már Trumpnak

Fónai Imre írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2017.07.13. 07:15
FOTÓK: A SZERZŐ FELVÉTELEI
Karád déli végét, az újtelepet szinte letarolta a hétfő esti, jéggel, csaknem 160 kilométeres széllel érkező vihar. Sokaknak nincs biztosítása.

- Üzenjük Trumpnak, hogy nem kamu a klímaváltozás – mondja egy feltűnően tájékozott koma sörrel a kezében a karádi italbolt előtt, amikor megtudja, mi járatban vagyunk. A Balatontól húsz kilométerre megbújó Somogy megyei község, Karád déli végét, az újtelepet szinte letarolta a hétfő esti, jéggel, csaknem 160 kilométeres széllel érkező vihar. A hét közepén már a csendes helyreállítás folyik, a háromszáz ki-, vagy félbedőlt fát mind eltávolították, de a tetőknek még nem mindenütt álltak neki, várják a biztosító embereit.

– Kedd éjjel újabb esőt kaptam a nyakamba – érzékelteti szerda délután az egyedül élő Besenyei Antalné, hogy nem elég a baja; hétfőn este a háza tetejét egy az egyben elvitte a szélvihar, a cserepek és gerendák egy része az udvar egyik sarkában, a tetőtér valahai falazata a hátsó teraszt temette maga alá, a tető másik része a szomszéd udvarán, a gerendák alatt egy fehér Lada Niva nyögne, ha tudna. – Sok évet megéltem, de ilyet még nem láttam. Tartottam az ajtót belülről, verte a jég, aztán hátrafutottam, és már láttam is az eget, nem volt fölöttem tető – idézi fel a hétfő estét az asszony. Fia és veje is toborzott csapatot, nekilátnának már a helyreállításnak, de előbb meg kell várni a biztosító embereit.

Átellenben Poszáék már hozzáfogtak a tetőnek, az ács már a magasban, sűrűn kopácsolnak, vágnak, gyalulnak.

– Ötvenkilenc lakóházat ért komoly kár, leginkább a tetőket, ezen kívül százötven melléképület, garázs teteje ment tönkre – sorolja Schádl Szilárd polgármester, merthogy szerdára végeztek az összesítéssel. – Ilyen pusztításra a legidősebb karádiak sem emlékeznek. Az önkormányzat kérés nélkül is segít, összefogott a falu, a helyi civil szervezetek. Ha kétkezi munka, vagy éppen tetőcserép kell, azt könnyebb biztosítani, a pénz már nehezebb dió… Az a baj, hogy nem mindenkinek van biztosítása, az egyik legjobban károsodott ingatlan lakójának sincsen. Neki már szervezzük a gyűjtést, az idei falunapunk teljes bevételét is a viharkárosultaknak ajánljuk fel. A rendezvényen jelképes összegért, de pénzért adjuk az ebédet, a hegyközség a borát ajánlotta fel ugyanerre a célra. A média jótékony hatása: rengetegen keresnek, hogy miben tudnak segíteni. Van, aki cserepet ajánl föl, más pénzt – teszi hozzá.

A polgármester úgy kalkulál: sok száz millió forintos lehet a kár. Ideszámolja a szél által kicsavart kerti gyümölcsfákat, valamint a többi, százszámra elpusztult fát is, és a mezőgazdasági károkat; szomorú képet fest a karádi határ: földön a napraforgó, a búza, a kukorica. Igen komoly károkat szenvedett egyébként a helyi mezőgazdasági zrt. is, melyet a vadászházairól elhíresült izsáki fideszes polgármester, Mondok József idősebbik fia vezet, aki évek óta karádi lakos. Gépeik, istállóik mentek tönkre a viharban a terménykáron felül.

Aggregátorok a siófoki nyaralóövezetben
Horváth Ákos, a siófoki viharjelző obszervatórium vezetője úgy tudja, hogy a méréseik kezdete óta nem regisztráltak a műszerek 157 kilométeres szelet, mint hétfő este Balatonvilágoson. Ugyanez a szél tarolta le egy sávban a Világossal összeépült Sóstót, a Baross Gábor utcát, ahol még szerdán is vágták a nyaralókra dőlt fenyőket, az egyikre egyszerre öt fa zuhant. Totálkárosra tört gépjárművek és lakókocsik maradtak a siófoki nyaralóterületen a vihar nyomában. Az utcában koponyatörést szenvedett egy kempingező, amikor fa dőlt a sátrukra. Szerdán még beszéltünk olyan nyaralótulajdonossal, akinek aggregátor biztosította az áramot; hétfő este az udvarában kidőlt fenyő a villanyvezetéket is leszakította, kidöntve a villanyoszlopot is.

Önkormányzatok sztrájkkészültségben

Az utóbbi napokban megduplázódott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sztrájkfelhívásához csatlakozó önkormányzatok száma – mondta lapunknak Boros Péterné, az érdekképviselet vezetője. Az elmaradt béremelések miatt az MKKSZ három területen kezdeményezett figyelemfelhívó munkabeszüntetést, de két ágazatban: a Magyar Államkincstárnál és a vízügyi közalkalmazottak körében már sikerült megállapodni a bérkövetelésekről. Az MKKSZ bérharcát az önkormányzati szövetségek is támogatják, de az Orbán-kormány eddig tárgyalni sem volt hajlandó a kérdésről. Ha ez nem változik, július 17-én 8 és 10 óra között megtartják a települési hivatalok dolgozóinak munkabeszüntetését.