Nyitrai Zsolt, a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a közszolgálati hírcsatornán arról nyilatkozott, hogy a kormány szakmai és személyes konzultációt szervez a védőnőknek, amely az elképzelés szerint „nem is lesz nyilvános, hogy el tudják mondani őszintén és kendőzetlenül a véleményüket” a helyzetükkel kapcsolatban. A más egészségügyi szakdolgozók háta mögötti beszélgetések tartalma nem nyilvános. Miről kell titkolózni és ki elől? Amikor a problémák itt vannak az orrunk előtt.
Fenn szól a "magasztos” dicséret, lenn pedig látható a keserű tény, hogy kifelejtették őket a béremelésből. Azóta az ígéretek ellenére sem sikerült összeguberálni annyi pénzt, hogy a beígért összeg valóban maradéktalanul eljusson a védőnőkhöz. Ehelyett titkos tárgyalásra hívja őket a kormány „fülbe súgni”. Kezüket tördelve, toporogva előadni, hogy mi bántja őket. Mondjuk a MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) háta mögött. A kormány még csak nem is érzékeli, hogy az időhúzással minden egyes védőnő helyzete válik egyre tarthatatlanabbá.
Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesülete elnöke szerint 2016-ban 4883-an dolgoztak a szolgálatnál, és országosan a védőnői státuszok 7,5 százaléka betöltetlen volt, ugyanakkor Magyarországon 9000 védőnő képzettségű aktív korú nő él. Lássuk ennek az ellentmondásnak az okát! 2007-2008 körül "elfogytak a gyerekek”, aki nem látta biztosnak az állását, az elment. 2006-2009 között 10-14 fős védőnői „évfolyamok” indultak Budapesten, a főiskolán. 2010 óta újra 80 főt vesznek fel a főiskolai képzésre, 50-55 végez közülük.
A pályán lévők kálváriája már akkor elkezdődött, amikor beetették őket a hungarikummá válással. Eközben vagy mindenkinek kellettek, vagy senkinek. Egyik nap még az önkormányzathoz tartoztak, másik nap már mehettek vállalkozónak. 2014-ben aztán rájuk szakadt az ég. A Parlamentből hol az inzulin beadását ajánlgatták nekik a diabéteszes óvodásoknak, hol kitalálták: nosza, végezzenek a védőnők méhnyakszűrést! Csak hogy el lehessen költeni a TÁMOP-os pályázati pénzt, amit még a 2007 -2014 közötti időre tervezett be a feladatra az akkori minisztérium. Újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek egyre csak tolták az időpontot, hogy mikorra kellene megszerezni az ehhez szükséges képzettséget és gyakorlatot. A tanyát is bejáró védőnő hogy tudta volna otthagyni a körzetét, akár rövid időre is, hogy részt vegyen a továbbképzésen? Arról már nem is beszélek, hogy mekkora különbség van a romatelepen elvégzett vizsgálat és a megyei kórház jól felszerelt nőgyógyászati vizsgálója között. A cseppnyi védőnői csapatnak magára kellene vállalni egy másik szakterület (a nőgyógyászat) minden tudását, és felelősségét. Megmondja-e az asszonynak, ha vizsgálat közben kóros elváltozást tapasztalt? Sunnyogjon? Vagy ha olyan állapotot lát, fogja kézen és vigye azonnal a sürgősségi ellátásra? A családorvosi, szakorvosi rendszer vidéken egyszerűen működésképtelen. A nőgyógyászati szakrendelő messze van, az asszonynak meg a városba vivő buszra sincs pénze. És mi történik, ha a vizsgálati anyagokat levették? Annak az asszonynak a sorsa, akinél baj van, ettől még nincs megoldva.
Szakmai koncepció nélkül most újra azzal molesztálják őket, hogy „nemzetivé” fognak válni. Ezt szajkózzák 2014 óta, amikor kilenc hónapig roadshow-ztak az országban, kérdezgetve a védőnőket: mit szólnak hozzá? Ezek alapján egy jövőképet már 2015-ben letettek az asztalra. Csak aztán a fiókban felejtették!
Aki csak van, mind nekik „ötletel” feladatot a kormányban. Mert ha az uniós pénzeket csak úgy lehet elkölteni, hogy új, használhatatlan szisztémát találnak ki a gyermek fejlődésének felméréséhez, és a rendszert nem ismerő „szakértő” fütyül a védőnők ajánlásaira, akkor úgy fogják csinálni, ahogy az dirigál, és nem úgy, ahogyan azt a védőnők a napi munkájukba beterveznék.
A rendszerben dolgozók azon tanácskoznak, merre kellene menekülni. Többen új képzésekbe vágnak bele. Mások otthagyják a munkahelyüket. Képzeljünk el vidéken egy kismamaruhát, bébi-cuccokat és fürdetőket, ápolási eszközöket áruló boltot - pultja mögött a 30 évet a szakmában lehúzó védőnő tulajdonossal. Azoknak az anyukáknak, akik ide belépnek, ez maga a gyönyörűség! De a többivel mi lesz? Az igazán rászorulókkal? Ahol a születéskor a kórházba a szülők rugdalódzó helyett egy fél pár nagyméretű meleg férfi zoknival érkeznek. A baba fekhelye egy sarok a felnőttek ágyán. Az ő védelmükhöz kell a védőnő!
A kormánynak semmi elképzelése sincs a közösségi ápolásról, ahova a védőnői ellátás is tartozik. Sem a formájáról, sem a módszeréről. Mint az ördög a tömjénfüsttől, menekülnek a politikusok azoktól a döntésektől, amelyek közelebb viszik a szakmai segítséget az emberekhez. Ahogy ezt más országokban már kitalálták, és ma is működtetik. Ahol maguk a szakemberek döntenek a rendszerek kialakítása felől.
Itt nincs más választásuk a hivatás művelőiknek, össze kell fogni a társadalommal. Nem titkosan, "súgd be, babám a fülembe" módra. Ki kell cibálni az elbújni kívánó, titkos tárgyalásokat szorgalmazó politikusokat ország-világ elé. Választ kell kapniuk arra, hagyja-e a hatalom a szakmát autonóm alkotó módon létezni, vagy sem? A védőnőknek meg kell vívni a csatájukat, elő kell adni az érveiket nyilvánosan, szakmai megbeszéléseken, a médiában. A családok, a társadalom, a hivatásuk, az értékeik miatt. A tanáraik miatt, a szakma öregjei miatt, akik soha nem tárgyaltak titkosan a védőnői hivatásról, egyetlen rezsim alatt sem.