Műsormagazin;korrupció;per;Brazília;Lula da Silva;Petrobras;

2017-07-14 07:36:00

Kilenc és fél évet kapott Lula da Silva

Kilenc és fél év börtönre ítélték Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnököt. Lula, aki 2003 és 2011 között állt a dél-amerikai ország élén, a Petrobras állami olajcég korrupciós ügyeiben folyt vizsgálat kapcsán került célkeresztbe. A most lezárult perben azzal vádolták meg, hogy egy nagy építővállalattól állami megrendelésekért cserébe elfogadta, hogy újítsanak fel számára egy luxuslakást egy három szintes, tengerparti villában, Sao Paulóban. A munkálatok 3,7 millió reál (1,1 millió euró) értéket tettek ki. A volt elnök állítja, hogy a szóban forgó ingatlan nem is a tulajdona, felesége egy kisebb és szerényebb lakást vásárolt 2005-ben ugyanabban az épületben.

Lula fellebbezni fog, egyelőre nem kell bevonulnia a börtönbe. A volt elnök ellen ugyanakkor még négy másik per is folyik, a politikus állítja, koncepciós perekről van szó, s céljuk nem más, mint hogy megakadályozzák, hogy 2018-ban újra induljon az elnökválasztáson.

Az egykori fémmunkás szakszervezeti vezető, az általa alapított tömörülés, a Munkáspárt (PT) elnöke Brazília legnépszerűbb államfője volt, gazdasági fellendülés időszakában vezette Brazíliát, s jelentős szociális intézkedésekkel mintegy 30 millió embert emelt ki a szegénységből. Két hivatali ideje lejárta után egykori személyzeti főnökét, volt olajipari minisztert jelölte utódának, s Dilma Rousseffet ugyancsak kétszer megválasztották. Rousseff ellen nem a korrupciós ügyek, hanem egy másik botrány miatt indult alkotmányos vádemelési eljárás, s tavaly augusztusban le is váltották. a helyébe lépett alelnök, jelenlegi államfő, Michel Temer ellen is vádat emelhetnek.