Kaposvár;Csiky Gergely Színház;

2017-07-14 21:43:00

Kulisszák mögött - Botrány a kaposvári színházban

A Csiky Gergely színház egyik színésznője a közösségi portálra kitett, keresetlen szavakkal megfogalmazott posztjában kemény vádakkal illette a direktort, ugyan név nélkül, de könnyedén beazonosíthatóan. A Népszava megkereste a megvádolt igazgatót. 

Nem jelentelek fel, bár megtehetném, munkahelyi zaklatásért, Facebook üzenetek fotóival áraszthatnám el a netet, feljelenthetnélek szerződésszegésért, hatalommal való visszaélésért, hitelrontásért – volt olvasható jónéhány órán keresztül Érsek-Obádovics Mercédesz Facebook-posztjában, melyben a színésznő, aki az elmúlt években több darabban is játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, igen komoly vádakkal illette a teátrum – amúgy általa nem nevesített – igazgatóját, Fülöp Pétert, ahogyan az a bejegyzés alatti kommentekből is kiderült.

A színművészeti egyetemen 11 éve végzett művésznő azt állította írásában, hogy az igazgató a télen ugyan több szerepet is ígért neki a 2017-18-as évadra, ám miután elutasította a direktor szexuális közeledését, az intézmény vezetője márciusban bosszúból kihúzatta őt minden szerepből, s ezek után időhiány miatt másutt sem kapott munkát. A színésznő posztjában megannyi negatív jelzővel illette az igazgatót, aki szerinte „a pártok hatalmának játékszere és egy hirtelen szélfordulásra ebben a szakmában soha helyed nem marad, mint ahogy soha nem is volt”. Érsek-Obádovics Mercédesz – akit nem sikerült utolérnünk - mindezek ellenére többször is megerősítette, nem tesz feljelentést az igazgató ellen.

Ahogyan, bár tervezte, egyelőre Fülöp Péter sem.

- Megírtam a feljelentést, ám miután Mercédesz levette a posztot, úgy gondolom, egyelőre okafogyottá vált – felelte a Népszava megkeresésére a Csiky Gergely Színház igazgatója, aki a posztban szereplő vádakkal kapcsolatban megjegyezte: - Azt hiszem, elég erős jelzés, hogy eltűnt az írás a Facebookról.

Fülöp Péter állította, a vádakból semmi sem igaz, de sem kedve, sem kötelessége, hogy reagáljon a leírtakra, ráadásul neki is akadnak olyan Fb-üzenetei, melyek az ő igazát támasztják alá.

- Nem zaklattam, nem ígértem munkát neki, s tudomásom szerint konfliktusunk sem volt – reagált arra a kérdésünkre, ha nem igazak a vádak, miért írta a posztot a színésznő? Úgy vélte, magánemberként rágalmazták meg, hiszen Érsek-Obádovics Mercédesz nem volt a társulat tagja, így a Csiky vezetőjeként ő sem volt a munkáltatója. Felvetésünkre, hogy a vállalkozói szerződéseket is ő írta alá, azaz mégiscsak volt köztük jogi kapcsolat, a direktor csak annyit mondott, a teátrumban a művészeti munka, s így az ebben résztvevők kiválasztása a művészeti vezetőre, Bozsik Yvette-re tartozik, ő döntötte el, kik rendeznek a következő évadban, s a rendezők közül senki sem választotta ki Érsek-Obádovics Mercédeszt.

- Nem tudom, mi indikálta a rágalmazó posztot – jelentette ki Fülöp Péter. – Karaktergyilkosság folyik ellenem, s ez az írás is ennek a része. Kérdésünkre, ki áll szerinte a támadások hátterében, az igazgató neveket nem mondott, csak megjegyezte, akadnak néhányan, akiknek nem teszik, hogy ő vezeti a színházat.

Fülöp Pétert 2015-ben az akkori igazgató, Rátóti Zoltán hívta gazdasági vezetőnek a Csiky Gergely Színházhoz, s a direktor tavaly augusztusi lemondása után nevezte ki az év végéig a kaposvári közgyűlés a teátrum megbízott igazgatójának, annak ellenére, hogy korábban nem volt kapcsolata a színházi világgal. Megbízatását az év végén meghosszabbították, így egyelőre ő vezényli le a Csiky kilencmilliárd forintos felújítását. Információink szerint vezetői tevékenységét sokan kritizálják a társulaton belül, elfogadottsága meglehetős kívánnivalót hagy maga után, főleg azok után, hogy februárban felmondott négy színésznek, akiknek a helyére a Kapost.hu blog szerint a Kaposvári Egyetemről (KE) szerződtetett frissen végzett színészhallgatókat Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a KE rektorhelyettese és színházi intézetének vezetője osztályából. Az elbocsájtott művészek be is perelték az intézmény, munkaügyi perük még tart a kaposvári bíróságon.

Kerestük az ügyben a színházfenntartó kaposvári önkormányzatot is, de egyelőre nem sikerült elérni az illetékeseket – amint reagálnak megkeresésünkre, frissítjük cikkünket.