Napi Extra;világbajnokság;vívás;Szilágyi Áron;Márton Anna;Szász-Kovács Emese;Pusztai Liza;

2017-07-19 07:57:00

Egyéniben esélyesebbek a magyar vívók

A selejtezőkkel ma kezdődik Lipcsében a vívók idei legfontosabb megmérettetése, a világbajnokság. Ami a helyszínre tegnap megérkező magyar küldöttség összeállítását illeti, a legfontosabb változás a 2016-os olimpiához képest, hogy ezúttal már nem sportolóként utazott ki a riói játékokon egyéniben második, a párbajtőrcsapattal harmadik Imre Géza, illetve olimpiai bronzérmes csapattársa, Boczkó Gábor: előbbi csapatvezetőként, utóbbi a szövetség megbízott főtitkáraként vesz részt a tornán.

A megváltozott összetételű párbajtőrcsapat előzetes szereplése alapján valószínűleg nem az éremszerzésről, hanem a tanulásról, az összecsiszolódásról szól majd a lipcsei viadal. A hazai szövetség honlapján közölt felvezető szerint a fegyvernem női csapata sem számít esélyesnek, így a legerősebbnek a kardozók tűnnek, míg „tőrben hallatlan bravúr kellene ahhoz, hogy négy közé jusson a magyar csapat” – így a hunfencing.hu

Persze, a Rióban aranyérmes párbajtőröző, Szász-Kovács Emese és a kétszeres ötkarikás bajnok kardvívó, Szilágyi Áron ezúttal is az egyéni küzdelmek esélyeseként lép pástra, a világranglista 2. helyezettje, Márton Anna pedig szintén joggal reménykedik éremben. Akárcsak a 16 esztendős Pusztai Liza, aki kardozóként bronzérmes volt a júniusi, Tbilisziben rendezett Eb-n.

A vb – ahol az előzetes adatok szerint rekordnak számító 119 ország 875 vívója indul – szerdától szerdáig, azaz egy hétig tart. Az első két napon az egyéni versenyek selejtezőjét rendezik meg, aztán péntektől következnek az egyéni 64-es táblák asszói, hétfőtől pedig a csapatversenyek.