tanácsadó;államtitkár;Sonkodi Balázs;

Államtitkárból tanácsadó - Őt sem hagyták az út szélén

Sonkodi Balázst nem hagyták az út szélén – szúrta ki a Magyar Nemzet portálja. A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott szerződésekből kiderül, kevesebb, mint két héttel államtitkári megbízatásának megszűnése után már megbízási szerződést is kötöttek vele. 

Eszerint idén június 15-től jövő év május 31-ig - vagyis kevesebb, mint 1 év alatt - összesen bruttó 34,5 millió forint jár majd Sonkodinak, aki most tanácsokat ad majd a Miniszterelnökségnek. A pontos feladata: „Kormányzati tevékenység összehangolásával összefüggésben, annak keretében a kormányzati stratégiai irányításhoz és elsősorban a kormányzat gazdaságpolitikai döntéseinek előkészítéséhez, továbbá végrehajtásához kapcsolódóan szakmai tanácsadás nyújtása." A 34,5 millió forintos javadalmazása átlagosan havonta 3 millió forintnyi közpénzből fedezett fizetést jelent, míg államtitkárként havonta korábban bruttó 1 millió forint körüli bérre volt jogosult.

Mint arról korábban beszámoltunk: a politikai posztról június elején távozó Sonkodi Balázsról azt lehetett tudni, hogy közel áll Lázár Jánoshoz, szinte együtt mozog vele a politikai pályán, csaknem tíz évig (2004-től 2014-ig) a miniszter háttérembere volt. Sőt, ő volt az egyik ember, akit a miniszter magával vitt a milliós hotelszámlákról elhíresült utazásokra. Sonkodi Balázs munkájáról nyilvánosan nagyon kevés információ érhető el, pedig sok feladatot látott el, pár éve ő volt a legtöbbet kereső kormánytag. Amikor 2014-ben megkapta az államtitkári kinevezést, megfigyelők azt találgatták, hogy a vidéki orvosdinasztiába született orvos-menedzser kőkemény lobbista, alapos háttértudással, vagy pusztán tehetséges törtető. A sajtónak általában nem nyilatkozott. Arról két éve a 444.hu számolt be, hogy a stratégiai államtitkár 2015 márciusában Luxemburgban tárgyalt az Euratom Ellátási Ügynökséggel a paksi bővítés előtt álló akadályok elhárításáról.

Egy kiszivárgott feljegyzés szerint pedig az Európai Bizottság főigazgatója Sonkodin keresztül adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a Paks2 miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásban.