Afganisztán – Fél évszázad menekülés

Pályám különösen érdekes napjait köszönhetem egy homokviharnak. Eltartott vagy három napig, nem szállhatott fel egy repülőgép sem, ennyivel hosszabbodott meg a riportút Mazar-i-Sarifban, Afganisztán északi nagyvárosában. A pártszállóvá kinevezett egykori kormányzói rezidenciában helyeztek el vendéglátóim, ahol lakott még egy pár fős csoport. A pártközpont küldte őket Kabulból, hogy támogassák a helyi szervezeteket. Értelmiségi csapat volt: tanárok, mérnökök, a pártlap nyomdájának főmettőre (ki ismeri ma már ezt a szót és foglalkozást?). A sematikusra sikeredett közös beszélgetések után néha külön is félrehúzódtak velem. Igazi rövid tanfolyamon vettem részt a párttörténetből. Megtudtam, a csoportban vannak, akik a hajdani Khalk (Nép) frakcióból vannak, míg néhányan a Parcsam (Zászló) csoporthoz tartoztak.

Persze már nincs frakciózás, mindenki egységes, de azért számon tartották a régi belharcokat. Azt is, hogy az április forradalom, azaz az 1979-es kommunista hatalomátvétel után a parcsamistákat a nép ellenségeivé nyilvánították és sokukat börtönbe zárták. Volt olyan elvtárs, aki suttogva mesélte, ő is ült, s csak a kapcsolatainak köszönhette, hogy viszonylag könnyen megúszta. De hogy dolgozzak vele együtt? – kérdezte tőlem, s a khalkista lakótársunkra utalt, aki szerinte börtönbe juttatta. Mindez 1986-ban volt, a szovjet ideiglenes tartózkodás (internacionalista segítségnyújtás) hatodik évében. Az országban polgárháború dúlt, a pártmunkások (frakciótól függetlenül) arra panaszkodtak, hogy a nép nem hallgat rájuk, s a mudzsahedeknek nevezett iszlám gerillák miatt az ország máris több évtizeddel korábbi állapotába süllyedt vissza.

Az OSA Archívum Centrális Galériája ablak a közép-ázsiai országra, manapság szokatlan differenciált történelem- és társadalomképet tár fel. A kiállítás eddig nálunk soha nem, vagy nagyon ritkán látott fotókat, dokumentumokat, filmeket mutat be az ország elmúlt évtizedeiről: hogyan lett a cári Oroszország és a britek Indiája közötti premodern hegyvidék három nagyhatalom gigászi kudarca. Először a britek szenvedtek csúfos vereséget a 19. században a fanatikusan muzulmán törzsektől. A nyolcvanas években az ország lett a szovjetek Vietnamja. A kiállítás bemutatja a modernizációs kísérletet, a monarchiaellenes, majd a kommunista puccsot, s a kommunista párton belüli frakcióharcokat. Az afgán kommunisták olyan ügybuzgalommal vetették be magukat az ország átalakításába, hogy az pár hónap alatt csatatérré lett. A földreform és a női jogok, a női oktatás bevezetése a népet - a várakozások ellenére - a hatalom, az urbánus elit ellen fordította. A szovjetek eleinte próbálták moderálni radikális szövetségeseiket, hogy alkalmazkodjanak saját társadalmuk hagyományaihoz. Aztán az ügy önjáró lett, s a politikai bizottság aggjai - félelmükben, hogy az amerikaiak beteszik a lábukat Kabulba - maguk küldték seregeiket. A folytatás: tíz év véres háború - az importált szovjet társadalmi modell mellett a hadviselés teljes csődje. Kudarc a nemzetközi politikában is, hiszen az iszlám világ a felkelők oldalára állt.

CENTRÁLIS GALÉRIA - Mesterházy Sándor gyűjtő (fent) és MinkAndrás történész (lent )

A 2001-es invázióval az USA és szövetségesei hasonló kudarcot vallottak. Nagyon nagyot és drágát. Az árat most is folyamatosan fizetik, naponta bizonyosodik be az amerikai külpolitika, katonai politika alkalmatlansága az ottani körülmények között. Újabb lökést kapott az elmélet, amely szerint az „iszlám világ” és a „nyugati világ” kibékíthetetlen ősellenségek. Ez már a harmadik, a globális hatalom által szponzorált modernizációs kísérlet ebben az országban, amelynek a számláját az egész világ fizeti. Mink András történész, a kiállítás egyik kurátora (a másik Dobrovits Mihály turkológus) azt emeli ki, hogy amikor az USA terveket szőtt a megszálló szovjetek elleni iszlám ellenállásra, segítette a harmatosan ifjú Oszama bin Laden kibontakozását, aligha gondolt rá, hogy ez a társaság ellene fordul és évtizedekkel később minden Nyugat-ellenes, Amerika-ellenes terrorszervezet mintájául szolgál.

Afganisztán negyven éve folyamatosan menekült-kibocsátó ország. Már 1979 decembere, a szovjet invázió előtt menekültek az országból a tehetősebb elitek és a konzervatív rétegek is. A fegyveres ellenállás és a szovjet katonai erőszak újabb százezreket indított külföldre. Sokáig megálltak a szomszédos Iránban és Pakisztánban. A szovjet kivonulás, majd a kommunista rendszer 1992-es bukása újabb hullámot indított el. Mink András meséli, hogy 1993-ban Budapesten olyan Kistarcsára bezárt afgánokkal találkozott, akik még a szovjetek elől kezdtek menekülni. Én szinte ugyanakkor egy másik helyen egy afgán zenésszel ismerkedtem meg, aki azt mondta, hogy ő írta az afgán himnuszt pár évvel korábban.

Mesterházy Sándor az elmúlt évtizedekben többször is töltött hosszabb időt Afganisztánban. Tolmácsokat tanított angolra, nőknek szervezett felnőttképzést. Ráadásul szenvedélyes gyűjtő. Afganisztáni tartózkodásának megrázó emlékei a gyűjtemény háborús szőnyegei. A csatajeleneteket, tankokat, helikoptereket ábrázoló csomózott szőnyegek tanúskodnak, mennyire része lett a háború ennek a konzervatív és nagyon szegény országnak. Mesterházy a ma napig tartja a kapcsolatot egykori tanítványaival. Azt mondja, hogy ma Afganisztánban ok a menekülésre az is, ha valaki kapcsolatban állt a nyugatiakkal. Kérdezem, szerinte miért menekülnek ma is az afgánok? A fő ok – véli - a kilátástalanság, a jövőkép hiánya. Az ország felsőbb iskolái nem képesek befogadni a tanulni vágyókat, de ha szereznek is valamilyen képesítést, keresethez nem jutnak. Mesterházy szerint a másik ok a biztonság hiánya. Veszélyben érezheti magát bárki, aki nem felel meg a tálibok követelményeinek, például iskoláztatja a lányát, nyugatiasan él. De erős mindenütt a banditizmus is.

A kábítószeripar az egyetlen fejlődőképes ágazat. A nagycsaládok inkább összegyűjtik a pénzt, hogy egy-egy fiú elindulhasson külföldre. Korábban sok menekülő beilleszkedhetett a szomszédos államok életébe, például letelepedhettek Iránban. Ennek vége – mondja Mesterházy, aki több könyvet is írt ottani élményei alapján. Úgy gondolja, ez az oka annak, hogy a szíriai és iraki polgárháborús menekültek után az utóbbi években az afgánoké a harmadik legnépesebb csoport az Európa felé tartó sokaságban. De nem csak Nyugatra mennek: nagyon sokan célozzák meg Ausztráliát is. Őket ott sem fogadják szívesen. Szíriából, Irakból leállhat a menekültáradat, de Afganisztán nem ígér ilyet a jövőben. Ez az ország folyamatosan kilöki magából a modernebb, emancipáltabb és műveltebb életre vágyó tízezreket.

A világnak fogalma sincs, mit kezdjen velük és hazájukkal.