Nemzetközi elismerés egy hazai bélyegnek

Publikálás dátuma
2017.07.21. 07:50

Nemzetközi elismerést kapott a Magyar Posta karácsonyi bélyege, a 2016-os év 10 legkülönlegesebbjei közé választották a stampnews.com versenyén. Az ünnepi nyomatot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte.

Szerző

Aszad megint megússza

Publikálás dátuma
2017.07.21. 07:35
Fotó: SANA/AFP
A CIA véget vet a szíriai lázadók támogatási programjának. Ez radikális változás jelent Washington Szíria-politikájában, a Moszkvával való kiegyezési szándékot jelzi.

A CIA megszüntet mindenféle, Bassar el-Aszad szíriai elnök ellenzékének nyújtott támogatást, gyakorlatilag felszámolja Barack Obama elnök 2013-ban indított programját, értesült a Washington Post. Az amerikai lapnak névtelenül nyilatkozó illetékesek szerint a négy éves támogatás hatása alig mérhető, főképp Oroszország 2015 őszi szíriai színre lépése után. Donald Trump elnök a CIA vezetőjével, Mike Pompeoval valamint H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóval egyeztetve már egy hónapja meghozta a döntést. A Fehér Ház elzárkózott az értesülés kommentálásától.

A Post értékelése szerint a program törlése azt bizonyítja, hogy Trump elnök e téren is keresi az Oroszországgal való együttműködés módozatait. Ugyanakkor annak is a beismerése, hogy Washington befolyása korlátozott, legalábbis ami Aszad elnök eltávolítását illeti.

A döntés csak részben meglepő. Trump megválasztása után Washington Szíria politikája rendkívül kusza lett, több váratlan fordulattal alig fél év alatt. Március 30-án Nikki Haley, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete, nem első alkalommal, azt közölte sajtótájékoztatón, hogy Washington számára többé nem prioritás Aszad elnök elmozdítása, a helyzet ismeretében muszáj változtatni a politikán. “Washington prioritása többé nem az, hogy itt ücsörögjünk és Aszad elmozdításán törjük a fejünket” – fogalmazott a diplomata. Hozzátette: az új amerikai kormányzat azon dolgozik, hogyan tudná a dolgokat elvégezni és kire van szüksége ahhoz, hogy valóban változást érjen el Szíria népe számára. Aszad elnök jövőjéről pedig a szíreknek kell dönteniük, Washington mindenképpen politikai megoldást szeretne, mondta. Akkor még hasonló szellemben nyilatkozott az Ankarában lévő Rex Tillerson külügyminiszter is, annak ellenére, hogy a török kormányzat régóta Aszad elmozdítására törekszik.

Április 9-én azonban már másképp látta a Trump-adminisztráció. Nikki Halley bejelentette, hogy Washington nem tud elképzelni békés Szíriát Aszaddal. Ez két nappal azután hangzott el, hogy az amerikai légierő csapást mért a szír kormánycsapatokra amelyek Hán Sejkúnban valószínűsített vegyifegyver-támadást hajtottak végre.

Azóta az Iszlám Állam szíriai fővárosa, Rakka elleni ostrom során is voltak incidensek az amerikaiak és a szír kormányerők között.

Július 9-én amerikai-orosz megállapodás született a szíriai tűzszünetről. Az amerikai és az orosz erők azóta csak a Rakka elleni ostromot támogatják, ami kölcsönös kompromisszumnak tűnik. A CIA program felszámolása szervesen illeszkedik az orosz-amerikai kompromisszumkeresésbe, és azt vetíti előre, hogy Washington is elfogadja Moszkva álláspontját, miszerint a politikai rendezés része marad Aszad elnök.

Ankara bosszúja
Veszélybe kerülhetnek az Észak-Szíriában tevékenykedő amerikai és francia különleges erők a török nemzeti hírügynökség miatt. Washington tajtékzik, katonái életét félti, mert az Anadolu hírügynökség nyilvánosságra hozta ezen alegységek elhelyezkedését. Az Anadolu nemcsak azt közölte, hogy hol található tíz amerikai katonai állás, hanem azt is, hogy pontosan hány katona állomásozik a különböző színhelyeken. A Pentagon szóvivője, Adrian Rankine-Galloway szerint egy NATO-tagország szándékosan veszélyezteti partnerei katonáinak életét. A szóvivő elismerte, hogy két repülőtérről és nyolc előőrsről van szó, amelyeket a szíriai kurd erők támogatására hoztak létre. Törökország már többször tiltakozott a szíriai kurdok amerikai és európai uniós támogatása miatt. Ankara terrorszervezetnek tekinti az amúgy szintén az Iszlám Állam ellen harcoló kurd milíciákat.