UTE;címer;Roderick Duchatelet;címervita;Gyarmati Eszter;

2017-07-21 07:51:00

A címer marad, a renitenseket kitiltják

Tegnap először foglalt állást az újpesti címervitában a labdarúgócsapat két vezetője, Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató és Roderick Duchatelet tulajdonos. Beszámoltak az új idény legfontosabb változásairól is.

Először Gyarmati Eszter mondta el, hogy a futballcsapat már a vasárnapi, Ferencváros elleni derbin is az új logóval ellátott, egyedi tervezésű mezt viseli. Bemutatták az új mezszponzort – egy belga sörmárka – illetve az is elhangzott, hogy az Újpest december 31-ig biztosan a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. „Hosszú távú megállapodást kötünk az UTE-vel, melyet nem befolyásol a címer miatt kialakult ellentét. Már csak az MNV jóváhagyása szükséges” – közölte Gyarmati.

Az ügyvezetőtől Duchatelet vette át a szót, aki azonnal lehűtötte a kedélyeket. „Ez már egy végleges döntés, megváltozott a logó. Nincs visszaút” – mondta. – Több oka van, hogy így döntöttünk. Ahhoz, hogy a klub tovább fejlődjön, s azon az úton haladjon, ahogy elképzeljük, szükséges volt a változás – tette hozzá.

Miközben a belga az indokokat sorolta, a klubház előtt összesereglett szurkolók idézhetetlen stílusban szidták az elöljárókat.

A tulajdonos elismerte: a csere kapcsán előzetesen nem kommunikáltak a szurkolókkal. A Népszava érdeklődésére kitérő válasszal, de azt is megerősítették: a klub korábbi legendás labdarúgóival sem egyeztettek. Duchatelet megerősítette, nyitott a kommunikációra, ám a fanatikusokról már tüntetőkként beszélt, akikkel nem szívesen állna szóba azok után, hogy megfenyegették.

Lapunk érdeklődésére Duchatelet azt közölte: nem tervezik szigorúbb feltételekhez kötni a jegyvásárlást annak ellenére sem, hogy a szurkolók náci karlendítésekkel és szitkok özönével kísért „tüntetése” az OTP Bank Liga nyitányán félmillió forintos bírságot és felfüggesztett stadionbezárást ért a Magyar Labdarúgó-szövetségnél. „Ki lesznek tiltva azok, akik nem megfelelően viselkednek, de ennél többet nem tervezünk” – mondta el ezzel kapcsolatban a belga, aki az idény végén az élmezőnybe várja a csapatot.

Az Újpest FC a bajnokság 2. játéknapján, vasárnap az ősi rivális FTC-t fogadja.