Mit tanulhatnánk a finnektől?

2010 őszén ügyvivő voltam Helsinkiben, amikor felhívott Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkár egyik munkatársa.

- Az államtitkár asszony szeretne látogatást tenni Finnországban, hogy tanulmányozza az oktatási rendszert.

- Szívesen segítek, beszélek a helyi oktatási vezetőkkel.

A helyi oktatási vezetők – a finnekre jellemző – készséges és együttműködő választ adtak, kérdezték, pontosan mi érdekli az államtitkár asszonyt, annak megfelelően állítják össze a programot. A budapesti munkatársnak továbbítottam az üzenetet, azt felelte, beszél az államtitkár asszonnyal. Válasz soha nem érkezett.

Pedig lenne mit tanulni. Egy sokat szenvedett, „balsors által tépett” nép, évszázados svéd és orosz megszállás, éhínség, küzdelem a klímával, háborúk színtere, a második világháborúban német megszállás, aminek befejezéseként felégették egész Lappföldet. Háromszáz millió dollár háborús kártérítés az oroszoknak, ehhez képest 1952-ben – Los Angeles jelentkezését legyőzve – olimpiát rendeztek és egy finn lány, Ami Kuusela lett Miss Universe.

Hát igen, az oktatás. A finnek már a XIX. században felismerték a jelentőségét, kiépült egy népfőiskolai hálózat, amihez csatlakozott és ma is jól működik a felnőttképzés. A cél a műveltségi szint emelése. Felvételi nincs, a tandíj formális, a nyugdíjasok és bevándorlók kedvezményt kapnak. Azoknak a fiataloknak, akik a gimnáziumi tanulmányaik mellett járnak ide, az iskolájuk beszámítja a tanulmányi értékelésbe az iskolán kívüli órákat. A 250 ezer lélekszámú Espoo-ban működő főiskolának 50 ezer hallgatója van, tizenhárom idegen nyelven folyik intenzív képzés, az érdeklődés pedig óriási. Személyesen tapasztaltam, hogy a fővárostól hétszáz kilométerre északra fekvő - külföldiek által kevéssé látogatott -, háromezer lakosú Tervola panziójának portása magabiztosan beszélt angolul. Nem is beszélve a nagyvárosokról, ahol a kötelező svéd mellett ennek a nyelvnek az ismerete természetes.

Szóval lenne mit tanulni, és az sem mindegy, hogyan és mennyire akarunk okulni. Amikor Orbán Viktor Helsinkiben járt, a nagykövetség diplomatáitól azt kérte, készítsenek tanulmányt a híres finn egészségügyi rendszerről.

- Ragyogó ötlet – mondtam, és emlékeztem az oktatási államtitkár elmaradt látogatására -, de sokkal hatékonyabb lenne néhány, angolul jól beszélő szakember kiutazása, mert ők tudják, mit kell kérdezni.

- Az is egy megoldás – felelte a miniszterelnök, közben egyik munkatársára pillantott, aki szorgalmasan jegyzetelt, és én akkor már biztosra vettem, hogy ebből sem lesz semmi.

És még valami, amit még nehezebb megtanulni: a szerénység. Amikor Alexander Stubb külügyminiszter budapesti látogatásra készült, a szokásoknak megfelelően, comme il faut, felajánlottam, hogy búcsúztatom a repülőtéren.

- Akkor találkozzunk a VIP-váróban – javasoltam.

- Soha nem utazom VIP-váróból – felelte ő -, úgy vélem, ez csak felesleges előkelősködés az adófizetők pénzén.

A történetet sok magyar politikus ismerősömnek elmeséltem. Nem volt nagy sikerem vele.