Neve Béla. KGBéla

Nem tennék rá nagy összeget, hogy Kovács Bélának valaha is börtönbe kell majd vonulnia. Bár az ügyészség most rettentően magabiztos, hogy az év vége előtt még bíróság elé állítják az Oroszországnak végzett kémkedéssel vádolt jobbikos európai parlamenti képviselőt.

Magáról az ügyről ennél többet hivatalosan csak úgy 2058 körül tudhatunk meg, mivel az iratokat 44 évre titkosították. Ami kevés eddig kiderült, az mindenesetre arra utal, hogy Bélánk az ügyészség szerint sem volt a céljait páncélszéfek és követségi titkárnők szívének összetörésével elérő James Bond. Nem közismert, de mint réten dögvirág, ügynökből is megannyi fajta terem.

A legvalószínűbb hivatali verzió szerint Béla úgynevezett "befolyásoló ügynöki" tevékenységet végezhetett. A meghatározása szerint ez: "olyan, külföldi titkosszolgálat által megbízott személy, aki a hivatali vagy a társadalmi életben kialakított helyzetét, tekintélyét és a rendelkezésére álló eszközöket arra használja, hogy idegen hatalom érdekében hatást gyakoroljon a célország vagy intézmény politikájára, a közvéleményre, politikai események alakulására, társadalmi és politikai szervezetek, állami intézmények működésére."

Gondolom észrevették: ez a definíció egy az egyben megáll a 2010 óta regnáló Orbán kabinetre is.

Míg Bélánk sokadik bizottsági póttagként lobbizgat Brüsszelben Oroszországnak, addig az Orbán-kormány minden esetben Oroszország nagyhatalmi érdekekeit szolgálva lép fel külföldön. Belföldön pedig minden befolyásukat latba veti, hogy hirdesse a régi-új orosz propagandát: a nyugat haldoklik, Oroszország viszont a tradicionális értékek fellegvára, amúgy meg egy nagy barátságos maci, a fogai között pedig nem vér piroslik, hanem málnalé.

Mármost hogyan fogja elítélni a bíróság Kovács Bélát azért, hogy tulajdonképpen nem tett mást, mint követte kormányának jelenlegi kül-és belpolitikai irányvonalát? Mégiscsak furcsán venné ki magát, hogy Béla sittre vonul, miközben Orbán éppen a sokadik baráti látogatáson bazsalyog Vlagyimir Putyinnal.

Mit tanulhatnánk a finnektől?

2010 őszén ügyvivő voltam Helsinkiben, amikor felhívott Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkár egyik munkatársa.

- Az államtitkár asszony szeretne látogatást tenni Finnországban, hogy tanulmányozza az oktatási rendszert.

- Szívesen segítek, beszélek a helyi oktatási vezetőkkel.

A helyi oktatási vezetők – a finnekre jellemző – készséges és együttműködő választ adtak, kérdezték, pontosan mi érdekli az államtitkár asszonyt, annak megfelelően állítják össze a programot. A budapesti munkatársnak továbbítottam az üzenetet, azt felelte, beszél az államtitkár asszonnyal. Válasz soha nem érkezett.

Pedig lenne mit tanulni. Egy sokat szenvedett, „balsors által tépett” nép, évszázados svéd és orosz megszállás, éhínség, küzdelem a klímával, háborúk színtere, a második világháborúban német megszállás, aminek befejezéseként felégették egész Lappföldet. Háromszáz millió dollár háborús kártérítés az oroszoknak, ehhez képest 1952-ben – Los Angeles jelentkezését legyőzve – olimpiát rendeztek és egy finn lány, Ami Kuusela lett Miss Universe.

Hát igen, az oktatás. A finnek már a XIX. században felismerték a jelentőségét, kiépült egy népfőiskolai hálózat, amihez csatlakozott és ma is jól működik a felnőttképzés. A cél a műveltségi szint emelése. Felvételi nincs, a tandíj formális, a nyugdíjasok és bevándorlók kedvezményt kapnak. Azoknak  a fiataloknak, akik a gimnáziumi tanulmányaik mellett járnak ide, az iskolájuk beszámítja a tanulmányi  értékelésbe az iskolán kívüli órákat. A 250 ezer lélekszámú Espoo-ban működő főiskolának 50 ezer hallgatója van, tizenhárom idegen nyelven folyik intenzív képzés, az érdeklődés pedig óriási. Személyesen tapasztaltam, hogy a fővárostól hétszáz kilométerre északra fekvő - külföldiek által kevéssé látogatott -, háromezer lakosú Tervola panziójának portása magabiztosan beszélt angolul. Nem is beszélve a nagyvárosokról, ahol a kötelező svéd mellett ennek a nyelvnek az ismerete természetes.

Szóval lenne mit tanulni, és az sem mindegy, hogyan és mennyire akarunk okulni. Amikor Orbán Viktor Helsinkiben járt, a nagykövetség diplomatáitól azt kérte, készítsenek tanulmányt a híres finn egészségügyi rendszerről.

- Ragyogó ötlet – mondtam, és emlékeztem az oktatási államtitkár elmaradt látogatására -, de sokkal hatékonyabb lenne néhány, angolul jól beszélő szakember kiutazása, mert ők tudják, mit kell kérdezni.

- Az is egy megoldás – felelte a miniszterelnök, közben egyik munkatársára pillantott, aki szorgalmasan jegyzetelt, és én akkor már biztosra vettem, hogy ebből sem lesz semmi.

És még valami, amit még nehezebb megtanulni: a szerénység. Amikor Alexander Stubb külügyminiszter budapesti látogatásra készült, a szokásoknak megfelelően, comme il faut, felajánlottam, hogy búcsúztatom a repülőtéren.

- Akkor találkozzunk a VIP-váróban – javasoltam.

- Soha nem utazom VIP-váróból – felelte ő -, úgy vélem, ez csak felesleges előkelősködés az adófizetők pénzén.

A történetet sok magyar politikus ismerősömnek elmeséltem. Nem volt nagy sikerem vele.

Mit tanulhatnánk a finnektől?

2010 őszén ügyvivő voltam Helsinkiben, amikor felhívott Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkár egyik munkatársa.

- Az államtitkár asszony szeretne látogatást tenni Finnországban, hogy tanulmányozza az oktatási rendszert.

- Szívesen segítek, beszélek a helyi oktatási vezetőkkel.

A helyi oktatási vezetők – a finnekre jellemző – készséges és együttműködő választ adtak, kérdezték, pontosan mi érdekli az államtitkár asszonyt, annak megfelelően állítják össze a programot. A budapesti munkatársnak továbbítottam az üzenetet, azt felelte, beszél az államtitkár asszonnyal. Válasz soha nem érkezett.

Pedig lenne mit tanulni. Egy sokat szenvedett, „balsors által tépett” nép, évszázados svéd és orosz megszállás, éhínség, küzdelem a klímával, háborúk színtere, a második világháborúban német megszállás, aminek befejezéseként felégették egész Lappföldet. Háromszáz millió dollár háborús kártérítés az oroszoknak, ehhez képest 1952-ben – Los Angeles jelentkezését legyőzve – olimpiát rendeztek és egy finn lány, Ami Kuusela lett Miss Universe.

Hát igen, az oktatás. A finnek már a XIX. században felismerték a jelentőségét, kiépült egy népfőiskolai hálózat, amihez csatlakozott és ma is jól működik a felnőttképzés. A cél a műveltségi szint emelése. Felvételi nincs, a tandíj formális, a nyugdíjasok és bevándorlók kedvezményt kapnak. Azoknak  a fiataloknak, akik a gimnáziumi tanulmányaik mellett járnak ide, az iskolájuk beszámítja a tanulmányi  értékelésbe az iskolán kívüli órákat. A 250 ezer lélekszámú Espoo-ban működő főiskolának 50 ezer hallgatója van, tizenhárom idegen nyelven folyik intenzív képzés, az érdeklődés pedig óriási. Személyesen tapasztaltam, hogy a fővárostól hétszáz kilométerre északra fekvő - külföldiek által kevéssé látogatott -, háromezer lakosú Tervola panziójának portása magabiztosan beszélt angolul. Nem is beszélve a nagyvárosokról, ahol a kötelező svéd mellett ennek a nyelvnek az ismerete természetes.

Szóval lenne mit tanulni, és az sem mindegy, hogyan és mennyire akarunk okulni. Amikor Orbán Viktor Helsinkiben járt, a nagykövetség diplomatáitól azt kérte, készítsenek tanulmányt a híres finn egészségügyi rendszerről.

- Ragyogó ötlet – mondtam, és emlékeztem az oktatási államtitkár elmaradt látogatására -, de sokkal hatékonyabb lenne néhány, angolul jól beszélő szakember kiutazása, mert ők tudják, mit kell kérdezni.

- Az is egy megoldás – felelte a miniszterelnök, közben egyik munkatársára pillantott, aki szorgalmasan jegyzetelt, és én akkor már biztosra vettem, hogy ebből sem lesz semmi.

És még valami, amit még nehezebb megtanulni: a szerénység. Amikor Alexander Stubb külügyminiszter budapesti látogatásra készült, a szokásoknak megfelelően, comme il faut, felajánlottam, hogy búcsúztatom a repülőtéren.

- Akkor találkozzunk a VIP-váróban – javasoltam.

- Soha nem utazom VIP-váróból – felelte ő -, úgy vélem, ez csak felesleges előkelősködés az adófizetők pénzén.

A történetet sok magyar politikus ismerősömnek elmeséltem. Nem volt nagy sikerem vele.