Nincs "nemzeti" többség az energetikában

A miniszterelnök álma az 50 százaléknál magasabb nemzeti tulajdon a pénzügyi szektorban, az energetikában és a médiában. Az első kettőnél ez sehogy se jön össze.

Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde szerint az energiaágazatban "nemzeti tulajdoni többség van". Ez nem fedi a valóságot. A látszólagos odavetettsége ellenére nagyon is fondorlatos kijelentés cáfolata kissé mélyebb vizsgálatot igényel. Ha a "nemzeti" tulajdont "államinak" tekintjük, akkor a kijelentés könnyűszerrel cáfolható. Első lépésként 2011-ben a magyar állam félezermilliárd forint közpénzből megvette a Mol 21 százalékát. (Igaz, erre Orbán Viktor két hete, a közrádiónak adott interjújában tévesen úgy emlékezett, "a Mol 25 százalékát úgy kellett visszavásárolnom".) Ez, akármennyit is érjen a nemzeti olajcég - beleértve például a hazai teljes központi gázhálózatot -, semmiképp se tekinthető állami többségnek. A 12 hazai energiaszolgáltató-hálózatból az állami pénztárca szerepét azóta betöltő MVM Magyar Villamos Művek pedig eddig úgy másfelet vett meg. Három éve közel ötvenmilliárdért kivásárolták a német RWE kisebbségi csomagját a Főgázból. (A többség addig is önkormányzati volt, így azt nem számítjuk "nemzetiesítésnek"). Ez év elején pedig a Nemzeti Közművek az MVM pénzén megvette a Démászt (egyszersmind ötven százalékban MVM-tulajdonba került). Ezen kívül a hazai energiaszolgáltató-rendszer a német E.ON, a német RWE, az olasz ENI és a francia Engie (volt GDFSuez) tulajdona: a tényleges értékkel bíró hálózatok szintjén tehát a külföldi túlsúly vitán felül áll.

A kijelentés az erőművek szintjén se állja meg a helyét: noha messze a legtöbb áramot az állami Paksi Atomerőmű termeli, értéke ma lényegében nulla (körülbelül százmilliárd forint), aminél papíron még a szintén elavultnak számító második legnagyobb áramtermelő, a német RWE-irányított Mátrai Erőmű is többet ér. A többi hazai erőmű jóval kevesebbet ér, de azok túlnyomó többsége szintén nem állami.

A Molban a külföldiek vannak többségben

Ha a kormányfő nem csak az állami, hanem a szívéhez közel álló energiatársaságokat is a "nemzeti" körbe sorolja, a kérdés eldöntése a látszat ellenére leegyszerűsödik a több mint 2 ezer milliárdos eszközértékű, ám csak negyedrészt állami Mol "nemzeti többségi" mibenlétének megítélésére. Kétségtelen, a Mol részvénykönyve szerint csupán 34,8 százalékban áll külföldi befektetők tulajdonában. Ám további három nevesített tulajdonosa (az OmanOil, az ING Bank és az UniCredit Bank) szintén külföldi. A külföldiek összesített tulajdoni aránya, ha hajszállal is, de 50 százalék felett áll. A Mol tehát még így se tekinthető többségi "nemzeti" vállalatnak. Ezen kívül Orbán Viktor bizonyára nemzetinek tekinti a hozzá több szállal kötődő MET-et is, ám az amúgy egy svájci offshore-központból irányított kereskedőcsoport által megvett Dunamenti Erőmű értékét alig tízmilliárdon tartják nyilván. Orbán Viktor kijelentése tehát eme, rendkívül durva leegyszerűsítésekkel se állja meg a helyét.

A bankszektoron belüli 50 százalék feletti nemzeti tulajdoni arány megléte is azon áll, vagy bukik, hogy az OTP-t hazainak, vagy nemzetközi tulajdonosi hátterűnek minősítik. A szakmai közvélemény a "nemzetközi" mellett tör lándzsát. A pénzügyi szektor egészén belül viszont még egyértelműbb a külföldi tulajdoni hányad többsége.

Ha Orbán Viktor pontosabban fogalmaz, akár még igazat is mondhatott volna. A közfigyelembe állított hazai energiaszolgáltatók tevékenységei közül ugyanis az állam a lakossági gázszolgáltatást valóban átvette. Igaz, az energiakereskedelem eszközértéke eleve a nullához közelít: a vevő ilyenkor a bizonyára "szuper csapaton" kívül lényegében csak a forgalmazott árut veszi meg. De az államilag belekódolt veszteségek miatt ez az üzletág még ennyit se, lényegében a nullánál is kevesebbet ért (bár az Engie-nek fizettek érte az energetikában jelképesnek számító néhány milliárdot). A lakossági áramszolgáltatási tevékenység szintén nem érhet túl sokat, ám az állam itt is egyértelmű kisebbségben van: a már említett, idén megvett Démászt leszámítva ezt is külföldiek végzik. Noha a cégeknek végzett energia-kiskereskedelemben az állam pozíciói jelentősek, ez egy tiszta versenypiac, amit az állam is tiszteletben tart, így aránya nem központi kérdés.

Az MVM-tulajdonú központi áramhálózat mindig is kizárólagos állami tulajdonnak számított, ám ennek közel háromszázmilliárdos értékét párba állíthatjuk a csak kisebbségben állami Mol birtokolta, hasonló értéket képviselő központi gázhálózatéval. A kormányfő azt is helyesen állította volna, hogy a hazai energia-nagykereskedelem, illetve gáztárolás is majdnem kizárólag állami. Igaz, a nagykereskedelem eszközértékére szintén elmondható, ami a kiskereskedelemére: az lényegében nulla. Amikor öt éve a - hagyományosan a központi áramnagykereskedelmi feladatokat ellátó - MVM megvette az E.ON-tól a központi gáznagykereskedelmet és a hazai gáztárolórendszer nagy részét, nyílt titoknak számított, hogy a közel háromszázmilliárdos vételárat a nagykereskedelem negatív piaci értékkel inkább csak lefelé húzta. Az állam így - a nagykereskedőnél lévő gázon túl - lényegében csak a gáztárolóberendezésekért fizetett. Ezzel egyidejűleg az állami Magyar Fejlesztési Bank is megvette a - negyedrészt szintén állami - Moltól a fennmaradó, stratégiai tárolási célokra is használt hazai gáztárolót. Így tehát mára - az energiaszektor tényleges eszközértékkel bíró szintjei közül - egyedül a hazai gáztárolórendszerről jelenthető ki, hogy a korábbiaktól eltérően ma már többségi állami irányítás alatt áll; a központi áramhálózat pedig mindig is teljesen állami volt. A további ellátási szinteket tekintve az energianagykereskedelemben és a lakossági gázkiskereskedelemben mutatható ki állami többség. Ezek ugyan a szolgáltatás elengedhetetlen láncszemei, ám értéke nehezen meghatározható.