Metrófelújítás - Hatott a kötbérfenyegetés?

Publikálás dátuma
2017.07.24. 16:53
FOTÓ: Tóth Gergő
A Metrovagonmas megerősítette a 3-as metróvonalon futó felújított szerelvények üzemeltetés alatti ellenőrzését - közölte a társaság.

Az orosz metrógyártó 25 szakembert küldött Budapestre, akiknek nagy tapasztalatuk van a modern szériájú vonatok üzemeltetése terén, egyebek között a moszkvai metróban is. Budapesten folyamatosan felügyelni fogják a szerelvények ellenőrzését, illetve a különböző rendszerek működését is, ide értve a fékeket, a meghajtó rendszert és kiemelt figyelmet fordítanak az új ajtónyitó rendszerre.

A Metrovagonmas szakemberei a BKV-val közösen éjszaki bejáratási teszteket is végeznek, amelyek során a vonatokat különböző üzemmódokban tesztelik.

Jelenleg a budapesti metrónál 11 felújított szerelvény van, amelyből hat darab rendelkezik üzembe helyezési engedéllyel.
Korábban a felújított metrószerelvényekkel több probléma is adódott, már az üzembe állítás utáni első napokon ki kellett őket vonni ideiglenesen a forgalomból, majd júniusban a BKV több százmillió eurós kötbérigényt jelentett be az orosz gyártó felé, és közlekedéshatósági vizsgálatok idejére az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból.

Szerző

Bombariadó! - Kiürítették a Westendet

Bombariadó miatt kiürítették a budapesti Westend bevásárlóközpontot hétfőn kora délután, értesült az Index több olvasójától. Zoltán azt írta, hogy telefonon beszélt a feleségével, aki az egyik gyorsétteremben dolgozik. Az alkalmazottaknak ilyenkor segíteniük kell kiüríteni a helyet, ezután valamelyik környező egységbe kell átmenniük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy 12.15-kor kaptak bejelentést arról, hogy bomba van a bevásárlóközpontban.  A Készenléti Rendőrség tűzszerészei megkezdték a terület átvizsgálását. 