„A magyar kormány még nem döntötte el, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányság tehertétel-e vagy erőforrás. Azt is el kell dönteni, hogy a közös iskola jó-e, vagy esetleg külön iskola kellene a cigánygyerekeknek, külön rájuk vonatkozó programmal” – jelentette ki Balog Zoltán református lelkész, a budapesti kormány szociális és kulturális kérdésekkel foglalkozó minisztere a tusnádfürdői (Erdély) összmagyar találkozón. „A cigányság ügyében meg kell hozni a döntést” – tette hozzá, majd azt is, hogy meg kell fontolni (a magyarországi kormány is töpreng rajta), hogy a cigánygyerekeket külön osztályokban, iskolákban kell-e oktatni (faji-etnikai elkülönítés, szegregáció), vagy együtt kell őket iskolába járatni a magyar (fehér) gyerekekkel. Szlovákiában sokszor azért nem járatják magyar iskolába a magyar szülők a magyar gyerekeket, mert oda sok cigánygyerek jár – világította meg a helyzetet Balog tiszteletes úr.
Elég sajátos, hogy éppen kisebbségi környezetben propagálja Balog miniszter az etnikai szegregáció politikáját, amely nemcsak a magyarországi alkotmányba és törvényekbe ütközik, hanem a romániai alkotmányosságba, törvényekbe és szabályozásokba, amelyek antirasszista és antietnicista jellege nem utolsósorban a romániai magyar szervezetek szívós munkájának eredményeképpen formálódott ki, ha a betartásukkal vannak is gondok. Beleütközik továbbá számtalan nemzetközi szerződésbe és egyezségokmányba, továbbá az európai közös jogba, de ezekre a magyarországi kormány amúgy se szokott tekintettel lenni.
Magyarországon az egyre súlyosbodó szociális helyzetre – amelynek a fő elemei: a képtelenül alacsony munkabér, a társadalombiztosítás és az egészségügy haldoklása, a segélyrendszer korlátozottsága és koldussága, az oktatásnak a társadalmi egyenlőtlenségeket átörökítő, alakító és élező jellege, a szociális rendszer (az árvaháztól az aggmenházig, a fogyatékosok „otthonaitól” a beteg gyerekek különleges iskoláiig) erkölcsi botránya, az öregkori szegénység, a nyomorba süllyedt régiók gyógyíthatatlan leszakadása – a radikálisan jobboldali kormányzat válasza a szegregáció: az erőforrásokat a (szintén nehéz helyzetben lévő) középosztály javára próbálják átcsoportosítani, a pusztuló és sok helyütt már csak romák által lakott magyarországi falvakat magukra hagyják, az egyre inkább etnikailag (is), bár nem állami, hanem foglalkoztatási és lakáspiaci okokból szegregált városi nyomornegyedekkel egyetemben.
A szűkülő munkalehetőségek és a növekvő megélhetési költségek egyik következménye a kivándorlás (együtt a nem adózó „szürkegazdaság” és a prekárius, azaz időleges-részleges foglalkoztatás terjedésével), a másik – különösen a hanyatló vidéki településeken, az egykori ipari központokban, munkásvárosokban – a romaellenes rasszizmus terjedése (ez utóbbi politikai, azaz választási szempontból is jelentős). S mindenütt, ahol szegénység van, ott nő a roma lakosság részaránya. (Bár a legszegényebbeknek még mindig kevesebb, mint a fele cigány.)
Balog miniszter megoldási javaslata: terjesszük ki a roma gyerekek Magyarországon „bevált” elkülönített oktatásának (a külön cigány osztályok és külön cigány iskolák elterjesztésének) rasszista (tehát tilalmas) gyakorlatát a Duna-medencei magyarság oktatási intézményeire is.
Mindez a menekültekkel szemben fölkorbácsolt fajgyűlölő szenvedély és az Európa-ellenes kisállami sovinizmus légkörében Magyarországon úgyszólván föl se tűnik. Köszönet az Indexnek, hogy egyáltalán tudósított Balog tiszteletes úr iszonyatos szónoklatáról.
A magyarországi miniszterelnök, Orbán Viktor szokásos péntek reggeli igehirdetése a Kossuth Rádióban nem hagy kétséget afelől, hogy a magyarországi kormányzati politika középpontjában a Magyarországon nem létező menekültek, illetve be nem engedésük áll, illetve az Európai Unió migrációs és menekültpolitikájának bírálata.
Ebben érdekes paradoxon található. Ugyanis az Európai Unió főbb hatalmai immár nem a menekültek befogadásán, hanem a távoltartásukon dolgoznak, e tekintetben a Visegrádi Négyek és Ausztria kíméletlen álláspontja érvényesül. Vajon miért titkolja el Orbán Viktor miniszterelnök úr a saját nagy európai GYŐZELMÉT? Nyilván a magyarországi rasszista mozgósítás változatlan fönntartása érdekében. Orbán úr „migrációs” ellenfelei immár nem lelhetők föl az európai hatalmak kormányhivatalaiban. Távol tartani a menekülteket: ez ma az európai politika lényege, és az európai színtéren Orbán úr önmagával harcol, mégpedig sikeresen.
Orbán úr saját államában is fantomküzdelmeket folytat, hiszen menekültpolitikáját a következő pártok támogatják (bár visszafogottabban): MSZP, Jobbik, LMP, Momentum, Párbeszéd – a befogadást semelyik jelentősebb politikai irányzat se helyesli (legjobb esetben hallgat), de a kormány propagandagépezete evvel próbálja őket (elég sikeresen) megrágalmazni.
Én személyesen örülnék, ha ezek a ráfogások igazak lennének, de hát nem azok.
Mellesleg: a kormányzati terrorpropaganda fókuszában álló NGO-k jogsegélyt nyújtanak a kevés számú, a határon bejutott menekültnek, és követelik a hatályos nemzetközi jog, ezen belül a hatályos menekültjog szabályainak betartását, de nem lévén politikai szervezetek, nincsen saját migrációs és menekültpolitikájuk. Az ellenük fölhozott vádak majdnem kivétel nélkül hamisak. (Szívből gratulálunk a Gulbenkian-díjhoz a Magyar Helsinki Bizottságnak! Ez már csakugyan ok a nemzeti büszkeségre!)
A színes bőrű külföldiek és a színes bőrű belföldiek elleni rasszista intézkedések és propagandakampányok összefüggenek egymással, továbbá összefüggenek az osztályegyenlőtlenség nyílt előmozdításával, és az egyenlőtlenség összes áldozataival szemben AZ AGRESSZÍV KÖZÖNNYEL.
„Még nem döntöttünk, hogy a határokon túli cigányok: erőforrás vagy teher” – nyilatkozta Balog tiszteletes úr, magyar miniszter. Ez remekül kifejezi a mai kapitalizmuson belül domináns politikai beállítottságot: az ember – gazdaságilag, társadalmilag – pénzben (és hatalomban) kifejezhető, előnyös vagy hátrányos tényező; akin nem lehet keresni, az nem számít: pusztuljon. A Duna-medencei magyarok között nyílt faji (etnikai) különbséget állapítunk meg, és majd eldöntjük, hogy ezt a megkülönböztetést „a gyakorlatban” is érvényesítjük, érvényesíttetjük-e. Mindeközben persze a fehér bőrű magyarok jogegyenlőségét követeljük a román, szerb, szlovák, horvát, szlovén, osztrák, ukrán államtól (helyesen), ám ez – a jelek szerint – kizárólag csak a fehérekre vonatkozik közülük. Mindez a romániai (stb.) magyar cigányokra nem biztos, hogy érvényes. A határokon túli magyar cigányok ügyében még „meg kell hozni a döntést”, így Balog miniszter úr Tusnádfürdőn.
Jó, hogy Balog miniszter őszintén kimondja, amit gondol. Nem vagyok a képmutatás barátja. Az a rémes, hogy így gondolja.
(Tisztelet, becsület az LMP-nek és a DK-nak, ez a két alakulat elsőként tiltakozott Balog Zoltán beszéde ellen és miatt.)
A közvéleményt sikerült megmérgezni. A szociális problémákat az emberek képzeletében rasszproblémákká változtatták át. Orbán miniszterelnök úr szerint az Európai Unió a „kevert lakosság” pártján áll, míg ő a homogén etnikum (vagy etnikai homogeneitás) pártján. (Ez furcsán hangzik olyasvalakitől, aki zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen. A kettő között logikai ellentmondás van.) Mivel a lakosság mindenütt „kevert”, ezért etnikai homogeneitást csak etnikai tisztogatásokkal, lakosságcserékkel, kitelepítésekkel és deportálásokkal lehetne elérni, amit Orbán úr természetesen nem javasol. Mi lenne a véleménye a romániai lakosság etnikai homogeneitásáról? Fajtisztaságáról (ez ugyanis az „etnikai homogeneitás” magyar fordítása)?
A végső következtetések levonását az olvasóra bízom.
