Magyarországnak és Szlovákiának, vagy az Európai Unió Tanácsának fog-e igazat adni indítványában a francia Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka? Szerda reggel választ kapunk a kérdésre, amikor az ügyben eljáró bírósági szakértő előterjeszti jogi véleményét az úgynevezett “kvótaperben”. Az indítvány nem köti a bírákat, de a statisztika azt mutatja, hogy az esetek túlnyomó többségében elfogadják a főtanácsnok érvelését az ítélet meghozatalakor. A menedékkérők EU-n belüli szükséghelyzeti elosztását elrendelő 2015. szeptemberi tanácsi határozatokat Magyarország és Szlovákia még az év decemberében megtámadta az Európai Bíróságon. A tárgyalás idén májusban volt, a főtanácsnoki indítvány szerdai elhangzását követően pedig várhatóan idén ősszel megszületik az ítélet. A bírósági verdiktet végre kell hajtani, másként pénzbüntetést szabnak ki az ellenálló tagállamra.
A magyar és szlovák kormány azért indítottak eljárást a kormányközi jogalkotó fórum, az EU miniszteri tanácsa ellen, mert törvénytelennek tartják kötelező erejű határozatát a menedékkérők unión belüli elosztásáról. Az időközben kormányt váltott Lengyelország nem csatlakozott felperesként a két országhoz, de támogatja az álláspontjukat.
Mint többször megírtuk, 2015. szeptember közepén az uniós belügyminiszterek két jogszabályt hoztak összesen 160 ezer, Olaszországban és Görögországban tartózkodó menedékkérő szükséghelyzeti befogadásáról. Az egyes országoknak központilag megszabott kvóták alapján, két év alatt kell áthelyezniük a nemzetközi védelemre szoruló embereket, miután megvizsgálták és elfogadták a menedékkérelmüket. A határozatokat Magyarországon és Szlovákián kívül Csehország és Románia nem szavazta meg, mégis hatályba léptek, mert a huszonnyolcak többsége jóváhagyta. A magyarországi “kvóta” 1294 fő, ám mostanáig egyetlenegyet sem fogadtunk be. Bár nem érv a bíróság előtt, a magyar és a szlovák pozíciót mégis erősíti, hogy az elosztott menedékkérők száma messze elmarad a tervezettől: június közepéig alig haladta meg a 20 ezret.
A felperesek vitatják a határozatok jogszerűségét, mivel a belügyminiszterek minősített többsége gyakorlatilag megváltoztatta az állam- és kormányfők egyhangú iránymutatását. A tagállami vezetők 2015-ös júniusi csúcstalálkozójukon a nemzetközi védelemre szorulók önkéntes befogadása mellett tették le a voksukat, míg a tárcavezetők — az Európai Bizottság javaslatára és az átmeneti szükséghelyzetre hivatkozva — kötelezővé tették az áthelyezéseket. A magyarok és a szlovákok véleménye szerint a döntésekhez ki kellett volna kérni az Európai Parlament véleményét. De egyéb eljárási hibákra is panaszkodnak. Például arra, hogy a határozatokat szokatlanul gyorsan és egyeztetések nélkül hozták meg, és hogy az elfogadás pillanatában a szövegük nem volt elérhető az EU valamennyi hivatalos nyelvén.
Ha a májusi tárgyaláson elhangzott kérdések és vélemények támpontot adhatnak a főtanácsnoki indítványhoz, akkor az előterjesztő nem annyira az eljárási hiányosságokkal fog foglalkozni, mint inkább azzal, hogy a magyar és a szlovák kormány szolidáris-e uniós partnereivel, és felelősségteljesen jár-e el.
