szövetség;Botka László;kis pártok;

Népszava fotó/Molnár Ádám

- Botka szerint nincs szükség a "kis pártok" formálta szövetségre

Választási szövetségbe hívja az ellenzéki pártokat Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint ugyanakkor nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, az Új Pólusra. A 168 órának adott interjúban hozzátette: úgy látja, a kispártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő.

 Boldogok, hogy húszezer ember nézte a Facebook-oldalukon a sajtótájékoztatójukat, mások meg saját tagságukat sem tudják irányítani, pillanatnyi érdekeik szerint változtatják az álláspontjukat – véleményezi a baloldal "kis pártjait" az MSZP miniszterelnök-jelöltje, akinek azonban saját háza tájékára célozva is van kritikája: Molnár Zsolt szocialista elnökségi tagot, aki szembemegy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával, Botka árulónak tartja.

Leszögezi: két dolgot nem tűr el pártjában: az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Azt ígéri, mindkét cselekedet ellen – mint fogalmaz – tűzzel-vassal fog harcolni.

Szóba került ismét Gyurcsány Ferenc

Botka László szerint ő sokak érdekét sérti, a Fideszét, a Jobbikét, a kispártokét, de Gyurcsány Ferencét is. Mint az interjúban kifejti: korábban létezett forgatókönyv arra, hogyan lehetne ismét Gyurcsány az ellenzék vezére, de a volt kormányfő felrúgta az ezt célzó megállapodásokat. Arra a felvetésre, hogy miniszterelnök-jelöltsége óta pártja támogatottsága nem mozdul, úgy reagált, kutatások szerint csak lassú változásra van esély, mert megmerevedtek a politikai frontvonalak:

– Összességében ott tartunk, ahol terveztük, az  árnyékkormány néhány tagjával már megállapodott, ám a névsort  csak később hozza nyilvánosságra. A168 Órának adott interjúban a szocialista miniszterelnök-jelölt elmondja azt is, nem mond le a szegedi polgármesterségről, az erről szóló hírt karaktergyilkosságnak tartja, ami mögött akár egyes párttársai is állhatnak.



Több mint öt órán át nem láttak el egy fejsérült két és féléves gyereket a miskolci, megyei kórház gyermekambulanciáján. Hiába volt ügyeletes az intézmény a portáson és egy nővéren kívül nem volt orvos, aki megnézhette volna az újonnan érkezőket. Az esetről a Pesti Bulvár és a hétfői “Egyenes beszéd” is beszámolt. A történetet maga a gyermek édesapja, Veres Gábor újságíró mesélte el.