MSZP;munkavállalók;minimálbér;

2017-07-26 17:19:00

"Elfogadhatatlan" - Az MSZP felszólalt a magyarok fizetése miatt

Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az a magyar állampolgár, aki évtizedek óta itthon dolgozik lényegesen, nettó 50-100 ezer forinttal kevesebbet keres, mint egy harmadik országból jött munkavállaló.

Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, mintha szándékosan üldözné el a kormány az országból az embereket, mintha az lenne a lényeg, "akik nem a Fideszre szavaznak, azok még az se baj, ha elhagyják ezt az országot".

A szocialista országgyűlési képviselő indoklásként elmondta, hogy egy 2011-es nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint a harmadik országból érkező munkavállalók bérének el kell érnie egy meghatározott összeget, amelyet a bruttó átlagkeresetek alapján állapítanak meg.

Idén 300 ezer-375 ezer forintos bruttó bért kell fizetni a harmadik országbeli munkavállalóknak - mutatott rá, megjegyezve: ezek a munkavállalók nem kereshetnek kevesebbet nettó 200 ezer forintnál. Szerinte a harmadik országbeli munkavállalók főként az egészségügyben dolgoznak, ahol a kezdő magyar munkavállalók minimálbért kapnak, míg az évtizedek óta ott dolgozók alig keresnek többet a garantált bérminimumnál. Hozzátette: a minimálbér nettó 84 ezer forintos, a garantál bérminimum nettó 107 ezer forintos keresetet jelent.

Gúr Nándor szerint ez a bérezés elfogadhatatlan, változtatni kell rajta. Az MSZP alelnöke kapott kérdést arról, hogy Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje az 168 óra című hetilapnak adott interjúban árulónak tartotta Molnár Zsoltot, a párt országos elnökségének tagját, mert javaslataival szembe megy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával.

Gúr Nándor úgy értékelt, hogy ez Botka Lászlónak egy kemény mondata, ugyanakkor személyes álláspontja. Hozzátette, az MSZP egy demokratikus párt, ahol mindig is  jellemző volt a véleményalkotás szabadsága. Közölte, nem ismer olyan elnökségi, vagy a párt országos választási bizottsága által hozott döntést, amely azt a következtetést tartalmazná, amelyet Botka László megfogalmazott. Szerinte abban nincs nézetkülönbség Botka László és Molnár Zsolt között, hogy mindketten le akarják váltani a Fideszt 2018-ban. Arra a kérdésre, hogy Molnár Zsolt számíthat-e valamilyen retorzióra, etikai vizsgálatra, kizárásra, Gúr Nándor közölte, ezt valakinek kezdeményeznie kell. Ha Botka László úgy gondolja, ilyet akar kezdeményezni, akkor az  szíve joga - fogalmazott.