Pontokba szedte a hazai acélipar védelmét illető cselekvési tervét a kormány. Eszerint Varga Mihály nemzetgazdasági, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek "azonnal" támogatnia kell az ilyen típusú termékek uniós szintű piacvédelmét. (A szakma szerint ez mindenek felett a kínai dömping ellen irányul.) Seszták Miklós nemzeti fejlesztési tárcavezetőnek hasonlóképp, mondhatni "sovány malac vágtában" küzdenie kell azért, hogy a termelők minél több ingyenes szén-dioxid-kvótához jussanak és hogy az iparág 2020 után is megőrizze ebbéli jogosultságát.
Seszták Miklósnak Varga Mihály, illetve a közműhivatal bevonásával a megújulóenergia-beruházások lehetőségeit kell áttekintenie úgy, hogy a kormány rezsicsökkentési célja, illetve a többi szereplő versenyképessége ne csorbuljon. (Megjegyzendő: az Orbán-kabinet számos bejelentése dacára az úgynevezett ipari rezsicsökkentés mindmáig elmaradt.) Minderre Sesztáknak a kormányfő az első két ponthoz képest nagylelkűen adott - a hétvégét is beleszámítva - hét egész napot. Varga Mihálynak - Seszták Miklós és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter bevonásával - hasonló határidő mellett kell felülvizsgálnia az acélhulladék-kivitelt. Varga Mihály a szakképzés, a beszállítói lehetőségek, illetve - Lázár János kancelláriaminiszterrel együtt - a kutatás-fejlesztés, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pedig - Varga bevonásával - a felsőfokú képzés felülvizsgálatára egész szeptember 30-ig ráér.
Jó irányba tett, de megkésett lépésnek tartja a programpontokat Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Ahhoz képest, hogy a mentőcsomag megszervezésére a 24. órában tartunk, a mostani kormányhatározat kapkodásról és az átfogó koncepció hiányáról tanúskodik - tette hozzá. A legégetőbbnek a képzés kérdését nevezte. Meglátása szerint a hazai acélipar egyik utolsó bástyájának tekinthető dunaújvárosi Dunaferr gépsorai mellől már most vagy félezren hiányoznak. Óriási gond a dolgozók kiszervezése és a nagy tapasztalatú szakemberek elengedése. A létszám hiánya pedig akár a nemrég bekövetkezetthez hasonló munkahelyi balesetekhez vezet. A távozók pótlása érdekében már most szükség lenne a frissen végzettekre, ám ez a tankultúra az elmúlt évtizedek során elkopott. Balogh Béla kevéssé a felsőfokú képzésre összpontosítana: a diploma, bár nem hátrány, a betöltetlen munkakörök inkább egy jó középfokú képzést kívánnak meg.
Abszolút üdvözli a - munkahelyeket is veszélyeztető - kínai dömping elleni küzdelmet, ám ezt is rendkívül megkésettnek véli. Úgyszintén komoly problémának látja a hulladékkivitelt: a „jól szervezetten” kiszállított anyagot a magyar ipar a technológia miatt esetenként még külföldről is kénytelen visszavásárolni. Emberközpontú szakszervezetként teljesen egyetértenek a környezetkímélő fejlesztésekkel, egyszersmind egyetértett azzal a megjegyzésünkkel is, hogy az ingyenes szén-dioxid-kvóta, ha rövid távon könnyíti is a cégek helyzetét, a hatékonyságot nem javítja.
A hazai acéliparból néhány apróbb termelő mellett ma már lényegében csak a Dunaferr és a korábbiaknál jóval karcsúbb Ózdi Acélművek maradt. Ráadásul a dunaújvárosi csoport háttere igen bizonytalan: a cég a korábbi üzleti ügyek miatt lényegében az orosz államnál kötött ki. (E tekintetben az Orbán-kabinet acélipari erőfeszítései Moszkvának tett kedvező gesztusként is értékelhetőek.) Balogh Béla szerint ez a bizonytalanság se ösztönzi a cég átfogó fejlesztését és a munkaerő megtartását.
Más szakértők Orbán Viktor „azonnali”, illetve négy napos határidőkben megnyilvánuló kapkodását már csak azért is furcsállják, mert a kormány tagjai ebbéli szándékaikról már hosszú hónapokkal ezelőtt beszámoltak.