A demokrácia lángja

Elnök született - írta a Politico portálja azután, hogy Andrzej Duda lengyel elnök a helyi törvénykezést megcsúfoló három törvényből kettő ellen vétót emelt. Jóllehet nem minden szakértő volt meggyőződve arról, hogy az államfő magától cselekedett, és sokan valamiféle megállapodást sejtettek a háttérben Duda és Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke között, valójában semmi sem utal erre. A PiS vezetői azonban némi tanácstalanság után újra harci díszbe öltöztek, Beata Szydlo kormányfő lényegében lesöpörte az asztalról az elnök kifogásait, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter – Duda régi riválisa – pedig a „kommunista örökséggel” való leszámolás folyamatának lelassításával vádolta meg az elnököt.

A vétóval új fejezet kezdődött a kormányzó PiS életében. Duda a pártban nem volt egyedül azzal a véleményével, hogy az igazságszolgáltatás teljes megzabolázását célzó törvények jócskán túllépnek az alkotmányosság határain, de a populista politikai erő centralizált, ott mindenkinek alá kell vetnie magát az ultraradikális pártelnök, Jaroslaw Kaczynski akaratának. Alá is vetik. Félelemből, egzisztenciális, jellembéli okokból, vagy bármi más miatt. A párt és kormány tagjai kritika nélkül visszhangozzák a Brüsszelt és Berlint ostorozó szólamokat, minősítik a nép ellenségének azokat, akik veszik a bátorságot és jobb híján az utcán állnak ki a demokrácia alapértékeiért.

Az elnök azonban most jelezte: nem csak a pártelnök bábja. Lépése után újra kell keverni a kártyákat, és talán mind többen látják be a PiS-ben: ez így nem mehet tovább. Andrzej Duda ugyan alighanem elvesztette az esélyt arra, hogy Kaczynskiék 2020-ban ismét őt jelöljék elnöknek, de olyan népszerűségre tehet szert a lakosság körében, hogy egy más tömörülés színeiben akár újra is választhatják.

Hogy összességében történik-e pozitív változás a lengyel belpolitikában? Aligha. Kaczynskiék eltökéltek a jogállamiság leépítésére, s az Európai Bizottság dörgedelmei sem tántorítják el őket. De Varsó a tüntetésekkel, illetve az elnök fellépésével legalább megmutatta: ott még nem aludt ki a demokrácia lángja.

A régi rossz

A magyar felsőoktatásnál kevés igazságtalanabb dolgot lehet elképzelni, és ez még akkor is így van, ha a társadalom, mint mindenbe, az elmúlt öt évben ebbe is láthatóan beletörődött. Sokszor elmondtuk, de ettől még igaz, hogy mindennek az eredője a szociális népszavazás. Mivel Orbánék ellenzékben feltüzelték a népet (az egyébként megfizethető és a tervek szerint széleskörű ösztöndíjrendszerrel kompenzált) általános felsőoktatási tandíj ellen, ezért most "ingyenesnek" kell mondani azt, ami jelentős részben fizetős, és "elérhetőnek", ami kirekesztő.

Egy normálisan működő országban a társadalmi hasznosság árazza be a diplomákat, és kinek-kinek a józan belátásán meg persze a teljesítményén múlik, milyen tanulmányokba vág bele. Hallomásból mi is tudjuk, hogy van ez jobb helyeken: a vagyonosok évtizedeket is eltanulgatnak klasszika filológián, aztán úgyis elmennek a családi bizniszbe igazgatósági tagnak; a közember gyereke pedig elfogadja egy távoli körzet ösztöndíját, hogy cserébe ott dolgozzon majd orvosként. És ugyanígy, az egyetemek rangsorát is az a puszta tapasztalati tény állítja össze, hogy melyiknek a diplomájával jár a legtöbb hasznavehető, boldogulásra konvertálható ismeret.

Magyarországon viszont mindebbe természetesen belekavar az állam. Egyes szakmákat - mint az összes közjogi méltóság diplomáját adó jogászokét - üldözendőnek minősít, másokkal - legfőképp önnön majdani alkalmazottaival - kivételez; egyes intézményeknek kedvez, másokat megpróbál tönkre tenni; spórol az állami képzéssel, de enyhít a szigoron, ha hajlandó fizetni a delikvens. A végeredmény pedig zűrzavar és óhatatlanul romló színvonal.

Szerencsére a világ nagy, az igazán kiválóak elmehetnek és el is mennek szerencsét próbálni. Mi meg már rá se rántunk, hogy az "állami" felsőoktatásnak épp az lenne a dolga: ha már közpénzből működik, akkor a köz üdvére és a köz hasznára szolgáljon.

Szerző
N. Kósa Judit

A régi rossz

A magyar felsőoktatásnál kevés igazságtalanabb dolgot lehet elképzelni, és ez még akkor is így van, ha a társadalom, mint mindenbe, az elmúlt öt évben ebbe is láthatóan beletörődött. Sokszor elmondtuk, de ettől még igaz, hogy mindennek az eredője a szociális népszavazás. Mivel Orbánék ellenzékben feltüzelték a népet (az egyébként megfizethető és a tervek szerint széleskörű ösztöndíjrendszerrel kompenzált) általános felsőoktatási tandíj ellen, ezért most "ingyenesnek" kell mondani azt, ami jelentős részben fizetős, és "elérhetőnek", ami kirekesztő.

Egy normálisan működő országban a társadalmi hasznosság árazza be a diplomákat, és kinek-kinek a józan belátásán meg persze a teljesítményén múlik, milyen tanulmányokba vág bele. Hallomásból mi is tudjuk, hogy van ez jobb helyeken: a vagyonosok évtizedeket is eltanulgatnak klasszika filológián, aztán úgyis elmennek a családi bizniszbe igazgatósági tagnak; a közember gyereke pedig elfogadja egy távoli körzet ösztöndíját, hogy cserébe ott dolgozzon majd orvosként. És ugyanígy, az egyetemek rangsorát is az a puszta tapasztalati tény állítja össze, hogy melyiknek a diplomájával jár a legtöbb hasznavehető, boldogulásra konvertálható ismeret.

Magyarországon viszont mindebbe természetesen belekavar az állam. Egyes szakmákat - mint az összes közjogi méltóság diplomáját adó jogászokét - üldözendőnek minősít, másokkal - legfőképp önnön majdani alkalmazottaival - kivételez; egyes intézményeknek kedvez, másokat megpróbál tönkre tenni; spórol az állami képzéssel, de enyhít a szigoron, ha hajlandó fizetni a delikvens. A végeredmény pedig zűrzavar és óhatatlanul romló színvonal.

Szerencsére a világ nagy, az igazán kiválóak elmehetnek és el is mennek szerencsét próbálni. Mi meg már rá se rántunk, hogy az "állami" felsőoktatásnak épp az lenne a dolga: ha már közpénzből működik, akkor a köz üdvére és a köz hasznára szolgáljon.

Szerző
N. Kósa Judit