A régi rossz

A magyar felsőoktatásnál kevés igazságtalanabb dolgot lehet elképzelni, és ez még akkor is így van, ha a társadalom, mint mindenbe, az elmúlt öt évben ebbe is láthatóan beletörődött. Sokszor elmondtuk, de ettől még igaz, hogy mindennek az eredője a szociális népszavazás. Mivel Orbánék ellenzékben feltüzelték a népet (az egyébként megfizethető és a tervek szerint széleskörű ösztöndíjrendszerrel kompenzált) általános felsőoktatási tandíj ellen, ezért most "ingyenesnek" kell mondani azt, ami jelentős részben fizetős, és "elérhetőnek", ami kirekesztő.

Egy normálisan működő országban a társadalmi hasznosság árazza be a diplomákat, és kinek-kinek a józan belátásán meg persze a teljesítményén múlik, milyen tanulmányokba vág bele. Hallomásból mi is tudjuk, hogy van ez jobb helyeken: a vagyonosok évtizedeket is eltanulgatnak klasszika filológián, aztán úgyis elmennek a családi bizniszbe igazgatósági tagnak; a közember gyereke pedig elfogadja egy távoli körzet ösztöndíját, hogy cserébe ott dolgozzon majd orvosként. És ugyanígy, az egyetemek rangsorát is az a puszta tapasztalati tény állítja össze, hogy melyiknek a diplomájával jár a legtöbb hasznavehető, boldogulásra konvertálható ismeret.

Magyarországon viszont mindebbe természetesen belekavar az állam. Egyes szakmákat - mint az összes közjogi méltóság diplomáját adó jogászokét - üldözendőnek minősít, másokkal - legfőképp önnön majdani alkalmazottaival - kivételez; egyes intézményeknek kedvez, másokat megpróbál tönkre tenni; spórol az állami képzéssel, de enyhít a szigoron, ha hajlandó fizetni a delikvens. A végeredmény pedig zűrzavar és óhatatlanul romló színvonal.

Szerencsére a világ nagy, az igazán kiválóak elmehetnek és el is mennek szerencsét próbálni. Mi meg már rá se rántunk, hogy az "állami" felsőoktatásnak épp az lenne a dolga: ha már közpénzből működik, akkor a köz üdvére és a köz hasznára szolgáljon.