Előfizetés

Ezermilliárdokért

Makovics János azt kérdezi a július 10-i számban, hogy kormányunk miért emelte félelmetes szintre a gyűlöletkeltést. Szerintem a gyűlöletkeltés egy (sajnos hatékony) eszköz Orbán és pártja kezében szavazótáboruk karbantartására. A cél az államhatalom megtartása, egyelőre a demokrácia díszletei között. A hatalom főleg arra kell nekik, hogy ezermilliárdokat költhessenek magukra akadálytalanul. Ennek érdekében egyre kevésbé válogatnak az eszközökben, szégyenérzetük pedig – szilárd erkölcsi alapok híján – egyre kevesebb. Lassan időszerűvé válik fellapozni az 1936-39-es spanyol polgárháború történetét, melyben a felek, mindkét oldalon spanyolok, halomra gyilkolták egymást, az áldozatok száma százezres nagyságrendű volt. Eszerint még van hová süllyednünk.

Megint miénk a jövő

„Orbán Viktor: Mi vagyunk Európa jövője” – hirdette öklömnyi betűkkel címoldalán a kormányközeli lap. S a vezér szombati üzenetét azóta is csócsálják a közeli publicisták, egyiknek jobban tetszik, mint a másiknak. Egy kebelbarát történelmi perspektívába helyezi a megvilágosodást: „azt hittük és reméltük, hogy Európa lesz a jövőnk. Ma pedig azt látjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője”. Mert dehogy is mi árultuk el Európát, az árult el minket, vagyis a jövőjét, de szerencsére itt vagyunk mi, élén (egyelőre még jelző nélküli) vezérünkkel, aki megmenti nekünk. Sőt: az a jövő már itt is van – minálunk, no persze szűkebb (visegrádi és balkáni) környezetünkben. S a mi modern Archimédeszünk e szilárd pontról fogja kiforgatni Európát Soros tengelyéből.

Minek tagadjam gyöngeségem, felkacagtam, amikor meghallottam e stílszerűen világrengető orbáni kijelentést. Már megint?! Hát ismét mi építjük a jövő társadalmát, nem az a nyamvadt nyugat?! De hiszen ezt én már Rákosi apánktól is hallottam, nem is egyszer. Együtt a hozzá kapcsolódó nyugat-ócsárlással, ami magától értetődően most is elmaradhatatlan. A közeli médiát már jó ideje nem véletlenül árasztják el a nyugati rémtörténetek, amelyeknek csekély része igaz, a többi eltúlzás vagy torzítás, vagy egyenesen – gyakran orosz forrásokból eredő – hamisítás. A lényeg: a nyugat velejéig romlott, önsorsrontó, élén megannyi elmebeteg politikussal, isteni szerencse, hogy mifelénk kormányszinten ilyenek a világért sem akadnak. Kétségtelen különbség, hogy hajdan Uncle Sam pórázán táncoltak, most Sorosén, de hát ő is amerikai, s – erről hogyan is tehetnének az őt leleplezők?! – ráadásul zsidó.

Értelemszerű: minél szörnyűbbek a nyugati állapotok és vezetők, annál ragyogóbb a mi helyzetünk és főleg vezérünk. Némely (még megmaradt, ám a tusványosi szónok által nyíltan megfenyegetett) kritikus portálok ízekre szedték Orbán tényállításait, amelyekből jószerivel egy sem állja meg helyét, de sokra nem mennek vele. Rá se rántanak azok, akik nem a szemüknek, hanem a vezérnek hisznek (és, bocs, protestáló nőket rántanak le hajuknál fogva). Akik Európa jövőjét építik, azok nyilván joggal ingerültek, ha valaki – szertenézve e tájon – kétségbe vonja, hogy már megint a Lajtától nyugatra volna a pokol és keletre a mennyország.

Jelzem, ezzel már Kádárék is felhagytak, részint távolibbra tolva azt a pompás jövőt, részint szordínósabbra fogva a nyugat pocskondiázását. Az nem is ment volna ott, ahol Hofi gúnyolta azokat, akik a bírálatra azon lamentálnak, hogy Amerikában verik a négereket. S ahol Kellér hamiskás mosollyal mondta párizsi útjáról, hogy a nyugat haldoklik, de valljuk meg, szép halála van. Viszont a jövő mai kisajátítóinak kezében ott a migráns ütőkártya, s pompás adu, noha a soros menekülthullámmal Európába érkezett pár millió az unió lakosságának egy százalékát sem teszi: tényleg soros, mert a világháború óta a sokadik, elég a volt Brit-Indiából vagy Algériából jöttek tömegére utalni, az importált muszlim vendégmunkásokról nem is szólva. S Európa mindet túlélte. Ezért jogos a gyanúm, az a jövő mégsem lesz a rá most igényt bejelentő nacionalistáké, utóvégre ők Európa múltjából jöttek. A mai poén a humoralista Sándor Györgyé: „Fiatalok, tiétek a jövő. Úgy volt, hogy a miénk lesz”.

Megint miénk a jövő

„Orbán Viktor: Mi vagyunk Európa jövője” – hirdette öklömnyi betűkkel címoldalán a kormányközeli lap. S a vezér szombati üzenetét azóta is csócsálják a közeli publicisták, egyiknek jobban tetszik, mint a másiknak. Egy kebelbarát történelmi perspektívába helyezi a megvilágosodást: „azt hittük és reméltük, hogy Európa lesz a jövőnk. Ma pedig azt látjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője”. Mert dehogy is mi árultuk el Európát, az árult el minket, vagyis a jövőjét, de szerencsére itt vagyunk mi, élén (egyelőre még jelző nélküli) vezérünkkel, aki megmenti nekünk. Sőt: az a jövő már itt is van – minálunk, no persze szűkebb (visegrádi és balkáni) környezetünkben. S a mi modern Archimédeszünk e szilárd pontról fogja kiforgatni Európát Soros tengelyéből.

Minek tagadjam gyöngeségem, felkacagtam, amikor meghallottam e stílszerűen világrengető orbáni kijelentést. Már megint?! Hát ismét mi építjük a jövő társadalmát, nem az a nyamvadt nyugat?! De hiszen ezt én már Rákosi apánktól is hallottam, nem is egyszer. Együtt a hozzá kapcsolódó nyugat-ócsárlással, ami magától értetődően most is elmaradhatatlan. A közeli médiát már jó ideje nem véletlenül árasztják el a nyugati rémtörténetek, amelyeknek csekély része igaz, a többi eltúlzás vagy torzítás, vagy egyenesen – gyakran orosz forrásokból eredő – hamisítás. A lényeg: a nyugat velejéig romlott, önsorsrontó, élén megannyi elmebeteg politikussal, isteni szerencse, hogy mifelénk kormányszinten ilyenek a világért sem akadnak. Kétségtelen különbség, hogy hajdan Uncle Sam pórázán táncoltak, most Sorosén, de hát ő is amerikai, s – erről hogyan is tehetnének az őt leleplezők?! – ráadásul zsidó.

Értelemszerű: minél szörnyűbbek a nyugati állapotok és vezetők, annál ragyogóbb a mi helyzetünk és főleg vezérünk. Némely (még megmaradt, ám a tusványosi szónok által nyíltan megfenyegetett) kritikus portálok ízekre szedték Orbán tényállításait, amelyekből jószerivel egy sem állja meg helyét, de sokra nem mennek vele. Rá se rántanak azok, akik nem a szemüknek, hanem a vezérnek hisznek (és, bocs, protestáló nőket rántanak le hajuknál fogva). Akik Európa jövőjét építik, azok nyilván joggal ingerültek, ha valaki – szertenézve e tájon – kétségbe vonja, hogy már megint a Lajtától nyugatra volna a pokol és keletre a mennyország.

Jelzem, ezzel már Kádárék is felhagytak, részint távolibbra tolva azt a pompás jövőt, részint szordínósabbra fogva a nyugat pocskondiázását. Az nem is ment volna ott, ahol Hofi gúnyolta azokat, akik a bírálatra azon lamentálnak, hogy Amerikában verik a négereket. S ahol Kellér hamiskás mosollyal mondta párizsi útjáról, hogy a nyugat haldoklik, de valljuk meg, szép halála van. Viszont a jövő mai kisajátítóinak kezében ott a migráns ütőkártya, s pompás adu, noha a soros menekülthullámmal Európába érkezett pár millió az unió lakosságának egy százalékát sem teszi: tényleg soros, mert a világháború óta a sokadik, elég a volt Brit-Indiából vagy Algériából jöttek tömegére utalni, az importált muszlim vendégmunkásokról nem is szólva. S Európa mindet túlélte. Ezért jogos a gyanúm, az a jövő mégsem lesz a rá most igényt bejelentő nacionalistáké, utóvégre ők Európa múltjából jöttek. A mai poén a humoralista Sándor Györgyé: „Fiatalok, tiétek a jövő. Úgy volt, hogy a miénk lesz”.