Címervita Újpesten - Pert indít az UTE

Publikálás dátuma
2017.07.29. 07:52
A szurkolók tüntettek az új címer miatt július elején FOTÓ: Molnár Ádám
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) címerének védelme érdekében elindította a peres eljárást az Újpest 1885 Futball Kft-vel szemben – derült ki az UTE által a közösségi portálon csütörtök este közölt kereseti levélből.

A dokumentum szerint a sportegyesület soron kívüli eljárás keretében kéri a Fővárosi Törvényszéket, állapítsa meg a felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság jogsértését, mivel július 3-án egyoldalúan megváltoztatta a címert, és azóta is úgy használja. Az Újpesti Torna Egylet indoklásában egyebek mellett az is szerepel, hogy a peres eljárást a törvényes határidők betartásával, többszöri felszólítás után, a szurkolók jelentős többségének akaratának megfelelően indították el.

Indítványozzák, hogy a törvényszék tiltsa el az Újpest FC-t a jogsértő címerhasználat valamennyi formájától, és az új emblémát valamennyi ingóságról távolítsa el.

Szerző

Egy lépésre az álomtól a magyar vízilabda-válogatott

Publikálás dátuma
2017.07.29. 07:51
A horvátok legyőzésével föltenné a koronát eddigi teljesítményére a válogatott. FOTÓ: Molnár Ádám
Negyedszer lehet világbajnok Magyarország férfi vízilabdacsapata, amely a ma esti fináléban Horvátországgal játszik a Margitszigeten.

Ünnepléssel kezdődött, azzal is végződhet a hazai rendezésű vizes vb férfi pólótornája. Alig két héttel ezelőtt ugyanis, amikor a nemzeti együttes július 17-én Ausztrália 13-3-as legyőzésével megkezdte szereplését a vb-n, a lefújást követően 7000 ember köszöntötte a 43. születésnapját aznap ünneplő szövetségi kapitányt, Märcz Tamást. Szombaton ismét garantáltan benépesül a Hajós-uszoda, ahol a negyeddöntőben Oroszország, a négy között pedig Görögország csapatát is módfelett magabiztosan felülmúló Märcz-csapat Horvátország ellen vívhat az aranyéremért.

„A közönségnek az egész világbajnokságon hatalmas szerepe van, nem teherként vannak jelen, hanem motivációt jelentenek számunkra. Nem akarunk csalódást okozni a drukkereinknek. Ha váratlan húzást nem is, azt megígérhetem: szombat este bele fogunk halni a vízbe, ha kell, mert mindenáron győzni szeretnénk a döntőben” – nyilatkozta a Népszavának Manhercz Krisztián, az együttes átlövője a „görögverés” után. A vb-keretbe újoncként behívott játékos az elődöntővel kapcsolatban elmondta: a második játékrészben csupán egy gólt kapott a válogatott (azt is a lefújás előtti másodpercekben – a szerk.), ez pedig feltétlenül a védekezést dicséri.

A döntőig vezető úton a csoportkörben a magyarokkal döntetlent játszó Olaszországot (is) búcsúztató, a négy között a favoritnak tartott Szerbiát kiejtő – nem mellesleg hibátlan – Horvátország 10 év elteltével lehet ismét világelső. Amint azt az esélyeket latolgató játékosok is kiemelték, a házigazda gárdának a szerbekkel szemben lett volna inkább törlesztenivalója, ám a magyar pólócsapat magabiztosan várja az aranyéremről döntő összecsapást.

„Mint minden meccsünkön, itt is az a cél, hogy nyerjünk, s világbajnokok legyünk idehaza! Lehet, hogy csak az utolsó másodpercben születik meg a győzelmünk, de hogy a végső sikerért mindent megteszünk, az egészen biztos!” – mondta tegnap sajtótájékoztatón Märcz Tamás, kiemelve, hogy valamennyi csapattag életében óriási dolog a vb-döntő.

Belgrád (1973), Barcelona (2003) és ismét a katalán város (2013) után tehát hazai közönség előtt, Budapesten érhet célba negyedszerre a válogatott.

A B-betűs helyszínek mindenesetre mostanáig jó ómennek bizonyultak.

A helyszín: Margitsziget
Pénteken megszületett a döntés: noha felmerült, hogy az aranycsatára a több néző befogadására alkalmas Duna Arénában kerül sor, amint a torna eddigi mérkőzéseit, úgy a döntőt is a margitszigeti Hajós-uszodában rendezik. A nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu és a hivatalos időmérő, az Omega képviselője jelezte, az úszóviadal 20 órai befejezését követően fizikai lehetetlenség egy-másfél óra alatt teljes védettséget kialakítani a másnap is használandó úszó-időmérő infrastruktúrának, továbbá installálni a vízilabdához szükséges berendezéseket (amelyeket le kellene szerelni, és át kellene szállítani a szigetről). Mindezek alapján a szervező-bizottság kénytelen volt úgy dönteni, hogy a magyar-horvát finálét az eredeti kiírásnak megfelelő helyszínen játsszák (tv.: M4 Sport, 20.30).