Kristina Ohlsson;Beteg lelkek;

2017-07-29 07:49:00

Eltűnt áldozatok, nyomasztó titkok

Rejtélyes körülmények között eltűnt, brutálisan megcsonkított áldozatok, elejtett bűnjelek, kigyulladó fák, nyomasztó titkok. Minden adott egy újabb közhelyes svéd krimihez. Kristina Ohlsson Beteg lelkek című kötete mégsem közhelyes, sőt: a második felére az embernek olyasféle érzése támad, mintha a legnagyobb kánikula közepén beültették volna egy kád jeges vízbe, és ő egyszerűen nem tud kiszállni, pedig már minden porcikája reszket.


Noha horror-regényként aposztrofálják, a Beteg lelkek inkább pszichothriller, annak is a legbosszantóbb változata: ebben a könyvben semmi sem kézenfekvő, s ami igen, az bizonyára szemfényvesztés. Épp ettől működik olyan jól: hiába gyűjtögetjük az információmorzsákat, hiába keressük a kapaszkodókat, percről percre más fénytörésben tűnnek fel a szereplők és az események, mi pedig éppoly távol vagyunk a megfejtéstől, mint az elején. Ohlsson kicsit evidensnek is veszi itt-ott, hogy ilyen mesterien képes bonyolítani a szálakat, s valamit, amin fejezetek óta agyalunk, megold egy kósza félmondattal. Ezt leszámítva a Beteg lelkek épp olyan, amit a címe sugall: sötét, bizarr és kegyetlen történet, feloldozás nélkül. S milyen jó ez így!