Török Gábor: aggódnak és félnek a Fideszben

Van aggodalom és félelem a Fideszben a 2018-as választások miatt, ez beigazolódott Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében is - idézte a Magyar Nemzet Török Gábor a Jobbik ifjúsági tagozatának keszthelyi táborában megrendezett kerekasztal-beszélgetésén elhangzott gondolatait. 

A politikai elemző szerint a kormányfő igen komoly tétet adott a 2018-as választásnak azzal a mondatával, hogy a 2010 óta elvégzett munka elveszhet, ha a Fidesz vereséget szenved, hiszen a politikai pártok közül ma egyedül a kormánypártnak van „története”. Török ezt azzal magyarázza: ha valaki a kormánypártokat támogatja, akkor az jut eszébe, hogy megvédik az országot, ellenzői pedig azt mondják elsőre, hogy szétlopják az országot. Az ellenzék pártjainál viszont ilyen egyértelmű és egyszerű történet nincs.

Ennek ellenére szerinte lényegesen változott a helyzet a legutóbbi, 2014-es választások óta. Akkor még a Fidesztől jobbra és balra is volt egy-egy párt, a Jobbik és az MSZP, amelyek szavazói között nem volt átjárás. Mostanra, a Jobbik megváltozásával viszont már sokkal könnyebb lehet az egyik párt támogatóinak átszavazni a másikra, ezt több időközi választás igazolta is. Török Gábor szerint ezért igazán jelentős kérdés, hogy lesz-e a Fidesznek a választásokon abszolút többsége, amelyhez arra lenne szükség, hogy 40-45 százalékos listás szavazat mellett 65-nél több egyéni választókerületet is megnyerjen.

Mirkóczki Ádám, a beszélgetés jobbikos résztvevője szerint nem lehetetlen, hogy a 106 egyéni választókörzetből „igen sokat” elbukjon a Fidesz, így pedig könnyen előállhat egy olyan helyzet, hogy a kormánypárt nyer ugyan a választásokon, de nem lesz többsége az Országgyűlésben.

Schiffer András azt hangsúlyozta a beszélgetésen, hogy mindenképpen kell a kormányváltáshoz, hogy a Fidesz tábora kétmillió alá csökkenjen. Erre pedig az LMP volt társelnöke szerint van is lehetőség, hiszen az ellenzék által megnyert időközi országgyűlési választásokon sok fideszes szavazó nem ment el voksolni, inkább otthon maradt. Ugyanakkor szerinte ehhez arra is szükség van, hogy az ellenzék beszéljen arról, hogy milyen országot akar, ne pedig csak a fideszes labdákat üsse vissza - fejtette ki.

A kerekasztal-beszélgetésről bővebben itt olvashat!

Szerző
Témák
Török Gábor

Mészáros kempingje - "Ráhelsee" lett a Balatonból

Publikálás dátuma
2017.07.29. 19:44
Illusztráció: Tóth Gergő/Népszava
"Újabb kemping, újra Mészáros Lőrinc, aki a Fidesz-család egyik legnagyobb pénzembere. Komolytalan, hogy Orbán Viktor jóbarátja saját tehetségéből vált az ország egyik leggazdagabb emberévé és saját kezűleg vásárolt fel mindent, aminek ára van. Ő az Orbán-család személyes befektetője. A balatoni felvásárlások kapcsán a miniszterelnök lányának vonzalma a turizmus irányába érthető, a módszer, amivel dolgoznak, felháborító!" - írta Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségi tagja közleményében, hozzátéve: ezek miatt lett a Balaton új csúfneve: "Ráhelsee". 

Itt már nem csak a jobboldali érzelmű magyarok, a Bloombergnek köszönhetően immáron az egész világ keresi arra kérdésre a választ, hogy lehet a miniszterelnök falujából származó polgármester a világ legjobban menő részvényeinek tulajdonosa. Megmondjuk: a keményen dolgozó magyar adófizetők pénzéből. Legkésőbb jövő májusban Mészáros Lőrinc és a teljes csapat tételesen fog elszámolni minden egyes forinttal a nemzetközi sajtó és a magyar közvélemény előtt - ígérte a szocialista politikus.

A felcsúti polgármester balatoni térhódítása messzire nyúlik. Lapunk legutóbb arról számolt be, hogy szálloda- és egyéb ingatlanvásárlásai után Mészáros újabb piacot hódított meg a Balatonnál: ő és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix cége vásárolta meg a balatoni térségben sugárzó kereskedelmi rádiót, a 2012 óta sugárzó Part FM-et. Az állomás gyakorlatilag lefedi a teljes balatoni régiót, de egyebek mellett Veszprémben és Tapolcán is fogható.

felcsúti polgármester balatoni birodalma a balatonberényi nudista kempingtől a becsődölt almádi szállodáig terjed a magyar tengeren. Tucatnyi tóparti településre betette már a lábát a gázszerelőből lett milliárdos, aki a fideszes válaszadók szerint is Orbánnak köszönheti gazdagodását. Mészáros egyre bővülő balatoni ingatlanbirodalmáról bővebben ide kattintva olvashat!

Idén márciusban a Népszava egy fotóval bizonyította azt is, hogy erősen aggályos módszerrel épít hullámtörőt a dél-balatoni vasútfejlesztés során a vízparton vezető fonyódi pályaszakasz mellé az a konzorcium, amelynek tagja a felcsúti polgármester is. A képen látszik, hogy olykor a tó vízébe gázoló markolóval építkeztek. Lásd még: Markoló a Balatonban - Így építkeznek Mészárosék

Szerző

Orbán vesztett népszerűségéből - Stagnál a Fidesz

A Fidesz népszerűsége nem moccant, a Jobbik is stagnál, ahogy az LMP és a DK is, az MSZP egy százalékpontot vesztett - derül ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből, amit a Vasárnapi Hírek megbízásából készített.

A közvélemény-kutatás szerint a Jobbik-támogatók közül immár 85 százalék rühelli, amit a kormány csinál (ez a múltkori felmérés során még csak 80 volt), az MSZP-szavazóknál a kritikus arány júliusban 77 százalék – ami 80 százalékról szelídült vissza. Az ellenzéki pártok mozgásait vélhetően a vizes vb befolyásolja, a gigarendezvényt ugyanis a jobbikosok jóval kevésbé szerették, mint a szocialisták.

Csakhogy az elégedetlenség önmagában kevés ahhoz, hogy átrendezze az erőviszonyokat - fejtik ki a felmérésben. A Fidesz, a Jobbik, de az LMP és a DK népszerűsége is stagnál, az MSZP pedig egy százalékpontot vesztett. 

Orbán Viktor egy hónap alatt támogatói 2 százalékát bukta, ahogy hasonló arányú veszteséget könyvelhetett el Botka László, illetve Vona Gábor is. Ami az utóbbi kettőt illeti, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje az MSZP-s belviszályok miatt halványodik, a Jobbik első embere pedig azért fakul, mert a nemrég elfogadott plakáttörvény miatt több ezer hirdetési helyről tűnt el az arca, és a köztéri jelenléten kívül érdemi politikai teljesítményt nem nyújtott az utóbbi időben.

A felmérés eredményeiről bővebben a Vasárnapi hírekben olvashat!
Szerző