hulladék;tűzijáték;augusztus 20.;

2017-07-31 16:40:00

Augusztus 20. - Tízmilliókkal drágább lesz az idei tűzijáték

Idén megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A cég - amely a vizes világbajnokság megnyitó tűzijátékát is szervezte - nettó 175 millió 600 ezer forintból valósítja meg idén a tűzijátékot - körülbelül 35 millióval drágábban, mint tavaly.

A 2016-os, színeiben, látványelemeiben és zenei aláfestésében is az államalapításhoz, Szent Istvánhoz kapcsoló tűzijáték mintegy 140 millió forintba került. Kara Ákos elmondta: az államalapítás ünnepének rendezvényeiért felelős Hungarofest Nonprofit Kft. által lefolytatott közbeszerzési eljáráson a NUVU Kft. lett a nyertes, ám a sokmilliós drágulást "elfelejtette" megemlíteni.

Az államtitkár azt már jóval büszkébben jelentette, hogy számos újítással, színvonalas programokkal készülnek a nemzeti ünnepre. A programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi körmenet, a budai Várban pedig megtartják a mesterségek ünnepét - fejtette ki. A részletekről augusztus 10-én az Országházban tartanak majd sajtótájékoztatót.

Kiemelt figyelmet fordítanak majd a biztonságra is. Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs lesz a felelős. Kara Ákos bejelentette, hogy a szakemberekkel is egyeztetve idén a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna szakaszra helyezik át a tűzijátékot.

Leskovics Éva, a NUVU Kft. képviselője, vezető pirotechnikus elmondta: a Dunán idén három nagyobb és tizennégy kisebb kilövési pont lesz, ezt támogatja a Lánchídról indított 29 kilövés. A szakember kiemelte: a Lánchíd és a Margit híd közötti szakasz mind a látvány, mind a biztonság szempontjából kielégítő.

A NUVU Kft. képviselője elmondta: a félórás tűzijátékot az ipar legmodernebb programjával tervezik meg. A rakéták európai uniós közbeszerzésűek és gyártmányúak. Szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható. A sajtótájékoztatón közölték: minden eddiginél több látogatót várnak az ünnepi programokra. Az ünnepi rendezvényeket idén először az NFM szervezi.