Mind Oroszország, mind a NATO képviselői szinte naponta állnak elő újabb vádakkal, azt bizonygatva, hogy a másik fél milyen akcióval sodorta veszélybe a világ biztonságát. Hol arról cikkeznek, hogyan közelítették meg orosz harci repülőgépek az amerikaiakat, hol például arról, milyen módon veszélyeztette a NATO F-16-os vadászgépe az orosz védelmi minisztert szállító repülőgépet.
A helyzet instabilitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Vlagyimir Putyint a hamburgi csúcsértekezletre szállító elnöki gép 500 kilométeres kerülőt tett meg annak érdekében, hogy biztonsági okokból elkerülje Fehéroroszország, Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország légterét. Ezen közben a baltiak éppen az oroszoktól féltik a légterüket, és nemcsak a légterüket. Egészen elképesztő pszichózis lett úrrá, amelynek olyan megnyilvánulásai vannak, amelyek keserű mosolyt fakasztanak. A svédek például úgy jelentették be néhány száz katona Gotland szigetre vezénylését, mint amivel a stratégiailag fontos területet alkalmassá tehetik az orosz behatolók feltartóztatására. A sorkatonaság visszaállítása, mintegy négyezer ember besorozása szintén azt az üzenetet hordozza, hogy Svédország felkészül a védelemre.
Ennél azért akadnak fajsúlyosabb üzenetek is. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az amerikai katonai jelenlét és fegyverzet növelése az orosz határok közelében. Legutóbb a „Tobruq Legacy 2017” hadgyakorlatra az USA Patriot légvédelmi üteget telepített Litvániában. Az amerikai külügyminisztérium pedig jóváhagyta, hogy Románia Patriot rakétákat vásároljon 3.9 milliárd dollár értékben. Lengyelország is Patriotokhoz juthat, múlt héten már Észtország esetében is felmerült a lehetőség és igény.
A lengyel-litván határon megtartott NATO-gyakorlatnak is az volt a rendeltetése, hogy egy esetleges Baltikum elleni orosz támadás kivédésének lehetséges forgatókönyvét kidolgozzák. Hasonló gyakorlatokat vettek még tervbe. Eközben az oroszok mindig megtalálják a módját a válaszra, ősszel például a „Nyugat-2017” hadgyakorlattal, amelyről Észtország elnöke feltételezi, hogy egy NATO-elleni nagyméretű katonai művelet kidolgozását szolgálja.
A partizánháborúra való felkészülés alátámasztására alkalmasnak tűnnek az olyan nemzetközi elemzések, amelyek egy orosz támadás modellálásával jutottak olyan következtetésre, hogy 60 órára lenne szükségük az oroszoknak az észt főváros, Tallin elérésre, rosszabb esetben erre 36 óra is elegendő lenne. Az észtek mintegy 25 ezer önkéntesüket időről időre gyakorlatoztatják, a litvánok kézikönyveket is osztanak a partizánháború fortélyait oktatva.
Ilyen nagy lenne a baj? Az orosz és az amerikai média mindenesetre gondoskodik a háborús pszichózis ébrentartásáról. Mindenki a maga fegyverét, technikáját dicsőíti, és ennek hatását a laikusokra fel sem mérik. Vagy, ha mégis, nem törődnek vele.
A kérdés tehát: „Kitörhet-e a harmadik világháború?” Július elején erre kereste a választ moszkvai tanácskozásán néhány orosz szakértő. Alekszej Fenyenko, az Orosz Tudományos Akadémia vezető munkatársa, a találkozó fő előadója valószínűtlennek tart egy olyan totális háborút, amely az ellenség megsemmisítését tűzi ki célul. Olyan konfliktus azonban valószínű, amely a másik fél sarokba szorítását, kompromisszumra kényszerítését, a globális erőegyensúly felborítását célozza meg. Egy ilyen háborút nem közvetlenül egymás országai ellen indítanák el, hanem erőiket lokális területen ütköztetnék. A vitapartnerek a lehetséges helyszínek között említették a Közel-Keletet és a Balti-Fekete-tengeri régiót, de még Dél-Amerikát is.
A vita moderátora szerint a nukleáris háború veszélye növekszik. A periférián kirobbanó nukleáris háború tovább terjedését megkönnyíti az a tényező, hogy az atomfegyver bevetéséről szóló döntés és annak tényleges alkalmazása között igen kicsi az intervallum. Az ellenféllel való egyeztetés majdnem lehetetlen. Merőben új tényező a kiberfegyver bevetésének lehetősége, amely maga után vonhat akár egy nukleáris csapást is. Ma azonban a nukleáris elrettentés áll az első helyen, miközben mindenki dolgozik a legjobb nukleáris védőpajzs megteremtésén.
Egyes felszólalók szerint optimizmusra adhat okot, hogy 2009 óta a NATO hadipotenciálja a területi terjeszkedése ellenére csökkent, s az is, hogy a hidegháború legélesebb helyzeteiben mindig sikerült a nagyhatalmaknak elkerülniük a konfliktust.
