A szegény itt a legszegényebb

Publikálás dátuma
2017.08.03 07:00
Fotó: Shutterstock
Az élelmiszerárak Európa-szintű összehasonlítása azt mutatja, hogy Magyarországon gyenge az áruházak közötti verseny. Amúgy a hazai árak az Unió alsó harmadában tanyáznak.

Bár az uniós átlagnál jóval olcsóbb a magyar élelmiszer, ám előfordul, hogy az alsó áras (legolcsóbb) termékekért többet kell fizetni Budapesten, mint Nyugat-Európában.

Itt van például Krefeld, egy csendes, 220 ezer fős német város a Rajna bal partján. A település a német átlaghoz képest a jobb módúak közé tartozik, ami kitűnik abból is, hogy a numbeo.com ár-összehasonlító oldal szerint az ország átlagánál valamivel drágább ott az élelmiszer. A budapesti élelmiszerárakhoz képest pedig bő harmaddal többet kell otthagyni a kasszánál.

Azonban igencsak más a kép, ha egy ottani szegényebb vásárló a magyar sorstársaihoz hasonlóan az áruházak akciós újságjait böngészve, és némi utazás árán mindenhonnan a legolcsóbb, saját márkás vagy akciós termékekből vadássza össze a konyhába valót.

Kilenc élelmiszer kategóriát – tej, kenyér, rizs, tojás, sajt, csirke, marhahús, alma, krumpli – nézve ugyanis kiderül, hogy amíg Budapesten a legügyesebb vevők 5300 forintból tudták kihozni a vásárlásukat, addig a krefeldi szegényebbek - vagy spórolósabbak - ugyanezen a héten egy ezressel és majdnem 20 százalékkal olcsóbban, 4300 forintnyi euróért pakolhatták teli a kosarat.

Igaz, ez speciális eset, mivel a hét során az egyik helyi áruház kőkemény akciót hirdetett a krumplira, a városban 91 forintnyi euróért is lehetett burgonyát venni - ami persze jelentősen lejjebb húzta az árszintet. Ugyanakkor nemcsak Krefeldben lett volna érdemes vékony pénztárcájú magyarként megtölteni a kamrát és a hűtőt.

Míg az Egyesült Királyságban átlagosan 25-50 százalékkal drágábbak az alapélelmiszerek a magyar fővároshoz képest, addig az általunk szúrópróbaszerűen megnézett helyi árakból kiderült, hogy például a kelet-angliai Bedfordban is 15 százalékkal alacsonyabb árakon lehetett a magyar fővároshoz képest a legolcsóbb termékekből bespájzolni.

Bár a véletlen, vagy éppen nyárközépi készletsöprés is okozhatta a rendkívül olcsó kínálatot, az tény, hogy míg a magyar élelmiszerek a nyugati, illetve - Lengyelország és Románia kivételével - a térségbeli országokhoz képest is olcsóak, addig jóval kisebb az árkülönbség ha valaki a kifejezetten legszegényebb vásárlóknak kínált alsó áras termékeket vizsgálja.

Amíg a legolcsóbb tej a napokban 180 forintért kelt el literenként Budapesten, addig a héten Berlinben lehetett 167 forintnyi euróért is akciós tejet venni. Az arra járó szerencsés Brémában 913 forintért juthatott hozzá egy kiló sajthoz, míg Budapesten 1200 forint volt a legolcsóbb.

De aki keres, találhat ennél szélsőségesebb példát is. Jelen sorok írójának a szuper gazdag, a magyar lakossághoz képest több mint tízszeres vásárlóerővel bíró Liechtenstein egyik áruházában sikerült a hazaihoz képest jóval olcsóbban import sárgabarackot vásárolnia.

Elsősorban az Egyesült Királyságban és Németországban jóval nagyobb az árkülönbség a drágább termékek és a szegényebbek által keresett dömpingáras termékek között, mint Magyarországon. Azaz, az ottani kereseteket is figyelembe véve egy kinti szegényebb jóval olcsóbban tud élelemhez jutni, mint hazai sorstársa. Például a német fővárosban átlagosan 30-40 százalékkal többe kerül a kilenc alapélelmiszer kategória, mint Budapesten. Ugyanakkor ha valaki Berlinben a legolcsóbb termékekre hajt, az ottani átlagárakhoz képest majdnem 60 százalékkal alacsonyabb árakon is talál alsó áras terméket, ami egyúttal mindössze 16 százalékkal drágább, mint Budapesten.

Azaz: úgy fest, hogy a kinti vékonyabb pénztárcájú vásárlók megnyeréséért a kereskedelmi láncok sokkal keményebb leárazásokba, árversenybe bocsátkoznak, mint Magyarországon. Sőt, az általunk vizsgált fővárosokban - Berlin, London, Zágráb, Prága, Pozsony, Varsó, Bukarest - mindenütt nagyobb volt a különbség az átlagárak és a legolcsóbb termékek árai között, mint Budapesten, ami arra utalhat - ami régi iparági pletyka - hogy nálunk a leglanyhább a piaci verseny.

A legerősebb piaci versenyre az Egyesült Királyság élelmiszerár-adatai utalnak. Londonban a magyar árakhoz képest átlagosan 41 százalékkal többe kerül az élelmiszer, mint itthon. Azonban a brit főváros kereskedői az ottani átlagárakhoz képest 50 százalékkal olcsóbb terméket is kínálnak, ami már csak ötödével több, mint az alsó áras magyar termékek. De még nagyobbra nyílik az olló a már említett Bedfordban, ahol az átlaghoz képest 90 százalékkal is találni olcsóbb kínálatot, így nem csoda, hogy ha lehetőség lenne rá, jobban járna egy itteni szegényebb, ha a magyar fizetéséből az amúgy meglehetősen gazdag Bedfordban próbálna megreggelizni. - Batka Zoltán

Az élvezeti cikkek megdobták az árakat
Magyarországon jelentős átalakuláson ment át az árszerkezet, ugyanakkor a folyamatos dohány és szeszes ital áremelésnek érdemi befolyásoló szerepe a fogyasztására nincs, viszont az árszínvonal-emelkedés jó részéért felelősek - mondta Czelleng Ádám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője.
- Mennyire követte a jövedelmek növekedése az árak emelkedését?
- A kutató nincs könnyű helyzetben, mert a reáljövedelmekről csak 2015 végéig állnak rendelkezésre adatok, eszerint 2012-től kezdve 6 százalékos bővülést mértek. Az ennél szűkebb reálkeresetek viszont 2017 júniusáig 7,5 százalékkal növekedtek. Ha a nagy fogyasztási csoportokat (élelmiszer, tartós fogyasztási cikkek, ruházat, energia) vesszük figyelembe, akkor az élelmiszerek drágultak a leginkább 270 százalékkal, köszönhetően a dohánytermékeknek és a szeszes italoknak. Összehasonlításul a ruházati cikkekért 30 százalékkal kellett többet adni, mint öt évvel korábban, a tartós fogyasztási cikkek viszont olcsóbbak lettek. Az energiahordozók (beleértve az üzemanyagokat is) ára megduplázódott.
- A dohánytermékek és a szeszes italok árát a növekvő adó- és járulékterhek emelték. Az élelmiszerek közül melyek drágultak kevésbé?
- A baromfihús, a tej és a tojás, viszont az átlagot meghaladó áremelkedés volt tapasztalható a burgonyánál valamint a friss gyümölcsnél.
- Az árak miképpen hatottak az élelmiszer-fogyasztásra?
- Súlyuk megnövekedett a háztartások fogyasztásában, 2012-ben a jövedelmek 32 százalékát költöttük élelmiszerekre (beleértve a dohánytermékeket is), manapság már 35 százalékát. Az áremelések alig befolyásolták dohány- és szeszesital-fogyasztást. Viszont egyre több húst és tejterméket eszünk, ugyanakkor tejből és kenyérből kevesebb fogy. - B.M. 

Magyarország, a közepes

Külföldön járva a helyi árakkal szembesülve azonnal megkezdődik a fejszámolás arról, hogy egy adott árucikk - az átlagjövedelmeket figyelembe véve - vajon olcsó, drága vagy elfogadható árú a magyarországihoz viszonyítva.

Az Európai Unióban 1995 óta használják az összehasonlítás megkönnyítésére az úgynevezett vásárlóerő-paritást. (Ma már az úgynevezett Európai Összehasonlítási Program elnevezésű nemzetközi statisztikai együttműködés keretében 37 európai ország adatait rangsorolják.) A vásárlóerő-paritás számításának lényege, hogy az egyes országok egy lakosra jutó bruttó hazai termékénél számba vett áruk és szolgáltatások árarányait vetik egybe egymással, egy adott képlet alapján.

Gyakran használják az árszínvonal fogalmát is, amely a termékek árainak súlyozott átlaga, ezt azonban egyes statisztikusok nem kedvelik, mert véleményük szerint nem tükrözi az egyes országok lakosainak fogyasztási szokásait. Az izraeliek számára közömbös a friss meggy ára, mivel csak import befőtt formájában ismerik, tekintettel arra, hogy náluk nem terem meg az ízletes gyümölcs, ugyanakkor nálunk a juhhús fogyasztása elhanyagolható, szemben a mediterrán országokéval.

Vásárlóerő-paritáson az élelmiszerek és az alkoholt nem tartalmazó italok Európán belül Svájcban a legdrágábbak, őket Norvégia, Dánia, Izland és Svédország követi, majd Ausztria következik a sorban. Ha az eurózóna átlaga 104 egység, ehhez képest Svájc értéke 172, de még Ausztriáé is 120, ami egy szinten van Írországgal. A magyarok számára oly fontos Egyesült Királyság tizedik a sorban Luxembourg és Olaszország közé ékelődve. Érdekes, hogy a német árszínvonal ugyanakkor az eurózóna átlaga alatt található. A lista túlsó végén Macedónia (58), Lengyelország (63) és Románia (64) helyezkedik el, Magyarország (79) a a középmezőny alján lelhető fel, miként Csehország (79) is, felettünk Észtország (88) foglal helyet.

Az alkohol Írországban rendkívül drága (az EU-átlag fölött 75 százalékkal), Bulgáriába viszont hihetetlenül olcsó (36 százalékkal az átlag alatt). A dohánytermékek az Egyesült Királyságban a legdrágábbak, s ez is Bulgáriában a legolcsóbb. Az Európai Unión belül a kenyér és a gabonafélék esetében Dánia a legdrágább, a tojás, a tej, a sajt viszont Cipruson kerül a legtöbbe. A legkevesebbe a kenyér Romániában kerül, a hús viszont Albániában, a hal pedig Macedóniában. A tejtermékek Lengyelországban fizetnek a legkevesebbet. Magyarország ebben a tekintetben stabil, hiszen nincs se legdrágább, se legolcsóbb élelmiszerünk. Kibéreltük középmezőny alját. - B.M.

Szerző

Erőforrásból is több jut a kormánypártoknak

Publikálás dátuma
2019.04.24 08:05

Fotó: LMP Facebook-oldala
A kormánypárt több tízezer, míg az ellenzék pár ezer aktivistával kampányolt az EP-választásra. Kamupártok kamu-aláírásgyűjtőivel nem találkoztunk.
Nemcsak a plakátokból van sokkal több a Fidesznek, mint az ellenfeleinek, hanem „humán erőforrásból” is. Lapunk körkérdéséből kiderült, hogy míg a kormánypárt több tízezer aktivistával népszerűsítette Orbán Viktort az EP-választási aláírásgyűjtésben, addig az ellenzéki pártok pár száz, maximum pár ezer szimpatizánssal tudták eljuttatni üzeneteiket utcai standjaikon a választópolgárokhoz.
A kisebb településeken gyakorlatilag csak a Fidesz aktivistáival és prominenseivel találkozhatnak a választók az uniós kampányban, a fővárosban viszont az ellenzék is labdába rúghat. A vidéki, ellenzéki kampányolás nehézségeire Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja hívta fel korábban a figyelmünket: „a kisebb falvakban nincsen mondjuk egy Nyugati aluljáró, és a főterek sem túl forgalmasak, ez megnehezíti a lehetőségeinket.” Budapesten ilyen gondja nincs az ellenzéknek, sőt konkrétan adott a Nyugati pályaudvar is. A közlekedési csomópontnál lévő aluljáró pedig egész héten tele volt különböző pártok standjaival. Érdeklődök is akadtak szép számmal, bár nem tudtak nem belefutni a politikába, hiszen tíz méteren belül sorakozott reggeltől-estig, a metró bejárat előtt közvetlenül a választék. Klasszikus kamupárt kitelepülésével nem találkoztunk, de láttuk például a Munkáspárt vezérét, Thürmer Gyulát, ahogy a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom „katonáit” is. A valóban komolyan vehető pártok közül a Fidesz érezheti, hogy a „bűnös városban” azért nem olyan könnyű, mint olyan helyeken, ahol csak az állami média érhető el. A kormánypárt ezt próbálja is ellensúlyozni, így pár méteren belül két ugyanolyan fideszes aláírásgyűjtő pulttal is találkoztunk. Egy fiatal aktivistától megtudtuk, a VI. és a XIII. kerületi Fidesz is kivonult kampányolni. Azt viszont nem árulta el, miért nem mennek kicsit arrébb egymástól. Állítása szerint ingyen, „meggyőződésből” kampányol a kormánypárt mellett. Négy társával váltja egymást. Amikor ott voltunk, délelőtti műszakban volt, azaz 10 órától kettőig promotálta kedvenc pártját. A Fidesz egyébként – hiába függesztette fel európai pártcsaládja – az Európai Néppárt kabátjában kampányolt több helyszínen is. A Nyugati téren mi csak NER-kompatibilis kormánypárti ruhákban lévő aktivistákkal találkoztunk, akik, miután közöltük, hogy nem aláírni szeretnénk, nem voltak bőbeszédűek. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője velünk ellentétben fővárosi helyszínen is találkozott néppárti kabátba öltöztetett Fidesz-kampányolóval. Ungár kérdésére, hogy mit keres rajta ez a ruha, egy fiatal kormánypárti csupán annyit mondott, nem érti a problémát. Az ellenzéki politikus egyébként úgy látja, sokan már annak is örülnek, hogy nem csak Orbán Viktorról lehet beszélni a Nyugat aluljáróhoz hasonló kitelepüléseken, hiszen szerinte hiba a magyar kormányfő és Európa szembeállítása az ellenzéktől. Az LMP standjához – ott tartózkodásunk alatt – főképp a 40-50 éves korosztály fordult érdeklődve. Azért a beszólásokból sem volt hiány, Ungárt főképp édesanyja miatt támadták. – Elmondom nekik mindig, hogy igen, Schmidt Mária az édesanyám, és amikor a további velem való gondjaikról kérdezem őket, akkor csöndben maradnak – állította a politikus. Egy pedagógus - miután aláírt az LMP-nek - lapunknak azt mondta, az összes ellenzéki pártnak szignózza az íveit, még akkor is, ha konkrétan például az LMP nem is a „szíve csücske”. – Budapesten több az ellenzéki, ez nem is kérdés, de amíg a vidék nem veszi észre, milyen országban él, addig teljesen mindegy, kinek és mit írok alá, úgysem lesz változás – fogalmazott lemondóan. A legjobb hangulat nem túl meglepően a Magyar Kétfarkú Kutya Párt standjánál volt, ahol egy nyugdíjas aláírót kérdeztünk ennek okairól. – Én már sok mindent megéltem, de ilyen szar mentális állapotban nem volt még az ország. Orbán tragikus, az ellenzék komikus – vont mérleget az asszony, aki az egészségügyből ment nyugdíjba. Hozzáteszi azt is: ő az ellenzéken is, a kétfarkúakon is nevet. Utóbbiakkal együtt mosolyog, míg az ellenzékieket csak „kiröhögi.” A szocialisták standjánál egy középkorú asszony gyűjtötte a szignókat, és beszélgetett a választópolgárokkal. Elmondása szerint beszólásokkal nem találkozott, a szavazók főképp Orbánt és rendszerét ekézték. Kérdésünkre azt mondta, más pártok standjainál álló aktivistákkal nem igazán beszélgetett, de a köszönés legalább mindig megtörtént. Egy kivételével. – A fideszes fiatalok még a köszönésemet sem fogadták...
Frissítve: 2019.04.24 08:05

Kudarcba fulladt az elmaradott térségek felzárkóztatása

Publikálás dátuma
2019.04.20 06:30

Fotó: Draskovics Ádám
Nem csak az unió átlagánál élünk rosszabbul, a nógrádi, szabolcsi életszínvonal fényévekre van a budapestitől is.
Sorra jelennek meg a 2018-as területi statisztikai jelentések, amelyek mindegyike azt igazolja, a magyar megyék többsége az uniós átlagtól jelentősen lemaradva fut versenyt egymással. Pitti Zoltán közgazdász a nemrég tette közzé közösségi oldalán azt a számítást, amely nem pusztán az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 2017-es értéke alapján jelöli ki a rangsort, hanem a lakosság életszínvonalát sokkal pontosabban megmutató tényleges egyéni fogyasztás szerint is. Az Eurostat a magyar megyéknek megfelelő egységek (NUTS 3) adatait néhány hete hozta nyilvánosságra, az egykori adóhivatali elnök ezek alapján számolta ki az úgynevezett fajlagos GDP értékeket. Az eredmény újabb súlyos figyelmeztetés, hiszen csak Budapest és Győr-Moson-Sopron megye lakóinak fogyasztása magasabb az uniós átlag felénél. Komárom-Esztergom és Fejér megye még közelít az 50 százalékhoz, de hét megyében olyan alacsony az életszínvonal, hogy a fajlagos GDP az EU 28 tagállama 312 hasonló területi egységében mért értékek átlagának 30 százalékát sem éri el.
Nem jobb a helyzet akkor sem, ha az egy főre jutó GDP adatokat hasonlítjuk össze: a magyar teljesítmény a 30 ezer eurós uniós átlagnak alig több mint harmada: 12 700 euró, ráadásul ez az átlag további nagy országon belüli eltéréseket takar. A megyei rangsor végén álló Nógrád megyében élőknek már csak 5 400 eurós eredmény jut fejenként, ami mindössze 42,5 százaléka az alacsony magyar átlagnak. Pitti Zoltán a már említett rövid értékelésében az adatok alapján arra figyelmeztet, „sürgető egy átfogó felzárkóztatási program kidolgozása, illetve következetes végrehajtása. A feladat kettős jellegű: egyrészt mérsékelni kell az országon belüli jelentős területi különbségeket, másrészt az országos átlagot közelítenünk kell a közösségi átlaghoz.” Az összehasonlító adatok valójában azt mutatják, hogy az utóbbi évtizedek kormányai képtelenek voltak olyan területfejlesztési stratégiákat alkotni és megvalósítani, amelyek előbbre vitték volna a legelmaradottabb hazai térségeket. A kérdéssel foglalkozó tudományos elemzések számtalan okra mutatnak rá. Ezek között szerepel olyan általános kritika, hogy az uniós és a magyar döntéshozók is túl mereven veszik az egyes térségek határait, holott a különféle feladatokat más és más települések összefogásával érdemes megoldani. Azt is sokszor említették név nélkül nyilatkozó forrásaink, hogy az utóbbi évek magyar gyakorlatát a minden területen megfigyelhető központosítás jellemzi, de a kudarchoz a csökkenő önállóság mellett az is hozzájárul, hogy a polgármesterek együttműködés helyett változatlanul versenyeznek a pénzekért. A jövőre nézve azt emelték ki, nem elég az uniós pénzekre várni, a mindenkori magyar kormányoknak saját forrásból is többet kellene költeni az elmaradott térségek felzárkóztatására. Az egy helyben toporgásra jellemző, hogy ma is érvényes a 2014-ben született Nemzeti fejlesztés 2030 elnevezésű Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció értékelése, ami ugyan főként az előző kormányokra mutogatva akarta rögzíteni a bajokat, de négy év kormányzás után azért már önkritikának is tekinthetők a kijelentések. Ezek szerint a térségek versenyképessége nem javult, a társadalmi különbségek nőttek, a gazdasági ágazatok terveiben nem jelentek meg a területfejlesztési szempontok, az egyes projektek gyakran nem igazodtak a helyi igényekhez és adottságokhoz, a területfejlesztési intézményrendszer átfedésekkel, nem hatékonyan működött. Az helyzetértékelés kimondja, hogy az egy lakosra jutó GDP alapján az unióban nálunk a legnagyobbak a területi különbségek, 3152 település közül 1580 elmaradott, a közösségi közlekedés alig fejlődött, a munkába járás megoldhatatlan, az iskola, orvos, kultúra elérési esélye a rendszerváltáskor mért helyzethez képest romlott, súlyos társadalmi teher az aprófalvak elnéptelenedése, a gettók megmaradása. A társadalomkutatók fentebb idézett véleménye azt mutatja, azóta sem javult érezhetően a leszakadt térségek helyzete. Igaz, a papírra vetett tervekben is csak annyi szerepel, „a területi különbségek nem nőnek tovább” 2030-ig.

Nincs igazi felelős

A kormány tagjainak feladatait rögzítő tavaly májusi kormányrendelet alapján a területfejlesztéssel többen is foglalkoznak, azt azonban nehéz kibogozni, hogy ki mit csinál ebben a kérdésben. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely felel például Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért és a településfejlesztésért, településrendezésért. Az innovációért és technológiáért felelős Palkovics László feladatlistájában a területfejlesztés is szerepel, az agrárminiszter Nagy István tartja kézben az agrár-vidékfejlesztést, és a pénzügyminiszter Varga Mihálynak is jutott egy szelet, ő a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felel.

Még alacsony az építési kedv Magyarországon

A KSH negyedévente közreadja a megyék népesedési, gazdasági adatainak frissítését a fejlettség olyan mutatószámaival együtt, mint az épített lakások száma. A Fókuszban a megyék című legutóbbi éves összesítés gyakorlatilag minden kérdésben igazolja, hogy nincs változás: a népesség 2018-ban minimálisan nőtt a munkahelyeket kínáló gazdaságilag fejlettebb régiókban, de a gyarapodás még az első helyen álló Pest megyében is csak 1,2 százalék, a második Győr-Moson-Sopron megyében már nem éri el az egy százalékot, Fejér, Komárom-Esztergom és Vas megye lakosságszáma pedig stagnált. A többi megye, de még a főváros népessége is valamelyest csökkent, Békésben és Tolnában a legnagyobb mértékben. Budapest lakosságszáma 1 millió 750 ezer fő, az országé 9 millió 778 ezer. A folyamat véletlenül épp 2010-ben érkezett fordulóponthoz, amikor tízmillió alá került az ország lélekszáma. Miközben a regisztrált munkanélküliek aránya a KSH adatai alapján országos szinten már csak az aktív korúak 3,6 százaléka, még az állami számítás is azt mutatja, hogy 8,7 százalék Szabolcsban, 7,1 Baranyában, és 6,2 a Hajdúságban a munkát keresők tömege. Ráadásul – ahogy arra Katona Tamás közgazdász, volt KSH elnök többször is rámutatott – a kormány trükközik a statisztikával, aktív dolgozónak veszi a 130 ezernyi közfoglalkoztatottat, és az egy évnél nem régebben külföldön dolgozókat. Ha őket a szociális ellátásoknál vagy a ténylegesen nem itthon dolgozóknál számítaná be, a valós munkanélküliség mindjárt felkúszna 7 százalék fölé, csak ezzel már nem lehetne dicsekedni. Arról sem ejtenek szót a sikerbeszámolók, hogy a statisztikában csak azok szerepelnek, akik bejelentkeznek a foglalkoztatási szolgálathoz, a reményt vesztetteket sehol nem tartják nyilván. Egy térség lakosságának életszínvonalát jól mutatja, hogy mekkora az ott dolgozók nettó bére, több vagy kevesebb az országos átlagnál, lassabban vagy gyorsabban emelkedik annál. A területfejlesztés szempontját is hozzátéve érdemes megnézni, melyik megye rontott vagy javított a pozícióján 2010 óta. Tavaly a havi nettó átlagkereset országos szinten 219 412 forint volt, 2010-ben 132 628 forint. Kilenc évvel ezelőtt is a fővárosban dolgozók keresték a legtöbbet, ez nem változott. Ugyanakkor 2010-ben még Komárom-Esztergom megye állt a második helyen, azóta azonban Győr-Moson-Sopron már régen átvette ezt a pozíciót. Ennél fontosabb, hogy a sor végén nincs nagy változás: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az utolsó helyen maradt, még tavaly sem kerestek annyit a keleti határ közelében élők, mint a fővárosiak 2010-ben. A budapestiek akkor 162 500 forintot vittek haza, de a szabolcsiak még 2018-ban is csak 153 451 forintos nettó bérekkel álltak az utolsó helyen. Nem sokkal keresnek többet a békési, nógrádi és zalai alkalmazottak sem. Egy térség fejlettségét, az ott lakók életszínvonalát az is megfelelően jellemzi, hány lakás épül egy esztendő alatt. A hosszú évekig tartó mélypont után ugyan élénkül az építési kedv, de az emberek óvatosságát mutatja, hogy az országban sokfelé még mindig kevesebb ingatlant adtak át tavaly, mint 2010-ben. A fővárosban akkor 6186 használatbavételi engedélyt adtak ki, míg 2018-ban csak 3874-et. Baranyában a kilenc évvel ezelőtti 478 lakással szemben tavaly 223, Békésben 293 helyett 111, Nógrádban pedig 146 lakással szemben mindössze 54 épült. Vannak azonban térségek, ahol a gazdaság teljesítménye az építési kedvet is meghozta. Több ingatlant vehettek birtokba a tulajdonosok a 2010-es átadásokhoz képest Bács, Hajdú-Bihar, Pest, Vas és Veszprém megyében és különösen nagy volt az ugrás Győr környékén. Jellemző az is, hogy a hátrányos térségekben kevesebb ingatlanra mondják ki, hogy lakhatásra már alkalmatlan. Épp ezekben a megyékben lenne a legnagyobb szükség arra, hogy önkormányzati lakások épüljenek, amit a piaci ár alatt bérelhetnének a rászorulók, de a Fókuszban a megyék című KSH kiadvány adatai szerint az egész országban összesen 41 ilyen ingatlan épült tavaly, 13 megyében egyetlen egy sem. Budapest vezeti a sort 23 önkormányzati lakással, aminek azonban van egy nagy szépséghibája: valamennyit a XIII. kerületi önkormányzat építtette a Kartács utca 14. szám alatti passzívházban. Más kerületek egyet sem.
Frissítve: 2019.04.20 06:30