Vlagyimir Klicsko;visszavonulás;

2017-08-03 14:39:00

Klicsko bejelentette visszavonulását

Bejelentette visszavonulását a korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló, Vladimir Klicsko. Az ukrán bunyós 41 évesen akasztja szögre kesztyűjét, miután áprilisban technikai KO-val vereséget szenvedett Anthony Joshua ellen.

„Amatőrként és profiként is mindent elértem, amiről álmodtam, és most belevágok sportkarrierem következő fejezetébe – írja közleményében Vladimir Klicsko. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú és rendkívül sikeres karrierem lesz. Néhány hétig eltartott, mire meghoztam a döntésemet. Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott engem. Különösen a családomnak, a csapatomnak és a szurkolóimnak – jelentette be az ukrán klasszis, aki 69 mérkőzést bunyózott profiként, a mérlege 64 győzelem (53 KO), 5 vereség.

Klicsko 1996-ban Atlantában olimpiai bajnok lett, majd profinak állt. Első világbajnoki címét 2000-ben nyerte Chris Bryd ellen. 2003-ban Corrie Sanders ellen, majd 2004-ben Lamon Brewster ellen is vereséget szenvedett, de 2006-ban visszaszerezte világbajnoki övét, s ezt követően kilenc évig veretlen maradt. 2015 novemberében Tyson Fury fosztatta meg öveitől, majd legutóbb Anthony Joshua ellen is vereséget szenvedett. Kettőjük visszavágóját november 11-ére tervezték Las Vegasba, ám erre az összecsapásra már nem kerül sor.