nemzetbiztonsági bizottság;Németh Szilárd;

2017-08-03 17:05:00

Németh sorosozott, Pintér kisurrant

Nem válaszolt Németh Szilárd az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke arra a kérdésünkre, hogy kezdeményezi-e a magyar polgári elhárítás és hírszerzés vezetőinek az elmozdítását?

Azért tettük fel a kérdést, mivel Németh Szilárd a bizottság csütörtöki, rendkívüli ülése után ismét elmondta a sajtónak, hogy a hétfői bizottsági ülést – melyet a Fidesz akkor bojkottált - „Soros György hívta össze"

Felhívtuk az alelnök-képviselőnek arra a figyelmét, hogy ha egy Soros György nevű amerikai állampolgár tényleg képes lenne összehívni a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az ülését, az a Pintér Sándor felügyelte polgári elhárítás és a Lázár János alá tartozó hírszerzés szakmai csődjét kellene, hogy jelentse.

Németh Szilárd válaszában letagadta az öt perccel ezelőtt elhangzottakat. 

"Azt szeretném kérni, hogy ne félremagyarázza, hanem értse, amit mondtam" - fogalmazott Németh. Szerinte pontatlanul idéztük őt, mivel ő az „összehívatta” szót használta, majd mikor jeleztük, az lényegében ugyanazt jelenti, nem válaszolt.

Nem ez volt a titkosszolgálatokat is szemmel tartó alelnök egyetlen ellentmondása: a hvg.hu megírta, hogy Németh nem mondott igazat korábban a kormányközeli Pesti Srácoknak adott interjújában, ahol úgy fogalmazott: hogy a Soros-hálózat „teljes átvilágítását” kérte a titkosszolgálatoktól. Mivel egy ilyen operatív vizsgálatot csak szakminiszter rendelhet el, így Péterfalvi Attila, a  Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az interjú után nyilatkozattételre szólította fel a fideszes képviselőt. Németh a NAIH-nak már visszavonulót fújt, ő nem kért semmilyen vizsgálatot, csak a titkosszolgálatok figyelmét hívta fel a Soros-hálózatra.

Ezek mellett szinte békésen zajlott le a bizottság zárt ülése, melyet most a hadügy és a belügy közbeszerzéseinek a megtárgyalása miatt hívtak össze, így a Fidesz képviselői sem álltak fel és vonultak ki a teremből mint korábban, amikor az ellenzéki tagok a kormánypártra nézve kínos, nemzetbiztonsági vonatkozású ügyekre is rákérdeztek.

Németh Szilárd szerint az ellenzéki képviselők itt minden kérdésükre megnyugtató választ kaptak.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke nem így látta. A bizottság tárgyalta az „azeri wifibotrány” ügyét, amikor a magyar állami tulajdonban lévő Antenna Hungária Zrt. egy azerbajdzsáni hátterű IT céggel szerződött le a vizes világbajnokság alatti Duna-parti ingyenes wifiszolgáltatásra. A botrány kirobbanása után végül nem indították el az azeri cég szolgáltatását.

Molnár Zsolt úgy látta: önmagában az, hogy az azeri orosz cégnek érvényes szerződése lett az Antenna Hungáriával, az óriási nemzetbiztonsági problémára utal. Az ügy egyben rávilágított arra is, hogy a terület jogi szabályozásának újragondolására van szükség: hivatalosan ugyanis az ilyen adatcsoport nem minősített adat, ám mégis komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy szolgáltató az internetezők adatainak, internethasználatának ismeretében például az egyes felhasználó politikai nézeteire is következtetést tud levonni.

Az ellenzék kérdéseket tett fel a letelepedési kötvényeket itthonról intéző Arton Capitalnál történt rejtélyes betörésről. Néhány hete ismeretlen tettesek feltörték a cég irodáját és félmilliárd forintot továbbá iratokat vittek el.

Molnár úgy látja: a letelepedési kötvényes-rendszer önmagában is súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a cégnél történt betörésnek  pedig „nem kizárható”, hogy van biztonsági kockázata. A folyamatban lévő nyomozásnak azt kell tisztázni, hogy milyen iratok adatok tűntek el, vagy idegen országnak volt-e köze az ügyhöz.

Szóba került a bizottságban a Budapesti Közlekedési Központ szervereinek túlterheléses támadása, ami végül azt eredményezte, hogy egy hete áll a BKK e-jegyes szolgáltatása. Molnár Zsolt úgy fogalmazott: ez az ügy is rávilágít, hogy a demokratikus társadalom mennyire védtelen az ilyen próbálkozásokkal szemben. Szerinte ezen a területen is új szabályozásokra van szükség, Molnár Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta: nem az etikus hekkerekre kell lecsapni az ilyen ügyekben.

Mint ismeretes, hogy fiatal vidéki hekker behatolt a BKK T-Systems által fejlesztett rendszerébe, ahol képes volt átírni a bérletek árát, így ötven forintért vehetett bérletet. Bár a hekker jelezte ezt a problémát a T-Systemsnek és a médiát is értesítette, ám a T-Systems feljelentést tett ellene és jelenleg is nyomozás van a 18 éves diákkal szemben.

A bizottságban Pintér Sándor és a katonai nemzetbiztonsági szolgálat vezetője is arról győzködte az ellenzéki képviselőket, nem igaz, hogy a NATO-n belül bizalmatlanság lenne a magyar vezetéssel szemben, annak oroszbarátsága miatt. Több híradás is szól arról, hogy az orosz titkosszolgálat mélyen beépült Magyarországon és a NATO-ban visszatartanak kényes információkat a magyarokkal szemben.

Molnár Zsolt hangsúlyozta: a magyar katonák igen jól teljesítenek a NATO-ban, ám arról  Pintér Sándor és a katonai szolgálat vezetője nem tudták meggyőzni őket arról, hogy ne lenne a magyar kormány iránti bizalomvesztés.

Szerettük volna erről Pintér Sándort is megkérdezni, ám a belügyminiszter egy hátsó ajtón távozott, nem pedig a sajtó előtt.

A sajtótájékoztató üde színfoltja volt két idősebb újságíró, akik sorra lefotózták az ott felsorakozott kollégáikat, majd a sajtótájékoztató elején érthetetlen mód távoztak a helyszínről. A Parlament sajtóosztályán érdeklődtünk a „kollégák” kapcsán, ám ott csak annyit mondtak: ők csak újságírókat engedtek be a képviselőházban tartott sajtótájékoztatóra.