Pillantás a kilencedikről - Sajtó, hatalom

Talán Debreczeni József mondta egy televíziós beszélgetés során, hogy önmagában az a tény, hogy a Fidesz megszerzi magának szinte a teljes nyilvánosságot, nem jár együtt a fölényes és biztos választási győzelemmel. Gondoljunk vissza, érvelt a politológus-közíró-politikus: ha ez a tétel igaz lenne, soha nem következik be a rendszerváltás. És kétségtelenül igaz: akkoriban, vagyis az egypártrendszerben tényleg lényegében minden az egyetlen létező párt kezében volt, és mégis elementáris erővel zúdult végig a rendszerváltás.

Látványos érv, alkalmas arra, hogy megnyugtassuk magunkat, hiába a Fidesz törekvése, a magyar sajtó birtoklásával még nem szerez garanciát a választási győzelemre. Mert akárhogy manipulálja is a törvényeket, bármennyire próbálja is legitimálni, s egyszersmind biztossá tenni a sikerét, ha van tömegakarat, amely ezzel szembeszáll, nem tudja teljesen elcsalni az eredményeket.

De vajon van-e tömegakarat? Nem hihetjük, hogy az a másfél-kétmilliónyi ember, aki ma garantáltan a Fideszre adja a voksát, pusztán azért áll Orbánék mögé, mert kizárólag a kormánypárti sajtóból tájékozódik. Ha ezt gondolnánk, becsapnánk önmagunkat; nyilván ennek a tábornak, vagy legalább is a többségének képes a Fidesz olyan előnyöket biztosítani, amelyeket váltás esetén elveszítenének. (Tegyük most félre azt a csoportot, amely a félelem, az egzisztencia esetleges elvesztése miatt nem akar változást.) Viszont, ha erről az oldalról közelítjük a kérdést, akkor azzal is szembetaláljuk magunkat: miért akarja a Fidesz lefedni szinte a teljes nyilvánosságot. Miért költ erre milliárdokat, ha egyik oldalról az akció nem ad garanciát semmire, másik oldalról pedig enélkül is őrzi szilárdan a táborát?

Az egyik válasz az, hogy Orbán Viktor mindig is tisztában volt a média jelentőségével, talán csak – érdeklődés, hozzáértés híján – az online világát becsülte le, de ma már ezen is túl van. A lakosság többségét, véli a miniszterelnök, jó hírekkel kell „etetni”, sikerpropagandával elaltatni, mert számukra a valóság nem politikafüggő; nekik mindegy ki van a kormányrúdnál, a hétköznapi életük úgy sem fog változni. Velük el lehet hitetni, hogy ez a rendszer a lehető legjobb, és ha nem lesznek is aktívak, de a passzivitásuk is hasznosulhat a Fidesz számára. Éppen ezért Orbán, már az első kormányzása idején, az állami pénzek kihelyezésekor kiemelt figyelmet fordított a médiára; oligarcháinak megvoltak az ez irányú kötelezettségei, neki meg a garanciái, hogy feladatukat, ha ellenzékbe szorulnak, akkor is végrehajtják. Ennek köszönhető, hogy nyolc év szocialista kormányzás alatt is volt a Fidesznek elegendő pénze és befolyása arra, hogy építse birodalmát, paradox módon, még a közszolgálatot is megszerezze. Így aztán, mire újra hatalomba jutott, már csak a nyilvánosság kisebb részére kellett koncentrálnia. Ami viszont földrajzilag nem jelentéktelen, ha a vidéki lapok által lefedett területekre gondolunk. Ez azonban még nem az egész ország; Orbánnak, a személyiségfejlődés(?) eme szakaszában már a teljességre van szüksége. Biztatásként, akinek erre van szüksége, annak csak Debreczeni Józsefet idézhetjük: ettől még el lehet veszíteni a választásokat.