Masters-vb - Fölényes magyar siker

Publikálás dátuma
2017.08.07. 22:46

Magabiztos győzelemmel kezdett a Millenium néven szereplő magyar férfi vízilabdacsapat a Masters-világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában. A 2000-es sydney-i olimpiai bajnokokra épülő együttes 22-5-re múlta felül a török Galatasarayt. Az egyoldalú mérkőzés hamar eldőlt, az első negyed után 6-0-ra, félidőben 10-1-re vezettek a magyarok, akik heti egy edzéssel, hónapok óta készültek a vb-re. A törökök a befejező negyedben szereztek három gólt, amikor a magyar együttes már kicsit kiengedett, de ezt a játékrészt is 5-3-ra hozta a Millenium csapat.

A legeredményesebb játékos Kiss Gergő volt, aki négyszer vette be az ellenfél kapuját, Kásás Tamás három góllal zárt. A két találatot elért pólósok között található a világbajnoki ezüstérmes válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás és elődje, Benedek Tibor is, de két góllal zárt Varga Tamás, Varga Zsolt és Biros Péter is.

A következő ellenfél holnap este 19 órától az olasz együttes lesz, a találkozó élőben látható a DigiSport2-es csatornán.

A Masters-vb-re Kemény Dénes készítette fel a csapatot, a vízilabdaszövetség elnöke szövetségi kapitányként 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénben és 2008-ban Pekingben is aranyérmet szerzett együttesével. A szakvezető munkáját a hazai rendezésű tornán másodedzőként az a Kósz Zoltán segíti, aki Sydneyben kapusként és csapatkapitányként volt részese a nyári játékok megnyerésének.

Szerző

Bravúrral jutott a döntőbe Baji Balázs

Publikálás dátuma
2017.08.07. 21:35
Fotó: AFP/Glyn Kirk
Fantasztikus teljesítménnyel jutott be a 110 méteres gátfutás döntőjébe Baji Balázs is a londoni atlétikai világbajnokságon.

“A legnagyobb feladat egyértelműen a döntőbe jutás kiharcolása volt, ez pedig könnyedén sikerült, én már nem veszíthetek. Éppen emiatt felszabadultabb leszek a versenyen” - értékelt Baji, még az elődöntő után.

A 28 éves gátfutó az előfutamban elsőként, összesítettben pedig a spanyol Orlando Ortegával megegyező 13.23 másodperccel, a negyedik-ötödik legjobb idővel szerepelhetett a fináléban.

Ez önmagában is óriási eredmény, ugyanis magyar versenyző utoljára, - s a világbajnokságok során akkor első alkalommal - 1983-ban szerepelt a 110 méteres gátfutás döntőjében, akkor Bakos György a 6. helyen végzett. Az állatorvosi pályán is tevékenykedő Baji ennek kapcsán úgy fogalmazott, nem szabad azzal foglalkozni, hogy mennyire régen volt magyar bármelyik sprintszám döntőjében. (Legutoljára Kovács Attila szerepelt vb-n 1987-ben a legjobb 8-ban, a 100 méteres síkfutás döntőjében.)

A mezőny kiegyensúlyozottságát és Baji teljesítményének értékét jól mutatja, hogy a magyar atléta jobb eredménnyel jutott tovább, mint a 2012-es londoni olimpia aranyérmesen, a világcsúcstartó amerikai Aries Merritt.

A tavalyi riói olimpián az elődöntőben búcsúzni kényszerülő Baji idén kiváló formában versenyzett, többször javított országos csúcsot, a Gyulai Memorialon 13.15-öt ért el. A magyar gátfutó a vb előtt azt mondta, 13.20-nál jobb eredménnyel szeretne zárni, erre a fináléban lesz lehetősége.

“Természetesen evés közben jön meg az étvágy, lehet egy jó helyezésem is, futhatok bármit. Ha kihozom magamból, ami bennem van, nem lehetek utolsó. Újra van magyar döntős, örüljünk ennek is!” - fogalmazott a döntő előtt Baji, aki hozzátette, nagy álma vált valóra azzal, hogy a legjobb 8 között versenyezhetett.

A női hétpróbázók versenyében Krizsán Xénia 6356 ponttal a 9., Zsivoczky-Farkas Györgyi 6050-es eredménnyel a 17. helyen végzett.

Édesapja szerint nem bűnös

Védelmébe vette Justin Gatlint, a 100 méteres síkfutás friss világbajnokát édesapja, mivel a sprintert a londoni vb-n a stadion közönsége minden egyes futása alkalmával kifütyülte, csakúgy, mint a vasárnapi eredményhirdetésen.

A 35 éves futó korábbi doppingügyei miatt vált az Olimpiai Stadion nézőinek céltáblájává, ráadásul az ellenszenv csak fokozódott vele szemben azzal, hogy legyőzte Usain Boltot a jamaicai sztár karrierjének utolsó egyéni versenyén.

„Ő nagyon erős, meg tud birkózni ezzel a helyzettel” – jegyezte meg Willie Gatlin, azt is hangsúlyozva, hogy az amerikai vágtázó csak Angliában kap ilyen fogadtatást.

Minden idők legidősebb 100-as bajnokának apja azt kérte azoktól, akik a fiát kifütyülték, hogy nézzenek utána a tényeknek, olvassák el a jelentéseket a doppingesetekről. „Justin soha nem követett el bűncselekményt” – jegyezte meg.

Szerinte gyermekét az Egyesült Államokban már teljesen rehabilitálták, s gyerekek számára lehet példakép hazájában, ahol rendszeresen meghívják iskolákba előadást tartani.

A Gatlin személyét övező ellenszenvet az okozza, hogy úgy versenyezhet a mai napig, hogy karrierje során kétszer bukott meg doppingszerrel. Először, 2001-ben még juniorként akadt fenn egy vizsgálaton amfetaminnal, büntetése azonban kettő helyett csak egy évre szólt, mivel a tiltott anyag bizonyíthatóan egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, melyet gyerekkora óta szedett figyelemzavara kezelésére. Második alkalommal, 2006-ban tesztoszteronnal bukott meg, amiért előbb nyolc évre szóló büntetést kapott, ezt azonban később megfelezték, így 2010-ben visszatérhetett.

Az amerikai sprinter 2004-ben olimpiai bajnok volt 100-on, 200-on bronzérmes, majd egy évvel később 100-on és 200-on is világbajnok lett. Visszatérése után a londoni olimpián a harmadik helyen ért célba 100-on, 2014-ben és 2015-ben a világranglista élén végzett, ugyanakkor a pekingi vb-n kikapott Bolttól, s másodikként zárt. A riói játékokon szintén csak Bolt volt nála gyorsabb, szombaton viszont a nyolcszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó jamaicait és 21 éves honfitársát, a végül második Christian Colemant is meg tudta előzni.

Gatlin 100-as győzelme nyilvánvalóan kellemetlenséget jelent Sebastian Coe-nak, a nemzetközi szövetség (IAAF) brit elnökének, aki korábban az azonnali örökös eltiltás mellett is kampányolt, éppen Gatlinnal példálózva.

Hosszú Katinka világcsúccsal nyert Berlinben

Publikálás dátuma
2017.08.07. 20:30
korábbi felvétel. Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntőjében a 17. vizes világbajnokságon. Fotó: Molnár Ádám
Hosszú Katinka 56.51 másodperces világcsúccsal nyert 100 méter vegyesen az úszók Berlinben zajló rövidpályás világkupájának hétfői napján.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis önmaga 2015 decemberében felállított 56.67 másodperces idejét döntötte meg. A hétszeres nagymedencés világbajnok magyar sztár a világcsúcsért 10 ezer dolláros bónuszt kap.

Kevesebb, mint tíz perccel később már a 200 méter hát döntőjében kellett vízbe ugrania Hosszúnak, de itt sem talált legyőzőre, igaz, rendkívül szoros csatában 2:00.37 perces idővel, 28 századdal előzte meg az ausztrál Emily Seebohmot. Pillangóúszásban is Hosszú állhatott a dobogó felső fokára: 55.86 másodperces idővel nyerte a száz métert, több mint fél másodperccel csapott a célba az olasz Ilaria Bianchi előtt.

Kozma Dominik a 200 méteres gyorsúszás döntőjében volt érdekelt, s 1:41.03-as országos csúccsal győzött: Cseh László 2009-es 1:41.64 perces eddigi rekordját adta át a múltnak.

Világcsúcsot döntött Ranomi Kromowidjojo is: 22.93 másodperc alatt teljesítette az 50 gyorsot, ezzel Sarah Sjöström múlt szerdai 23.10-es idejét múlta felül a holland, aki Sjöström előtt jegyezte a rekordot. Érdekesség, hogy a 23 másodpercet úszott svéd is jobb volt saját moszkvai idejénél.

A világkupa-sorozat három részből áll, az első múlt szerdán Moszkvában kezdődött és szombaton Eindhovenben zárul. Szeptember végén Doha, Dubaj és Hongkong következik, november közepén pedig Pekingben, Tokióban és Szingapúrban rendeznek versenyeket. Az egyes etapok legjobbjait külön is díjazzák, valamint az összetett győztes nemenként 150 ezer dollárral gazdagodik. Egy szám győztese 1500 dollárt kap, a második 1000, a harmadik 500, a negyedik 400, az ötödik 300, a hatodik pedig 200 dollárt vihet haza.

Szerző
Frissítve: 2017.08.07. 22:38