sajtó;kormánypropaganda;

2017-08-09 08:01:00

Irányt szabtak a feladatoknak

Jó ideje figyelem, miként fogalmaz a sajtó és a benne megszólalók. Érvényt szereznek a vámkorlátozás tilalmának, ártalmatlanítanak a katasztrófavédők, a tárca nyitottsága biztosítható. Hogy a halálra gázolt gyalogos mi módon szerezhetett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, nem tudom, de sejtéseim azért vannak. Azt viszont kapiskálom, hogy a probléma megoldotta önmagát (?) és ez a folyamat nem „levéglegelt” (!), hiszen a cég vállalta a balesetek finanszírozását. Az információs társadalom születése fejleszti az emberi negativizációt, ám ez nem rendeződik meg, mert nincs hatásuk feléjük.

Hosszú évtizedeken át gyűjtöttem ezeket a „csodamondatokat”. Egészen addig, amíg azt gondoltam, hogy az újságírás/a sajtónyelv használata fontos. Sokáig ámultam-bámultam a kereskedelmi médiumok polgárpukkasztó bulvármédia „szolgáltatásán”. Aztán időlegesen/átmenetileg a közmédiát kerestem vigaszul. Ám csalódnom kellett: az egyoldalú, kormánypárti politikát népszerűsítő, szervilis platformokon nem találtam meg a politikai újságírás pluralizmusát. Éppen ellenkezőleg.

Hazánkban a sport az origó, minden más társadalmi érintettség ebből indul. A tízmilliárdokból épülő, ürességtől kongó stadionok, mint tudjuk, a egészségmegőrzés „fellegvárai”. Nem csoda, hogy a közmédiában is szinte minden a sportról szól. Ám mikor már csaknem elfeledtük Csisztu Zsuzsa egykori tornásznak az olimpia megnyitójáról szóló közvetítését - Nikosz Galllisz görög kosárlabdázó „nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot" - és más sportriporterek aranyköpéseit, ismét beindult a gépezet. Sete módon újraélednek a köztévé sztárjai, későbbi idoljai.

És ha már dicső kormányunk tagjai "irányt szabtak a feladatoknak", a közmédia úgy érzi, anyanyelvünkkel is buzgón sáfárkodhat. Riporterei, újságírói ilyenek mondanak, sőt írnak: a spalettán gazdag a kínálat a paletta helyett, a klasszikus úszók még a klasszisokat is lekörözik, KG Béla vérfertőzést (szifiliszt) kapott, holott csak vérmérgezés gyanúja vetődött fel az esetében, az ökumenikus ceremónia helyett – a narráció szerint – ökológikus istentiszteletet tartottak. A helységből a tűzoltók hozták ki a ház helyiségében ragadt lakókat.

És ezek után még csodálkozom, hogy Molnár Ferencről legfeljebb minden második hallgatóm tudott a kurzuson résztvevők közül. Caramel (akit egyébként kedvelek) viszont mindenki előtt ismert volt. Igen, ő a TV2 Megasztár második évfolyamának győztese. Hogy is érhetne föl hozzá a Pál utcai fiúk, a Játék a kastélyban és a Liliom szerzője! Annak a nemzedéknek a szemében legalábbis, ahol a tudásalapú/munkaalapú társadalom építését célozta meg a kormányzati akarat.