Ha a gyanútlan, információéhes polgár arra lenne kíváncsi, hogy mit is jelent az inflációs jelentésekben nap mint nap szereplő "bérnyomás", bizony pórul járhat. A google internetes hírkereső rendszer "vérnyomás"-ként érzékeli a fogalmat, amely merőben más, s leginkább akkor megy fel, ha valaki váratlanul szembesül a számlák magas összegével. Persze maga a "google" szó sem járna jobban, hiszen ez egy elírás eredménye, ugyanis a legmagasabb, névvel bíró számról, a 10 a századikonról, a "googol"-ról kapta nevét.
A bérnyomást viszont illik komolyan venni. Amíg a bruttó átlagkeresetek egy év alatt mintegy 15 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árak csak 2-vel. A munkaadók a különbséget "lenyelték", profitjuk egy részét beáldozván. Reménykednek, hogy a növekvő fogyasztás révén képesek lesznek valamicskét visszacsorgatni az elveszített hasznukból.
De ilyen taktikázásra csak a tőkeerős cégek képesek. A többiek pedig, engedelmeskedve a piac törvényeinek, a bérnyomásnak, már idén emelhetnek az áraikon. A küszöbön álló, fokozatosan tért nyerő, drágulási hullám előszelét már érzi is a pénzügyi stabilitásért felelős jegybank. Gyors iramban eltolták a 3 százalékos inflációs (a beavatkozásra okot adó) küszöböt további 1 százalékponttal, ami a megtakarítók számára igen rossz hír, hiszen így a jelenlegi 0,9 százalékos alapkamat még legalább másfél esztendeig érvényben maradhat. Ekkora hozamért továbbra sem érdemes bankbetétet nyitni.
Vagyis fogyasztani, költeni kell? Aligha. Vagy ha mégis, akkor is csak módjával. Egy a kényszeres fogyasztásról megjelent minapi felmérés szerint az alacsony jövedelmű amerikai családok a bevételeik közel felét olyan élvezeti cikkekre költik, amelyeket nem lenne muszáj megvenniük. Egy olyan társadalomban, ahol a többség elítéli a felesleges költekezést. A mi inflációnk emelkedését is a dohány és a szeszes italok generálják, amelyeknek fő fogyasztói ugyancsak az alacsony jövedelműek. Így lesz - József Attila-i hasonlattal élve - "aki szegény, az a legszegényebb".
