– Őseink forognak a sírjukban, hisz a két kezükkel építették drága templomunkat, amit most épp a helyi lelkész akar megbecsteleníteni, a presbitériummal a háta mögött – mondja egy nyolcvan év körüli néni Cserépfalun, a művelődési házban. Tizenkét asszonnyal nézek farkasszemet: azért hívtak ide, mert szerintük már csak a nyilvánosság ereje akadályozhatja meg a pokoli beruházást. Tisztes távolból a polgármester és az alpolgármester is megfigyeli a beszélgetést: az önkormányzatnak nincs ugyan köze a templom átalakításához, nem ők nyerték a pályázatot, nem is ők döntöttek róla, de ha a falu egy része felháborodik és újságíróért kiált, akkor nekik is ott a helyük a rögtönzött fórumon – mondták.
– Eleink még ezren is voltak egy-egy istentiszteleten, nem véletlenül miénk a megye egyik legnagyobb temploma. Mára csak kevesen járnak ide, így szinte véletlenül tudtuk meg, milyen átalakításokra készülnek, mert csak az egyik igehirdetés előtt mondták el a jelenlévőknek. Ettől már az is hasznosabb lett volna, ha bemondják a „hangosba”, hogy budi lesz a templomban – fakadt ki egyikük. Hozzátette: csalódottak, mert a gyülekezet által megválasztott presbiterek asszisztáltak a döntéshez, ahelyett hogy megkérdezték volna, mit akar a nép.
A hír kiszivárgása után néhány aktívabb idős asszony rögvest petíciót indított az épület átalakítása ellen kampányolva, s rövid időn belül össze is gyűjtöttek közel háromszáz aláírást. A tiltakozó jegyzéket át akarták adni a cserépfalui lelkipásztornak, ám az nem vette át az íveket. Arra hivatkozott: nem akar megismerni olyan személyes adatokat, amelyek később befolyásolnák őt a helyiekkel kapcsolatos viszonyrendszerben. Vagyis: nem akarja tudni, ki ellenzi az átalakítást, nehogy gyarló módon esetleg negatív gondolatok támadjanak benne az illetővel szemben. Az ellenzők ezért levelet írtak a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének, arra kérve, hallgassa meg panaszaikat. Ez egy rendkívüli gyűlésen meg is történt: az egyház képviseltében Dudás Ferenc esperes igyekezett lecsillapítani a kedélyeket, arra hivatkozva, hogy ma már számos példa van a templomok ilyen jellegű korszerűsítésére, s ha nem ragadják meg a pályázati pénzek kínálta alkalmat, úgy a gyülekezet önerőből nem tudja felújítani a lassan 120 éves templomot.
– Értsék meg, hogy nem a felújítással van baj, hanem azzal, hogy megszentségtelenítik azt a szent helyet, amelyet apáink, anyáink, nagyapáink és nagyanyáink a saját két kezükkel építettek. Minek egy teakonyha a templomba? Tán majd rántott húst sütnek, amíg mellettük a lelkész prédikál? És miért nem az udvaron építenek budit, ha már mindenáron akarnak – méltatlankodott az egyik aláíró. Hozzátette: azzal sem értenek egyet, hogy a tervek szerint üvegfallal leválasztanák a templombelső egy részét azért, hogy spóroljanak a fűtésdíjon, illetve hogy ifjúsági foglakozásokat tarthassanak az osztott térben.
Csendes Péter polgármester igyekezett lecsillapítani az indulatokat. Szavai szerint az egyház korábban már tájékoztatta az önkormányzatot a terveiről, s úgy tudják, minden szakhatóság – még az örökségvédelmi hivatal is – megadta az engedélyt az átalakításhoz. A vécé ráadásul nem a templom nagy belső termében lenne, hanem a karzatfeljáró alatt: itt már most is van egy leválasztott helyiség, ami jelenleg afféle sufniként működik. A polgármester szerint néhány helybéli épp azért nem járt eddig templomba, mert idős kora miatt vizelet-visszatartási problémái vannak – egy gyorsan elérhető vécé ezen is segítene. Erre az asszonyok felhördültek, s azt mondták, ha száz évig senkinek nem volt ilyen gondja, miért éppen most lenne. – Márpedig ez az átalakítás nem valósul meg, ha kell, gyalog felmegyek miatta Pestre. Kérhetnénk segítséget Balog minisztertől is, elvégre az édesapja sokáig Cserépfalun szolgálta az egyházat – mondta az aláírásgyűjtők szószólója.
Később találkozom Szilágyi Zoltán lelkipásztorral, aki azzal kezdi mondandóját, hogy számára a jézusi igazság és az Istennel való kapcsolat a legfontosabb, minden más sokad rangú, célja pedig az, hogy a falu eljusson az élet teljességéhez.
Szervezeti kérdésekben nem a világi, hanem az egyházi törvények a mérvadók, a templom átalakítása kapcsán pedig ezeket messzemenően betartották. Nem egyedül döntött, hanem a 13 tagú presbiteri testület tagjai közösen határoztak a beruházásról. – Hat éve kerültem ide, azóta folyamatosan építkezünk, a szó minden értelmében.
Nem volt cédulás közvéleménykutatás, amikor egy romos épületet lebontottunk, s helyére újat építettünk, de akkor sem, mikor cserepet cseréltünk a parókián, s leköveztettük az udvart. Nem a lelkipásztor kényelmére, hanem azért, mert az Istennek szentelt épületeknek a falu legszebbjeinek kell lenniük – mondta Szilágyi Zoltán.
Fogy a lakosság, egyre kevesebben járnak templomba, ő pedig a közösség újjáépítését határozta el, amihez több fiatalt szeretne bevonni. Ifjúsági foglalkozásokat, beszélgetéseket tartanak a templomban, jogos igény, hogy ilyenkor legyen egy vécé, s egy kicsi konyha is, ahol egy teát el lehet készíteni vagy egy poharat elmosni. De a hangszigetelt üvegfallal elválasztott terek arra is lehetőséget adnak majd, hogy amíg a lelkipásztor a szülőkkel beszélget, a gyerekeikre az üvegfal mögött vigyázzon valaki – tette hozzá.
Szilágyi Zoltán szerint a beruházás hamarosan indul, ember azt már nem állíthatja meg. Egy már megnyert, húszmillió forintos, a közösségi aktivitás növelésére kiírt pályázatot azonban visszamondanak. A vécé miatt elmérgesedett légkörben ugyanis nem látnak esélyt arra, hogy a falu lakói kellő számban részt vegyenek e programokon.