Külföldi támogatás

A magyar kormány jelentős összegekkel támogatja a határon túli magyar szervezeteket. Természetesen merő hazafiságból. Ugyanakkor Orbánék nemzetközi szinten is nagy vihart kavart, civil szervezetek elleni hadjárata - mint arra Del Medico Imre is rámutatott "Előbb mérlegelni" című hozzászólásában - nagyon könnyen visszafelé sülhet el. A románok, szlovákok sem mennek a szomszédba egy kis nacionalizmusért, és mint ahogyan Orbánék kijelenthetik, hogy egy idegen ország nem avatkozhat a belügyeikbe, jogosan kifogásolhatják a romániai civil szervezetek más országokból történő finanszírozását. Mindennek a romániai magyar szervezetek látják a kárát. Ezért értek messzemenően egyet Del Medico Imrével, amikor figyelmezteti a kormányt: jobb lesz óvatosnak lenni. Előbb mérlegelni kellene, utána cselekedni. De bármennyire igaza is van Del Medicónak, Orbánék képtelenek erre, mivel a megfontoltság nem az erényük.

Simicska pillantása

Fecsegő csend után lépett megint a Simicska–Orbán háborúban az egykori Fidesz-testvér. Simicska Lajos egyik cége korábbi önmagát jelentené fel, így hoznák kínos helyzetbe az oligarcha árulóvá lett bizalmasát, a Fideszt ma a Mészáros sajtóbirodalomban szolgáló Liszkay Gábort, vele a kormánypártot. Nem találják ugyanis a 2010-es kampányt szervező cég, a Liszkay vezette Hír Tv Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. Fidesznek küldött számláit a plakátköltségekről. Gyanúja ez a tiltott pártfinanszírozásnak és adócsalásnak.

A Fidesz hallgat. Pedig, ha nincsenek számlák, azt Simicskának tudnia kell. Ott volt. Ha, mint mondja, „csakis” mint opciós joggal bíró kisebbségi tulajdonos, akinek nem volt beleszólása az ügyekbe. Talán akad, aki ezt elhiszi arról az emberről, aki nyolc év kemény ellenzéki építkezés után egy anyagilag stabil pártot juttatott ismét hatalomra. Egy megroggyant baloldallal szemben, amelynek haloványságáról legalább annyira tehetett saját kormánya, mint a pénzt szóró jó barát, a gazdasági zseni "politikai zsenije", Orbán Viktor.

Ha valaki 2002-ben nem hallotta meg a bukásában vérig sértett Orbán hangját („a haza nem lehet ellenzékben”) és nem látta a kettős hatalom polgári körös kiépülését, 2006-ig még azt gondolhatta, hogy a Fidesz tartja magát a kétpárti politikai váltógazdaság nyugati hagyományaihoz. Gyurcsány Ferenc (MSZP) 2006-os, Orbánt a tévévitában lemosó győzelme után ezt már nem gondolhatta, a 2009-es kötcsei beszédet olvasva pedig szinte biztos lehetett benne, lezárult a rendszerváltás első korszaka. 2010-ben meg is kezdődött a centrális erőtér, az egypártrendszer totális kiépítése, a dadogó parlamentarizmus beszántása. Talán egyszer fény derül arra is, a Fidesz-MSZP „mutyik”, amelyek a letűnt politikai váltógazdaság pártfinanszírozási lenyomatai voltak, mekkora szerepet játszottak Gyurcsány megbuktatásában, s hogy ki mikor ébredt rá a baloldalon, ha ráébredt egyáltalán: ennek a világnak befellegzett.

Hogy mit gondol erről Simicska, nem tudjuk. Csak annyit látunk, hogy a másodszori kétharmados mindenhatóság eufóriájában a kormányfő elszállt, ez pedig nagyon nem tetszett a pénzügyi mágusnak. 2014 tavaszán elhangozhatott a soha nem cáfolt mondat az oligarcha szájából: „nem azért bontottunk le egy diktatúrát, hogy felépítsünk helyette egy másikat.” Elhangzott vagy sem, mindegy, jelképként csak erősíti, hogy Simicska nem ellenfele, hanem elszánt ellensége lett Orbánnak.

Az oligarchát komolyan kell venni, s azt gondoljuk, a kormányfő nagyon is komolyan veszi. Nemcsak körbebástyázott, rendszerellenes médiabirodalma, hanem halálos elszántsága miatt, hogy egykori barátja bukott arcára tekinthessen. Orbán nem fél senkitől, ettől a szempártól viszont retteg. Simicska elkötelezte magát. Sajtója Vona Gábor Jobbik-elnököt mint Orbán egyetlen potens kihívóját mutatja fel. Nem biztos, hogy nagy tétet tenne a középre húzott nemzeti radikálisok győzelmére, de arra alighanem igen, hogy 2018-ban patthelyzet alakulhat ki a Fidesz, a Jobbik és a baloldali pártok között. Ami egy megvető szempillantásra - már és még - éppen elég.

Szerző

Simicska pillantása

Fecsegő csend után lépett megint a Simicska–Orbán háborúban az egykori Fidesz-testvér. Simicska Lajos egyik cége korábbi önmagát jelentené fel, így hoznák kínos helyzetbe az oligarcha árulóvá lett bizalmasát, a Fideszt ma a Mészáros sajtóbirodalomban szolgáló Liszkay Gábort, vele a kormánypártot. Nem találják ugyanis a 2010-es kampányt szervező cég, a Liszkay vezette Hír Tv Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. Fidesznek küldött számláit a plakátköltségekről. Gyanúja ez a tiltott pártfinanszírozásnak és adócsalásnak.

A Fidesz hallgat. Pedig, ha nincsenek számlák, azt Simicskának tudnia kell. Ott volt. Ha, mint mondja, „csakis” mint opciós joggal bíró kisebbségi tulajdonos, akinek nem volt beleszólása az ügyekbe. Talán akad, aki ezt elhiszi arról az emberről, aki nyolc év kemény ellenzéki építkezés után egy anyagilag stabil pártot juttatott ismét hatalomra. Egy megroggyant baloldallal szemben, amelynek haloványságáról legalább annyira tehetett saját kormánya, mint a pénzt szóró jó barát, a gazdasági zseni "politikai zsenije", Orbán Viktor.

Ha valaki 2002-ben nem hallotta meg a bukásában vérig sértett Orbán hangját („a haza nem lehet ellenzékben”) és nem látta a kettős hatalom polgári körös kiépülését, 2006-ig még azt gondolhatta, hogy a Fidesz tartja magát a kétpárti politikai váltógazdaság nyugati hagyományaihoz. Gyurcsány Ferenc (MSZP) 2006-os, Orbánt a tévévitában lemosó győzelme után ezt már nem gondolhatta, a 2009-es kötcsei beszédet olvasva pedig szinte biztos lehetett benne, lezárult a rendszerváltás első korszaka. 2010-ben meg is kezdődött a centrális erőtér, az egypártrendszer totális kiépítése, a dadogó parlamentarizmus beszántása. Talán egyszer fény derül arra is, a Fidesz-MSZP „mutyik”, amelyek a letűnt politikai váltógazdaság pártfinanszírozási lenyomatai voltak, mekkora szerepet játszottak Gyurcsány megbuktatásában, s hogy ki mikor ébredt rá a baloldalon, ha ráébredt egyáltalán: ennek a világnak befellegzett.

Hogy mit gondol erről Simicska, nem tudjuk. Csak annyit látunk, hogy a másodszori kétharmados mindenhatóság eufóriájában a kormányfő elszállt, ez pedig nagyon nem tetszett a pénzügyi mágusnak. 2014 tavaszán elhangozhatott a soha nem cáfolt mondat az oligarcha szájából: „nem azért bontottunk le egy diktatúrát, hogy felépítsünk helyette egy másikat.” Elhangzott vagy sem, mindegy, jelképként csak erősíti, hogy Simicska nem ellenfele, hanem elszánt ellensége lett Orbánnak.

Az oligarchát komolyan kell venni, s azt gondoljuk, a kormányfő nagyon is komolyan veszi. Nemcsak körbebástyázott, rendszerellenes médiabirodalma, hanem halálos elszántsága miatt, hogy egykori barátja bukott arcára tekinthessen. Orbán nem fél senkitől, ettől a szempártól viszont retteg. Simicska elkötelezte magát. Sajtója Vona Gábor Jobbik-elnököt mint Orbán egyetlen potens kihívóját mutatja fel. Nem biztos, hogy nagy tétet tenne a középre húzott nemzeti radikálisok győzelmére, de arra alighanem igen, hogy 2018-ban patthelyzet alakulhat ki a Fidesz, a Jobbik és a baloldali pártok között. Ami egy megvető szempillantásra - már és még - éppen elég.

Szerző