időjárás;hőség;hőségriasztás;

2017-08-11 10:22:00

Hőség - Maradt a harmadfokú riasztás

Továbbra is országszerte tartós hőségre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat; a fővárosban és öt megyében harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. A nyugati országrészben többfelé a zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adtak ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére péntekre is a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést adták ki. Szintén a hőség miatt Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében másodfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták: lassanként kezd visszaszorulni a meleg délkelet felé; ekkor a Nyugat-Dunántúlon már 25 Celsius-fok alá csökken a napi átlaghőmérséklet, míg másutt marad a 27-29 fokos középérték. Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet általában 32-38 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken csupán 29, 30 fok valószínű. Késő estére 22-30 fok közé hűl le a levegő. Kiemelték továbbá, hogy napközben a Dunántúlon több helyen lehetnek zivatarok, sőt, heves zivatarok is, melyeket jégeső, viharos (akár 80-100 kilométer/órás) széllökések és intenzív csapadék kísérhet. A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Az Időkép előrejelzése szerint szombaton eleinte a Dunántúlon és északon alakulhat ki eső, zápor, majd késő délutántól dél felől délen és az Alföldön várható egyre többfelé zápor, zivatar. A Dunántúlon és a középső tájakon megerősödik az északnyugati szél, egy-egy viharos lökés is lehet. Keleten, északkeleten még 30-33, máshol 22-29 fok várható napközben. 

Vasárnap kezdetben a keleti országrészben számíthatunk eső, záporokra, nyugat felől viszont felszakadozik a felhőzet. A szeles időben 21-28 fok valószínű.

Hétfőtől naposabb, szárazabb idő jön. Időnként megjelenhetnek ugyan gomolyfelhők az égen, de csapadék nem várható. Hétfőn keleten még élénk lesz az északias szél. Éjszakánként felfrissül a levegő, napközben hétfőn 25-29, kedden 27-31 fokra készülhetünk.