hulladék;oktatás;Kaposvár;szegregáció;romák;

Nem indul romaosztály Kaposváron

Jelen állás szerint hiába próbálta egy alapítvány bevonásával kijátszani a jogerős bírósági ítéletet a Kaposvári városvezetés, s a szentjakabi romatelep elsős gyerekeit továbbra is szegregált osztályba irányítani, az iskolát szeptemberben kezdő kicsik a bírósági verdiktnek megfelelően a város többi intézményébe szétosztva kezdhetik meg alapfokú tanulmányaikat.

Mint arról a Népszava már beszámolt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem engedélyezte, hogy a kifutó módszerrel bezárásra ítélt Pécsi utcai iskolában indíthasson elsős osztályt a Mikrokozmosz Alapítvány, melynek július végén rendkívüli közgyűlésen – a DK-s Kováts Imre kivételével – 7,2 millió forintot szavazott meg a kaposvári közgyűlés. A minisztériumi tiltást követően szóba került, hogy egy nem állami intézményben induljon el az oktatás, a hírek a Kaposvári Egyetem egyik épületéről szóltak. Úgy tűnik azonban, ez a megoldás sem működőképes, s a húsz érintett romatelepi gyerek a Kodály Zoltán iskola tagintézményeibe jár majd szeptembertől.

Legalábbis ez derült ki – ahogy a helyi hírblog, a Kapost.hu megírta – a Klubrádió egyik műsorából, melyben idézték Szita Károly polgármestert, aki „úgy tudja, nem indul első osztály a Pécsi utcai általános iskolában, és nincs tudomása arról sem, hogy máshol indulna”. A műsorvezető szerint Kecskés Miklós, az alapítvány kuratóriumi tagja – egyben az Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központjának intézményfejlesztési referense – ehhez hozzátette, augusztus 15. után, vagyis alig két héttel az tanévkezdés előtt értesítik az érintett családokat, hogy gyermekeik azokba az iskolákba járnak majd, ahová eredendően beíratták őket.

Az önkormányzattal szemben a szegregációs ügyben pernyertes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány tehát elérte a célját, más kérdés, hogy egyelőre az érintett családok sem örülnek a változásnak: nem tudják ugyanis, hogyan jutnak el gyermekeik a város más részein található tagintézményekbe. Az is kérdés, mi lesz a sorsa a Mikrokozmosznak megítélt 7,2 millió forintnak, hiszen eredeti terveihez nem tudja felhasználni a pénzt az alapítvány.