Almamelléki abszurd

Publikálás dátuma
2017.08.15 07:46
Fotók: Tóth László
Negyven éve forgott a cenzúra által átvágatott Kihajolni veszélyes című Zsombolyai-klasszikus Almamelléken. A film újravetítésével a megszűnő kisvasutakra is emlékeztek az egykori alkotók.

Filmtörténeti eseményt szerveztek szombaton Almamelléken és Sasréten. Nem szégyen, ha elsőre az ugrik be az olvasónak, hogy „vajon miért” éppen itt, e sorok írója is az esemény kapcsán fedezte fel igazából magának Zsombolyai János Kihajolni veszélyes című szatíráját. Amikor az esemény kapcsán újra néztem, be kell, hogy valljam, sokkal inkább lenyűgözött, mint korábban valaha. Talán azért, mert olyan korban élünk, hogy érzékenyebb, koromnál fogva pedig érettebb lettem a film rendszerkritikai finomságainak a befogadásához. A Kihajolni veszélyest a hatalom annak idején nem is szerette, a nézők viszont igen. Illetve 1978-ban Montrealban a zsűri nagydíját is elnyerte.

De ami miatt most újra szóba került: pontosan negyven évvel ezelőtt forgatták a filmet Almamellék vasútállomásán. A film helyi rajongói és tisztelői pedig megemlékeztek erről. Kisvasúttal, a film vetítésével és Szikora János főszereplő élménybeszámolójával. Igazi, szívből jövő rajongás övezte a filmet és annak főszereplőjét. A Sasréti erdei iskolában tartott vetítés utáni beszélgetésre még két helyi, annak idején statisztaként feltűnő szereplő is eljött, egyikük egyébként jelenleg Almamellék polgármestere. Külön érdekesség, hogy a helyiek számára mennyire fontos, hogy ott forgott le egy magyar film.

Ami a műnek a világ mozgóképtörténetében betöltött szerepét illeti, sokan A kengurut tartják Zsombolyai János legfontosabb filmjének, aki egy interjújában elárulta, ő maga a különösen hosszú snittekben rögzített Kihajolni veszélyest tartotta annak. Ami viszont a két filmben közös, hogy a rendező egyik esetben sem tudta leforgatni az eredetileg tervezett befejezést.

A Simonffy András Tartályvonat Pest felől című rádiójátékából adaptált mozifilm középpontjában egy Ferencz Károly (őt alakítja Szikora János) nevű fiatalember áll, akit Pesttől nem messze egy isten háta mögötti állomáson leszállítják a vonatról, mert se pénze, se jegye nincs. Miközben ott vesztegel (mert azért nem lehet, csak úgy büntetlenül bliccelni), megismeri az itt lévő embereket és az életüket behálózó hierarchiát. A Tomanek Nándor alakította állomásfőnököt, a Bodrogi Gyula forgalmistáját és a Kiss Mari által játszott, mindenesnek gondolt, de valójában csak a kávéfőzéshez értő pénztárosnőt.

Persze, a helyiek is megfordulnak az állomáson, például a fiát Chicagóból (természetesen hiába) váró idős nő, illetve az elkapott disszidens, akit ide száműztek a vigyázó szemek elől. Egyszóval a teljes szocialista társadalmi abszurd felvonul ezen a kis állomáson. Már az első jelentekben kézzelfogható az éles szatirikus hangnem, amikor önszorgalmi káderségből az állomásfőnök (Tomanek úgy alakított zseniálisát, hogy Parkinson kórtól szenvedett) igyekszik manipulálni mindent és mindenkit – több-kevesebb sikerrel. Gyilkos kritika a film, mely végül egy vonatszerencsétlenséggel zárul. A rendszer halálra van ítélve.

– Az eredeti befejezés az lett volna, hogy mindent totálisan a fiú, azaz az én nyakamba varrnak – árulta el Szikora János. Ez azonban az akkori cenzúrán nem ment át, úgy érezték, hogy az összeomló szocialista rendszer hibaiért egy ártatlan generáció, a fiatalság vinné el a balhét. Így készült el végül a Híradó-bejátszás verzió, melyben több mindenkit felsorolnak, mint a vonatkatasztrófa felelőseit. A Népszavának Szikora elárulta: Zsombolyai nem volt túlságosan elkeseredve, mert úgy gondolta, hogy a nézőknek megvan a kellő intelligenciája ahhoz, hogy így is megértsék a történet mögött meghúzódó gondolatiságot. A főszereplő szerint az sokkal jobban idegesítette Zsombolyait, hogy például a vonatok ütközését semmilyen szinten nem tudta megmutatni, el kellett intézni egy füstpatronnal.

– Nézői szinten nagy siker volt a film, annak ellenére, hogy forgalmazói szinten inkább elhallgatták, mintsem népszerűsítették. Akik látták azoknak komoly, erős üzenet volt – húzta alá Szikora. Szikora János – aki jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója – lapunk kérdésére elismerte, hogy akkoriban megfordult a fejében, hogy színész legyen. Ahogy fogalmaz, azonban teljesen más életmódot kíván meg egy filmszínész és egy színházi aktor élete. Az előbbi játékban mindig benne volt – már ha valaki felkérte – , utóbbit nem vállalta volna. Arra a kérdésre pedig, hogy rendezőként mit tanult Zsombolyaitól, azonnal rávágta: a folyamatos figyelmet a színészek irányában, a folyamatos kontroll fontosságát. Ahogy Szikora visszaemlékszik, a Kihajolni veszélyes forgatása során ő is néha „elárvult”, de Zsombi mindig önbizalmat öntött belé a totális szétesés előtt.

Megszűnő kisvasutak
A filmes megemlékezés helytörténeti jelentőséggel bír: a Kaposvár-Szigetvár vasútvonalat (mely 1900-ban indult) 1976. december 31-én megszüntették, miután a filmet az állomáson leforgatták, még a síneket is felszedték. A Kihajolni veszélyesben egyébként kisebb szerepet alakító kisvasút még a mai napig aktív, el lehet vele döcögni Almamellékről Sasrétre. Az állomás Almamelléken szép állapotban van, a filmtörténeti eseményen Szikora felajánlotta a forgatásról megmaradt relikviáit és ebből egy Kihajolni veszélyes sarkot alakítanak majd ki az állomáson. (Nem mellékesen: A zselici vasút nyomában címmel pedig idén kiállítás nyílt Kaposváron a bezárt vonalról.)

Infó:

Rendező: Zsombolyai János

Főszereplő: Szikora János

Szereplők: Tomanek Nándor, Bodrogi Gyula, Kiss Mari

Gyártás éve: 1977

Behódolók és hódoltatók

Publikálás dátuma
2019.02.21 21:03

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Ritka szerencse, hogy olyan könyv kerül a kezükbe, amely olvastatja magát. Még ritkább, ha a könyv annyira fellelkesíti az olvasót, hogy az a befejezése után elölről kezdi az egészet. Spiró György a saját bevallása szerint ritkán dicsér, pláne a szerző jelenlétében, ám szerda este az Írók Boltjában ezt tette: már másodszorra jár Murányi Gábor újságíró, történész könyvének a végén. A sajtó szövedéke című, a Kronosz Kiadó gondozásában megjelent kötet huszadik századi sajtóhistóriákat idéz meg az 1920-as évektől napjainkig, Murányi Gábor harmincéves munkájának a gyümölcse. – Részben annak a története, hogy minden korszakban önként, dalolva vagy kényszerből bőven akadtak olyan újságírók, akik behódoltak az aktuális rendszernek – mondta Murányi Gábor a könyvbemutatón. Murányi nemcsak a sajtóarchívumok aranybányáit kutatta, hanem a levéltárakban annak is utáni járt, kik voltak a hódoltatók, és a sajtó olykor kevésbé ismert hőseit, szemtanúit, a sorok közötti írás gyakran álneves szerzőit is felkereste. A történészi szemléletet, a tények szenvedélyes szeretetét helyezte előtérbe – méltatta Spiró a szerzőt. A sajtó szövedéke rendkívül csábítóan kezdődik: megidézi a Horthy-rendszer sajtóját, mit és hogyan írtak Sztálin születésnapjáról, halálának „megünnepléséről” vagy Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjáról. – Az ember hajlamos arra, hogy elődei disznóságait iróniával, gúnnyal szemlélje, de ennek a könyvek a közepe táján elkezdenek sorjázni a pozitív hősök, szerethető figurák – tette hozzá Spiró György. Murányi Gábor tizenhat és fél évig volt a Magyar Nemzet újságírója, hőseinek, történeteinek egy részét ennek a viharos sorsú lapnak a múltjából idézi meg. Ilyen például Sibelka-Perleberg Arthur, aki inkognitóját mindvégig megőrizve, Tempefői, illetve Lénárd János álnéven publikált az 1940-es években. II. Bajor Lajosról írt egész oldalas cikket Őrült vagy cézár? címmel úgy, hogy abban bárki ráismertetett Hitlerre. A náci diktátort Weninger Antal (aki legtöbb írását Bánfalvy Szilárd néven jegyezte) is a tollhegyére tűzte: „A paranoiás sokszor éveken, évtizedeken át vezető szerepet játszhat (…), mindenkor logikus, olyakor imponálón éles gondolkodásúnak látszik” – olvasható a paranoiásokról írt orvosi szakcikkében. A sajtó szövedékében olvashatunk a „leülő emberekről” is, akik sajtóperek idején vállalták a börtönt a beperelt cikkek szerzőit óvva, továbbá a Népszava legendás cikkéről, amely „mélységes megrendeléssel” tudósított Sztálin betegségéről, újságok megpuccsolásáról, megszüntetéséről és összevonásáról, előfizetői listák ellopásáról, is. Spiró György szerint akár az 1930-as, akár az 1960-as évek újságait lapozzuk fel, ugyanolyan mondatokra bukkanhatunk, mint a mai magyar sajtóban. − Ez annyira nem jó, de mindenesetre azt mutatja, hogy Magyarország folytonos, nem megy sehová – mondta az író.  

Lehet jelentkezni a tao-pénzekért

Publikálás dátuma
2019.02.21 19:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mától lehet beadni az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásra vonatkozó igénybejelentést - jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) weboldalán. A tao január 1-i megszüntetése után a tavalyi adóösszegnek megfelelő 37,5 milliárd forint elosztásáról a minisztérium által kijelölt kulturális grémium dönt. Az igénybejelentéseket a színház- és táncművészeti kategóriákban a beérkezéstől számított 30 napon belül, a zeneművészeti kategóriában a Nemzeti Komolyzenei Stratégia elfogadását követően bírálják el.
Szerző
Témák
TAO