Atlétikai vb;Baji Balázs;Márton Anita;Békéscsabai Atlétikai Club;

2017-08-15 07:53:00

Magyar csoda Békéscsabáról

A londoni atlétikai vb-n a magyar küldöttségből többen kiemelkedő eredményt értek el, két békéscsabai versenyző pedig érmet is szerzett. Régen volt már példa ekkora sikerre.

A kiutazó magyar csapatból három sportolót a Békéscsabai Atlétikai Club adott, nevezetesen Kovács Barbarát, Márton Anitát és Baji Balázst. Közülük ketten, Márton Anita és Baji éremmel térhetett haza tegnap délután. Baji a 110 méteres gátfutás döntőjébe kerüléssel is csodát vitt véghez, hiszen 34 éve szerepelt utoljára fináléban magyar futó, ott azonban kihozta magából a maximumot, s bronzérmet szerzett. Klubtársával, Márton Anitával szemben pedig alapvetően is nagy volt az elvárás, miután a súlylökő tavaly harmadik lett a riói olimpián.

Atlétáitól a kék-fehér klub előzőlegesen azt várta, hogy Kovács 20 km-es gyaloglásban a mezőny első felében végezzen, s egyéni csúcsot döntsön, míg a gátfutótól döntőt, Márton Anitától korábbi sikerei miatt pedig érmet remélt az egyesület - árulta el lapunk megkeresésére Tóth Sándor, a békéscsabai klub ügyvezető igazgatója.

“Nagy öröm számunkra, hogy sportolóink ilyen remekül szerepeltek, nehéz szavakat találni erre az egészre, illetve Balázs és Anita éremszerzésére” - kezdte értékelését a vezető. “Balázzsal és Barbarával 12-13 éves koruk óta foglalkozunk, de Anita is több mint 10 évet töltött már eddig nálunk, kisebb megszakítással, míg Szegeden edzett egy évet. Mindhárom versenyző kötődik a klubhoz. Tisztelik a békéscsabai egyesületet, és tisztelik, illetve nagyon szeretik egymást is. Városunk is nagyon megtiszteli őket, az elmúlt évben külön kitüntetést kaptak, hiszen az egész városnak fontosak ők” - folytatta az ügyvezető, aki egyben mesteredző is.

Márton Anita múlt heti éremszerzése után lapunknak is kifejtette nyilatkozatában, sokat köszönhetnek klubjuknak, mivel a kis egyesület családias hangulatban működik. Tóth Sándor megerősítette mindezt, aki ügyvezető igazgatóként, Czeglédi Katalin pedig marketing vezetőként 35 éve áll a békéscsabai atlétika szolgálatában. “Azóta minden évben vannak nálunk olyan események, amelyek az összetartásukat erősítik. Ajándékozás, év végi ünnepségek, közös születésnap és névnap ünneplése. Edzéseken, bemutatókon is mindenki részt szokott venni, a fiatalok pedig érdeklődnek, ez is formálja közösségünket, de őszintén szólva nehéz megfogalmazni, mitől válik ez igazán családiassá” - nyilatkozta az ügyvezető.

A közösségi összetartást az is mutatja, hogy a tavalyi riói olimpia alkalmával edzők, szakvezetők és ifjú sportolók együtt kísérték figyelemmel a versenyeket, és szurkolásukról videót, fotót küldtek a kintieknek, ezzel is támogatva őket.

Idén a késői kezdési időpont miatt (Márton és Baji döntője is 22 óra után ért véget) a fiatalok ugyan nem, de a vezetők és a felkészítők ismét közösen figyelték az érmeseket.

“Ünneplés is lesz természetesen. Budapestre utaztunk, a repülőtéren virágcsokrokkal köszöntöttük hazatérő atlétáinkat. Kell egy külön időpontot is keresnünk a méltó köszöntésükre, ezt azonban szeptemberre halasztjuk a Gyémánt Ligák és az Universiade, illetve egyéb bajnokságok miatt. A következő hónap közepén viszont a városvezetéssel együtt nagyobb ünnepséget is tartunk bajnokaink számára” - tette hozzá Tóth.

S ha már bajnokok, a Magyar Atlétikai Szövetség is okkal lehet boldog, hiszen utoljára 2003-ban tért haza két éremmel magyar csapat a vb-ről.

„A szövetség rendkívül elégedett. A 16 kiutazó versenyzőből 8-an végeztek a legjobb 16 hely valamelyikén, s ketten érmet hoztak, ami egészen fantasztikus” - mondta a Népszavának Gyulai Márton, a szövetség főtitkára. „Rendkívül örülünk, a sok helyezés azt mutatja, hogy széles a bázis, amiből meríteni tudunk, a legjobbak között vannak sportolóink”- tette hozzá az elnökségi tag.

Baji Balázsra és Márton Anitára kitérve a főtitkár elmondta, példaértékű, ahogy a békéscsabai klubbal kapcsolatban állnak az atléták. „A szövetségben elindult egy olyan munka, amelynek első két csillagaik ők, egy új korszak hírnökei. A békéscsabai klub is minden támogatást megadott ahhoz, hogy elérjék ezeket az eredményeket, továbbá szeretetet, figyelmet és törődést is” - mondta Gyulai, aki reagált arra is, miszerint Magyarország érdeklődik a 2023-as atlétikai vb rendezésével kapcsolatban. „Egyelőre ez még csak egy párbeszéd, 2020 után más pályázati rendszer lesz ugyanis, ez azonban még nem ismert. A szövetség jelezte, kíváncsi lenne majd az új feltételekre. Ennyi történt mindössze, most azonban a londoni vb sikereinek örülünk elsődlegesen.”