MTI;Botka;Szabó Bálint;

Apa, kezdődik! - Egyre durvábban kóstolgatják Botkát

Szabó Bálint jogász szerint Botka László szegedi szocialista polgármester hivatali vesztegetés gyanújába keveredett, rendőri vezetőket vesztegethetett meg - adta ki a felmelegített sztoriról szóló hírt nagy buzgón a még mindig Magyar Távirati Irodának nevezett valami. 

Azt írják: 

Szabó Bálint kedden a Tisza-parti városban, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Botka László a hivatali helyzetével visszaélve, a város pénzéből helyi és megyei rendőri vezetőket korrumpálhatott. Emlékeztetett arra, a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt már bírósági eljárás folyik. A Likvid Kontroll Kft. vezetője szerint az önkormányzat vezetői értekezletén személy szerint Botka László döntött arról, hogy kik tartozzanak abba a kiválasztott körbe, akik bárhol és bármikor ingyen parkolhatnak Szegeden. Hozzátette: ezek között volt a városi rendőrkapitány és a megyei rendőrfőkapitány személyes használatú autója is. Szabó Bálint azt mondta: választ vár arra, hogy van-e összefüggés a rendőri vezetők által kapott anyagi juttatás és a között, hogy beosztottjaik két éven keresztül ültek a nyomozás iratain, intézkedések sorát elmulasztva. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított, az érdemi kihallgatások kedd délután el is kezdődnek - tudatta a jogász. Elmondta, az ügy miatt bejelentést tett a belügyminiszternél is, mert álláspontja szerint az intézkedések elmulasztása alkalmas volt arra, hogy megrengesse a szegedi nyomozószervekbe vetett közbizalmat.

Olvasnivaló: A korábban már nyilvánosságra hozott lista szerint az elmúlt években jóval több fideszes önkormányzati és országgyűlési képviselő kapott bérletet, mint szocialista - írtuk még áprilisban A Fidesz ráparkolna Botkára c. cikkünkben.

és:

Kalandos politikai pálya Vas megyéből: kicsoda Szabó Bálint?

Reagált az MSZP
Egy 1996 óta működő gyakorlat szerint Szeged életének néhány fontos szereplője, például parlamenti és önkormányzati képviselők munkavégzésükhöz ingyenes parkolási lehetőséget kapnak a parkolási cégtől - írja közleményében az MSZP. Ez a gyakorlat a fideszes városvezetés idején is működött. A cég vezetőjének 50 millió forintig joga van közgyűlési jóváhagyás nélkül döntéseket hozni. Az évente pár tucat darab ingyenes parkolási lehetőség értéke ennek töredéke.
Az utóbbi években ingyenes városi parkolási lehetőséghez jutottak közül többen sorolhatók a Fideszhez, mint az ellenzékhez. Ez nem akadályozza meg a Fideszt és az általa felbérelt álügyvédet, Szabó Bálintot abban, hogy mondvacsinált vádakkal álljanak elő. A vádak nem csak nevetségesek, de pitiánerek is: egy, a közpénzt rendszerszerűen, nagyüzemben lopó párt képviselői beszéltek korábban hűtlen kezelésről, most már kenőpénzről, miközben autóik ingyenesen parkolnak a városban.
Orbánék megfelelő embert találtak erre a feladatra, hiszen Szabó Bálintnak bírósági papírja van arról, hogy notórius hazudozó - tették hozzá.